Kisorsoltuk decemberi ajándékesőnk nyerteseit!

Ön is a szerencsések között van?

december-ajandekeso-kezdo.jpg

1. Papírból font karácsonyi angyalka – HORVÁTH MATILD (Rozsnyó)

A karácsony kedves figurái az angyalok. Úgy tartják, hogy karácsonykor Jézuska nem győzi egyedül az ajándékhordást, munkájában az angyalok segítenek neki. Az első elképzelések szerint az angyalok életerős ifjak, hosszú fehér lepelruhában. Csak a középkor vége felé nőiesítették el őket, szárnyakat adtak rájuk: ők lettek a reneszánsz és a barokk puttói. A szárny a légiességüket fejezi ki, azt, hogy a levegőben repkedve hozzák az üzeneteket.

Glóriájuk azt mutatja, hogy Isten dicsőségéből rájuk sugárzik a legtöbb. Már Máriával is angyal tudatta, hogy Isten őt választotta ki a Megváltó édesanyjának. Jézus születését szintén angyal adja tudtul a pásztoroknak.

papirfonas-kezdo_0.jpg

2. Karácsonyi szójagyertya – TAMÁS OTÍLIA (Farnad)

A szójagyertya manapság egyre elterjedtebb azok körében, akik szeretik hangulatossá varázsolni az otthonukat. De miben más ez, mint a hagyományos paraffinból készült gyertya? A paraffinos gyertyákkal szemben a szójagyertyák 100%-ban növényi alapú viaszból, szójababból készülnek, így teljesen vegánnak számítanak. A szójagyertyák tisztán égnek, nem termelnek fekete kormot, így a falakra, függönyökre sem tapad rá az égés mellékterméke.

A szójagyertyák hosszabb ideig égnek, mert a szójaviasz olvadáspontja alacsonyabb más viaszokéhoz képest. A szójagyertyák illata is egészen más, mint hagyományos társaiké. Az illatosítás itt kizárólag természetes eredetű illó- és illatolajjal történik. A képen látható szójamécses hazai termék, egy éberhardi családi manufaktúra gyártja.

szojagyertya-kezdo_0.jpg

3. Két főre szóló színházjegy a Komáromi Jókai Színházba – KÁZMÉR KATALIN (Bögellő)

Az esti előadások előtt már messziről látni a Jókai Színház lámpáit, melyek az épület fehér falát szinte misztikus fénnyel vonják be. A nézők izgatottan toporognak a büfé félkörében. Várják azt a hétköznapi varázst, amelyet csak egy jó színház tud nyújtani az embernek. Közben megfeledkeznek időről és térről, tegnapról és máról. Nem gondolnak arra sem, mi játszódhatott le napközben a kulisszák mögött vagy fent az emeleti irodákban, ahol egy jól összeszokott csapat küzd azért, hogy néha szinte a „semmiből” létrejöjjön az előadás.

3.-szinhazjegy.jpg

4. Evelyne dryflowers szárított karácsonyi koszorú – GÓDÁNY ANITA (Nádszeg)

A mai trendnek megfelelően a szárazvirágok és a preparált növények lakásunk természetes díszítőelemeiként szolgálhatnak. Pár csokor szárazvirágból már nagyon látványos lakásdekoráció készülhet. A választás szempontjai lehetnek kedvenc színeid és az otthonod meglévő dekorációinak színe. Ahhoz, hogy harmonikus összeállítás legyen, a szárazvirágcsokor színét ezekhez kell igazítanod.

4.-szarazkoszoru.jpg

5. Pom-Pom kozmetikumok – ADAMIK ERIKA (Oláhpatak)

A tudatos bőrápolás kezd mindennapjaink szerves részévé válni. Ahogy nő a választék, úgy fordítunk vásárlóként is több időt arra, hogy utánajárjunk, honnan származik, mit tartalmaz és pontosan milyen hatású az a termék, amely végül a fürdőszobánk polcán landol. A PomPom natúrkozmetikumok számára különösen fontos, hogy segítsék vásárlóikat abban, hogy a nekik leginkább megfelelő szappant, arczselét vagy krémet válasszák.

Az összetevőket egyébként bárki könnyen megismerheti: a PomPom weboldalán minden termékhez részletes leírás tartozik, amely nemcsak a pontos hatást mutatja be, hanem az egyes komponenseket is.

5.-pompom-kozmetika.jpg

6. Egy évre szóló Új Nő-előfizetés – KISTÁRKÁNY KÖZSÉGI HIVATAL

A női öntudat és büszkeség formálása mellett a nők álmairól is írunk. Könnyítünk mindennapi gondjaikon, hagyjuk őket álmodni, hogy elfeledjék a napi bevásárlás-főzés-takarítás egyhangúságát.

6._uj_no_elofizetes.jpg

7. Világi Winery karácsonyi borcsomag – BOCZÁN FERENC (Nagykapos)

A borkóstolás kalandos utazás az ízek, a kultúrák és a történelem világában. Az Enjoy borcsomagot a felfedező kedvűeknek ajánljuk. A Cserszegi Fűszeres által megismerheti a magyar borászati hagyományokat, a barrique-hordóban érlelt 2017-es Chardonnay-ban felfedezheti a szőlőfajta autentikus ízeit, míg a Kékfrankos Rozé mosolyt varázsol az arcára, ahogy felidézi a hosszú nyári esték emlékét.

7.-borcsomag.jpg

8. Avon kozmetikai ajándékcsomag – FABER IDA (Kassa)

Az Avon kozmetika ma már legendás a szépségvilágban. A márka, mely már több mint 125 éve nem csak a nők szépségével törődik, hanem magukkal a nőkkel is, ápoló készítményeket, dekoratív kozmetikumokat és Avon parfümöket kínál. 

kepernyofoto_2022-01-26_-_14.53.47.png

9. Versace ajándékcsomag férfiaknak – SZALAI PÉTER (Dunaszerdahely)

A Versace márka az olasz luxus és a kissé extravagáns, időtlen stílus szimbóluma, és nem csupán a divatvilágban. A férfi Versace Eros Eau de Toilette tökéletesen tükrözi az erőt és a szenvedélyt. Illatkompozíciója a szerelmet és a vágyat szimbolizálja, és kifejezetten az olyan erős és magabiztos férfi számára készült, aki tisztában van azzal, hogy mit akar. Az illat titokzatos jegyei mindenkit magukkal ragadnak, így Ön is biztos lehet abban, hogy a környezetében egyetlen nő sem hagyja figyelmen kívül.

9.-versace.jpg

10. Carpathian nut diós batyu különleges zölddió-lekvárral – TÓTH ANDREA (Garampáld)

Gyerekkorunkban, ahogy közeledtünk a nyár végéhez, már figyeltük, mikor reped meg a dió héja, hogy szedhessük végre. Zöld héjából kihámoztuk, megtörtük, és a friss termés vékony, sárga héját lehúzva ettük. Otthon mindig volt szárított dió, mégis a friss volt a legfinomabb csemege.

10._carpathian_nut.jpeg

11. Kovács Barnabás: Az erdei karácsony c. mesekönyv – MÉRY KATALIN (Fél)

Remek szórakozásnak ígérkezik Az erdei karácsony című mesekönyv. Tarts te is a főhőssel, az izgő-mozgó malackával, akivel mindig történik valami, aki újabbnál újabb élményeket él át, rendkívüli kalandokban vesz részt! Ahogy most is: az udvaron játszva Röffencs malacka és barátai a véletlen folytán belecsöppennek egy különleges karácsonyi kalandba. Hógolyózás közben ugyanis rádöbbennek, hogy a karácsony igencsak sebesen közelít, már csak néhány nap van hátra. Most mi lesz? Ki kit ajándékoz meg? Mivel fogják díszíteni a fenyőfát? És ha a fenyő nemet mond, nem akar idén karácsonyfa lenni, akkor mi lesz?

A válaszokat ebben a pompás, mesés rajzokkal teli karácsonyi mesekönyvben találod meg! Ám ezzel még nincs vége a történetnek! Röffencs és barátai karácsony estéjén belebonyolódnak egy nem várt kalandba is: a szánról az ajándékok, hipp-hopp, eltűnnek, egyik a másik után! Ekkor kérdésessé válik, hogy lesz-e egyáltalán karácsonyi ünnepség. Vajon rájönnek-e, mi a rejtély nyitja, és hogyan ér véget a napjuk?

11.-erdei-karacsony-mesekonyv.jpg

12. Egy évre szóló Új Nő-előfizetés – CSALLÓKÖZARANYOSI KÖZSÉGI HIVATAL

A női öntudat és büszkeség formálása mellett a nők álmairól is írunk. Könnyítünk mindennapi gondjaikon, hagyjuk őket álmodni, hogy elfeledjék a napi bevásárlás-főzés-takarítás egyhangúságát.

12._elofizetes.jpg

13. Mangalucával Kukkóniában: Király Anikó fantasztikus mesekönyve – OLGYAI KITTI (Süly)

Találkoztatok már mangalicával? Biztosan. Na és olyan mangalicával, amelyik kalapot visel, és állandóan duzzog? Ha igen, akkor minden bizonnyal Mangalucával futottatok össze. Tündér Ilona, Kukkónia bájos és segítőkész tündére pedig éppen vele indul útnak, hogy megtalálják a vidék legszebb szitakötőit… + AJÁNDÉK KIFESTŐ

13.-mangaluca-konyv.jpg

14. Kézzel készült szaloncukordíszek Halász Zsuzsanna felajánlásával (Bögellő) – KOVÁCS GERTRÚD (Somorja)

A szaloncukor őse (a fondant-cukor, amely túltelített cukoroldatból felfőzéssel készülő, puha, kikristályosított massza) Franciaországból a 14. századból származik, tőlük német bevándorló cukorműves mesterek közvetítésével, a 19. század első harmadában érkezett Magyarországra. A fondant alapú cukorka gyártása az 1800-as évek végén terjedt el hazánkban. A polgári és főúri házak szalonjában kis tálkákban kínálták ezt a fajta édességet az érkező vendégeknek - innen ered a szaloncukor elnevezés.

14._angyalkas_szaloncukor.jpg

15. 3D Műszempilla-építés: Lashes by Bertalan Dóra (Bős) – PETŐCZ VIKTÓRIA (Dunaszerdahely)

A szálas műszempilla tartós és természetes hatást ígér viselőjének. Minden hölgy arról álmodik, hogy tekintete mély és átható legyen, ez pedig tökéletesen elérhető a műszempillákkal. Alig akad olyan hölgy, aki ne szeretne igéző szemeket – szép, dús, hosszú pillákkal. Ezért is lett olyan népszerű, s egyre többen fedezik fel a szépítkezés ezen egyszerű módját, mely helyettesíti a napi bajlódást a szempillaspirállal. Ennél jobb szépségtrükk nem is létezik! Nincsen szükség a sminkelésre, mégis kiemeli a tekintetet. Mivel vízálló, így úszáskor, szaunázás során is úgy néz ki a szempillánk, mintha kifestettük volna.

15.-szempilla.jpg

16. Két főre szóló varázslatos ebéd a dunaszerdahelyi Vegamama étteremben – SZABÓ ÉVA (Királyfiakarcsa)

A növényi alapú táplálkozás világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Elsősorban az egészségmegőrzésre való törekvés, és a civilizációs betegségek megelőzése miatt. Mint minden étrendnél, itt is nagyon fontos, hogy kiegyensúlyozott és változatos legyen. A növényi alapú étrend gerincét a gyümölcsök, a zöldségek, a teljes kiőrlésű gabonák, a hüvelyesek és az olajos magvak alkotják. A teljes értékű, feldolgozatlan, finomítatlan ételek fogyasztását helyezi előtérbe a többszörösen feldolgozott élelmiszerekkel szemben.

Ennek az étrendnek a jellemzője továbbá, hogy előnyben részesíti kíméletes ételkészítési eljárásokat. Ezáltal a növényi eredetű nyersanyagokban található különböző táplálkozás-élettanilag fontos tápanyagok megőrizhetők.

16.-vegamama.jpg

17. Vizeskönyv – Derzsi Bernadett és Dömötör Ede könyve – SZÜLLŐ LÍVIA (Gúta)

Derzsi Bernadett és Dömötör Ede a Vizeskönyvben a csallóközi ivóvízhelyzettel, a part menti élővilággal, az elhanyagolt csatornahálózattal és a vízi turizmussal foglalkozik, ugyanakkor kitérnek a régmúlt idők árvizeire és áradásaira is, melyekben kiválóan körvonalazódik a víz éltető és egyben pusztító ereje is. Felteszik a kérdést: mi lesz velünk tíz, húsz, esetleg ötven év múlva? Vajon lesz-e elég ivóvizünk?

17.-vizeskonyv.jpg

18. Palma Virágok háza karácsonyi díszlet – TOMPÁS ÉVA (Bős)

A Pálma Virágház 25 éves tapasztalattal rendelkező virágüzlet. „Munkánk során mindig ügyfeleink elégedettségére törekedtünk, és mindmáig ez maradt fő célunk. Tizenkét évnyi rendkívül sikeres munka után sikerült megvalósítanunk az álmunkat, egy csodálatos virágüzletet nyitottunk, amelyet a Pálma Virágház névre kereszteltünk. Virágkötő lányaink mindig a legújabb florisztikai trendeket követik. Kifogyhatatlan készleteinket Hollandiából és Magyarországról biztosítjuk. Mindenki, aki felkeres minket, maximális elégedettséggel távozik…”

18._palma_diszlet.jpg

19. Karácsonyi csemegecsomag az ipolygalsai vegyesboltból  – BÓNA MÁRIA (Ipolyság)

Az Ipoly folyó jobb partján terül el Galsa község. Turistacsalogató vidék, ugyanis számos nevezetesség, természeti csoda övezi a tájat. Aki ezt az útvonalat járja, gyakorta betér az ipolygalsai vegyesboltba, ugyanis helyi termelők válogatott finomságait is kínálja vásárlóinak. A falusi falatok az Ipolymente valódi "gasztrohőseinek" a termékei, melyeket érdemes megkóstolni.

kepernyofoto_2022-01-26_-_14.50.31.png

20. Hétvégi kikapcsolódás 2 személy részére reggelivel, szaunahasználattal a füleki Kállai Pince és Panzióban** – SZABÓ GABRIELLA (Nagycétény)

A Kállai Pince és Panzió Fülek városának szélén található, a Vepor-hegység csodálatos környezetében, Közép-Szlovákia déli részén. Kényelmes szállással, színvonalas szolgáltatásokkal várja vendégeit. A Kállai Panzió Füleken, Salgótarjántól 20 km-re kínál szállást és kellemes időtöltést a vendégeknek. A szálláshelyen borozó, étterem, kávézó és wellness is rendelkezésre áll.

A panzióban szauna, napozóterasz garantálja a kellemes időtöltést, az étkezést pedig a helyi étterem biztosítja. A szobákban síkképernyős műholdas tv, ingyenes Wi-Fi található. Néhány szobához terasz vagy kis udvar is tartozik. Minden szoba zuhanyzós fürdőszobával van felszerelve. A környéken túrázás, várak látogatása, golfozás, lovaglás kínál kellemes időtöltést. A panzióban kerékpár is kölcsönözhető.

20.-pinceszet.jpg

21. Romantikus élménymenü két fő részére a Villa Rosa étterem- és panzióban – KISS KORNÉLIA (Negyed)

A Villa Rosa a Gurman Award értékelése alapján SZLOVÁKIA LEGJOBB TEMATIKUS ÉTTERME. A vendégház a Csallóköz szívében fekszik, Dunaszerdahelyen. A szobákat romantikus vidéki stílusban rendezték be, ahol a vendégek – még ha csak pár napra is – kiválasztottnak érezhetik magukat. www.villarosa.sk

21.-villa-rosa.jpg

22. Két főre szóló borvacsora Helembán – SZELLE REBEKA (Csécsénypatony)

Fogadja el meghívásunkat, és kóstoljon bele a Világi Winery borokba a vulkanikus eredetű Helembai-hegység lenyűgöző környezetében, ahol pazar kilátás nyílik a Dunára. A bor és kiváló ételek párosítása a legjobb élmények egyike, amit szem-száj kívánhat.

22.-borvacsora-helemba.jpg

23. Kukkonia karácsonyi élelmiszercsomag – BÓNA MÁRIA (Ipolyság)

A Kukkonia termékcsalád kiváló élelmiszereket kínál, az alapanyagok garantáltan hazai vidékről származnak, és első osztályú minőségűek. A Kukkonia termékek készítése a gyümölcsök és zöldségek begyűjtésétől kezdve a befőttek főzésén keresztül üvegbe töltésükig kétkezi munkával történik, ezért nyugodtan nevezhetjük kézműves termékeknek.

23.-kukkonia-karacsonyi-csomag.jpg

24. Két főre szóló wellnesshétvége az Amade Château-ban – SZÜLLŐ LÉNÁRT ÉVA (Jóka)

Az Amade Château Kastélyszálló szeretettel várja mindazokat, akik a szürke hétköznapok problémai elől menekülve egy kis varázslatra vágynak. Hagyja magát lenyűgözni a 30 egyedien berendezett szoba egyikével, lazítson gyönyörű wellness & spa központunkban, és kényeztesse ízlelőbimbóit séfjeink kulináris remekeivel! Az Amade Spa csomagajánlata 5 csillagos pihenést és fiatalító kezeléseket kínál. Bízza rá magát wellnessterapeutáink szakértelmére, melynek segítségével személyre szabott gondoskodásban lesz része.

24.-amade.jpg

elofizetes_uj_no_142.png

Új Nő csapata
Kapcsolódó írásunk 
Cookies