Biztosan nem először találkoznak a second hand fogalmával, ami, mint tudjuk, annyit jelent, hogy a ruhák másodkézből kerülnek a boltokba. (A szó szerinti jelentése is ez.) A használtruha-üzletekben, azaz a turkálókban legtöbbször olyan holmira is rá lehet bukkanni, amit még soha azelőtt nem hordtak, ergo, sok esetben a minőséges darabokhoz olcsón hozzájuthatunk.

Éppen ezért sok nő rajong ezekért az üzletekért, ahol szó szerint úgy viszik a filléres kacatokat, mint a cukrot. Mindazok ellenére, hogy kevesen ismerik a turkálók valódi csapdáit. Lássuk, melyek ezek!

turkalos-kezdo.jpg
(Kép forrása: economist.com)

Olcsón sokat

Az egyik legnagyobb hibába akkor szaladunk bele, amikor azt gondoljuk, hogy a használtruha-üzletek által könnyen, egyszerűen és olcsón feltölthetjük szezonális ruhatárunkat. A legtöbb esetben nem gondoljuk át, melyik szín mihez passzolna, vagy van-e egyáltalán olyan darab a ruhatárunkban, amihez valóban jól illene az általunk kiválasztott holmi. Gondoljunk csak bele, a valódi ruhaüzletekben már az orrunk elé szúrják a kombinált darabokat, a próbababák által, pontosabban lehetőségeket mutatnak, mit mivel érdemes variálni. A „Majd otthonra elhordom!” mondatoknál inkább ne hajítsuk a kosarunkba a ruhát. Ez az, amiért tényleg kár pénzt kiadnunk.

A méret a lényeg!

Nagyon nehéz úgy vásárolni, hogy a ruhákból csak egy méret létezik. Nagyon kevés az esély egy second handben, hogy egy pulcsiból ott lógjon egymás mellett egy 38, 40, 42, 44-es méret. Ilyenkor hajlamosak vagyunk csak azért elvinni a kiválasztott ruhadarabot, mert annyira megtetszett nekünk a színe, a formája, az anyag puhasága és természetesen az ára. Ha nincs a méretünkben, megvesszük az eggyel kisebbet, mondván, úgyis belefogyunk! Aztán hova tovább, csak nézegetni fogjuk otthon a gardróbban.

Alaposan fontoljuk meg, megéri-e nekünk megvenni egy olyan pulcsit, pólót, nadrágot, ami ott hentereg majd évekig a szekrényünk alján...

Sok rossz közül a kisebbik rossz

A legtöbbször abba a hibába esünk turizás közben, hogy a rengeteg ruhát magunkra húzunk a próbafülkében. Ám a temérdek ruha közül megesik, hogy egyik sem illik és passzol ránk és hozzánk, ennek ellenére mégis kiválasztunk egyet, amiről azt gondoljuk, a legjobban állt. Közben az sem volt az igazi, de mégis az a legkisebb rossz, amit aznap választhatunk. Azokon a napokon, amikor úgy érzed, semmi sem áll jól rajtad, semmiképp se a ruhaüzletek és turik próbafülkéjében próbáld engesztelni magad. Helyette próbálj inkább cipőket és táskákat!

Minőség és mennyiség dilemmája

Sok ruhabolt direkt félrecímkézi a ruhákat, majd áthúzza, mintha az lett volna az eredeti ár. Arról nem is beszélve, hogy a minőség miatt gyakran többet kérnek már a turkálókban is. Ne azon az alapon vásároljunk, hogy „most olcsó, ezért többet veszek belőle”. Ha olyan turkálóba mész, ahol kilóra adják a ruhákat, alaposan fontold meg, megéri-e neked mindet hazavinni.

web-bannerek-instagram.jpg

Fast fashion és kistestvére, a second hand

Igaz, hogy a fast fashion boltokban nem lehet kilóra vásárolni, de ott aztán valóban kilóra megveszik a vásárlókat. Az FF-ben ugyanis a látványra utaznak, a turkálókban viszont az olcsó áruval győzedelmeskednek. A másik, amiben mindkét lánc hihetetlenül jó, hogy a FF-n neves tervezőket kér meg, hogy támogassák őket az egyes projektekben, ezzel is odacsábítva a nagyérdemű közönséget.

Míg kistestvére ruhaüzleteibe, a SH-ben egy-egy címke szintén erről árulkodik. Ám míg az elsőben „új” ruhát vásárolhatunk (a szabásról és a minőségről most ne is szóljunk!), a másodikban hajlamosak vagyunk csak azért megvenni a darabot, mert márkás név díszíti, és mert olcsó.

Örök hiba, hogy megvesszük azt, ami divatos, pedig nem is igazán áll jól nekünk vagy csak egyszerűen nem tudjuk viselni. Lásd a jó kis szőrméket, bundákat, ami nem mindenkinek passzol. Biztos, hogy ennek ellenére szeretnél egy ilyet?

„RuHaHalmok”

Próbáljunk a józan eszünkre hallgatni, és mielőtt őrült vásárlási lázba kezdenénk a turkálóban, kérdezzük meg magunktól, szükségünk van-e ennyi régi/új darabra. Ha már vásárlásra adjuk a fejünket, az otthoni ruhatárunkból minimum 3 régi darabtól szabaduljunk meg.

Szabás-varrás vásárlás után

„Ebből egy kicsit innen, másikból meg onnan majd még beveszek, és máris kész az összes új ruhám!” Több időnk fog elmenni az utólagos szabással és varrással, mint ha rendes boltban vásárolnánk, vagy ha varrónővel készíttetnénk olyan holmit magunknak, ami ténylegesen jól áll. Ha rengeteg utómunka szükségeltetik, tegyük vissza a ruhát. Arról nem beszélve, ha folt, kopás vagy szakadás található rajta...

Dunai Mira
Cookies