Frida Kahlo ikonikus arcképe vászontáskákról, pénztárcákról, pólókról, füzetekről köszön vissza ránk. Személyét a feminizmussal kötik össze, rengeteg nőjogi mozgalom plakátján szerepelt. A 20. századi Mexikó legemblematikusabb festőnőjéért azonban nem csupán ma rajongunk, hiszen sok híres festővel ellentétben már életében elismerték munkásságát. Egyszerre volt rejtélyes, mégis provokatív, szégyentelen, mégis aggályokkal teli. Frida Kahlo sosem tetszeni akart, hanem látszani.
Magdalena Carmen Frida Kahlo 1907-ben született – bár születési évét 1910-re változtatta a mexikói forradalom tiszteletére – Mexikóváros Coyoacán nevű külvárosában egy német–magyar származásúnak vélt apa és egy spanyol–indián származású anya harmadik leánygyermekeként. Közel 150 alkotásának fele önarckép, és ő volt az első latin-amerikai festő, akitől képet vásárolt a Louvre. A La Casa Azul, vagyis a Kék Ház, melyben leélte nagyrészt ágyhoz kötött életét, ma múzeumként működik.
Az a karakteres külső
Sajátos külsője nem felelt meg sem az akkori, sem a mai szépségideálnak, Frida mégis rengeteg férfit – és nőt (!) – csavart az ujja köré. Összenőtt szemöldökét nem takargatta, sőt inkább kihangsúlyozta, apró bajuszkája pedig szégyentelenül koronázta ajkát. Eközben hajában színesebbnél színesebb virágok ékeskedtek, s előszeretettel járt tehuana népviseletben. Egyrészt azért, hogy megismertesse a mexikói nők szépségét a nyugati világgal, másrészt, hogy gyermekbénulás során eldeformálódott jobb lábát könnyebben elrejthesse a hosszú ruha alatt – ez utóbbi miatt gyakran öltött férfiruhát is.
A tehuana a mexikói Tehuantepec-földszorosból származó hagyományos népviselet, melyet a zapoték népcsoport nőtagjaiviselnek. A ruha jellegzetességei az élénk, színes hímzésminták, a széles csipkeszegélyek és a vibráló virágmotívumok, amelyek a női függetlenséget és erőt kívánják szimbolizálni.
A törött test rabja
A fiatal Fridát kezdetekben nem a művészet, hanem a tudomány érdekelte, és a szűkös családi körülmények ellenére elit iskolába járt. 1925. szeptember 17-én a busz, amelyen Frida utazott, villamossal ütközött. A baleset során egy fém kapaszkodórúd fúródott a testébe, „ahogyan a kard felnyársalja a bikát” – fogalmazott. Súlyos gerincsérülést szenvedett, csigolyái és csontjai számos helyen eltörtek.
Nem sok esélyt jósoltak számára a felépüléshez. Vasfűzőbe kényszerült, mérhetetlen fájdalmak gyötörték, és élete során több mint harmincszor megműtötték. A kínok elől való menekülési vágy vitte rá az alkotásra, s elkészítette első önarcképét – a baldachinos ágya fölé szerelt tükörben nézte magát, és festette azt az „összetört testet”, amellyel egész életében hadban állt. Műtétjeiből is ihletet merített a vászonra, de megfestette rokonai és barátai portréit is. A lelkében lángoló tűz sosem hagyott alá: „Nem vagyok beteg. Össze vagyok törve. De amíg festeni tudok, boldog leszek, hogy élek.”
Nem engedte azt sem, hogy állapota miatt lemaradjon első kiállításának megnyitójáról. 1953-ban az orvosok ágynyugalmat írtak elő Fridának, ő azonban mentővel, hordágyon érkezett a kiállítása megnyitójára, díszes tehuana ruhát viselve. Ugyanezen évben amputálni kellett a beteg jobb lábát. „Minek nekem láb? Van helyette szárnyam” – írta a naplójában.
Diego Rivera
A balesete után négy évvel ismerkedett meg férjével, a nála huszonegy évvel idősebb festővel, Diego Riverával. Az ő biztatására Frida is a festőművészet mellett kötelezte el magát. Az esküvőjük után az USA-ba utaztak, és az elkövetkező három évet ott töltötték. Ez idő alatt más művészekkel ismerkedtek meg, és jövedelmező kapcsolatokat építettek. Diegót azonban modortalan stílusa és kellemetlen természete miatt közel sem kedvelték annyian, mint a karizmatikus Fridát.
Kahlo mégis rajongott a férfiért, aki egyáltalán nem volt hűséges társnak nevezhető – feleségét lépten-nyomon megcsalta, sokszor a festményeihez modellt álló nőkkel. Frida viszont, bár rettenetesen fájt neki férje hűtlensége, minden egyes alkalommal megbocsátott. 1934-ben Diego azonban már Frida számára is túl messzire ment: a nő húgával, Cristinával bonyolódott viszonyba. „Két súlyos balesetet szenvedtem életemben. Az egyik a busz, amely összetörte a testem, a másik Diego. A Diego általi sokkal rosszabb volt” – írja Kahlo, s ezek után bosszúhadjáratot indított férje ellen.
Számos férfival és nővel csalta meg Diegót, köztük volt Muray Miklós (magyar származású amerikai fényképész és olimpiai kardvívó), Lev Trockij (szovjet politikus, forradalmár, író és marxista filozófus, a Vörös Hadsereg megalapítója), illetve Chavela Vargas (Costa Rica-i énekesnő) is.
Frida Kahlo a francia Vogue 1939-es számának címlapján, amelyet a szegedi születésű Muray Miklós fényképezett.
1939-ben elvált Diegótól, majd 1940-ben újra összeházasodtak. Közös kiállításukról a párizsi Musée de l’Orangerie igazgatója a következőképpen írt: „Nagyon szenvedélyes párt alkottak. Egy haraggal, veszekedésekkel, őrülettel átitatott szerelemben éltek.”
Frida pedig a megszámlálhatatlan csalódás ellenére sem szakította meg végleg Diegóval a kapcsolatot.
Frida naplója
Élete utolsó tíz évében vezetett naplója egy különlegesen személyes dokumentum, egyben művészi alkotás. A nem publikálásra szánt művet elsősorban nem érteni, hanem érezni kell. Naplóbeli rajzai betekintést engednek egy szokatlan elme belső világába ‒ egy egyszerre csodálatra méltó, mégis rémisztő helyre.
A rengeteg rajzot, verset, impulzív gondolatot tartalmazó napló a POKET zsebkönyvek kiadói sorozatának köszönhetően Szabó T. Anna fordításában magyarul is olvasható.
1954 nyarán Frida tüdőgyulladást kapott, állapota pedig rohamos romlásnak indult. Július 13-án lelke megszabadult az összetört testtől, s bár az orvosok tüdőembóliát állapítottak meg a halál okaként, nem zárható ki az sem, hogy a festőnő maga vetett véget életének. Gyógyszeres fiókjában ugyanis üres fiolákat találtak, naplóját pedig így zárta: „Remélem, örömteli az elmúlás… és soha nem térek vissza.”
Ezrével a Diego Rivérák…
Frida festményeinek fele önarckép. Önmagáról készült portréi pedig belső világát tárják elénk. Képein arca érzelemmentes, lelkiállapotát a háttérben levő táj, helyszín, illetve a körülötte levő tárgyak, állatok, alakok szimbolikája fejezi ki. Nem a hírnévért festett, csupán kínzó fájdalmai elől menekült a festészetbe, amely hálából a csillagok közé emelte. Kahlo már életében sztár volt, és népszerűsége a mai napig töretlen.
A Diego nélküli éveiben a függetlenség intenzív érzelmeket szabadított fel Fridából – rájött, hogy a világ nemcsak a neves Diego Rivera feleségét látja benne, hanem rá, Frida Kahlóra kíváncsi. Hiszen miképp a Carson Coma együttes Frida Kahlo című dalának visszatérő sora is szól: „ezrével a Diego Riverák a világon, de csakis egy Frida Kahlo...”
