A 19. század elejét a klasszicizmus és a romantika összecsapása jellemezte. A klasszicizmus a tökéletes formát és a harmóniát istenítette, a romantika viszont az ellentéteket és a nyugtalanságot kereste. A romantika kétségbe vonta az értelem mindenhatóságát, és a képzelet, valamint az álmok világának győzelmét hirdette.
Delacroix az 1824-es Szalonban mutatta be a A chioszi mészárlás festményét. A hagyományőrző akadémikus festők szemében elfogadhatatlan volt az emberi kegyetlenség addig soha nem látott megjelenítése.
A francia romantika legjelentősebb alakja Eugène Delacroix volt. Arisztokrata apa és nagypolgári családból származó anya legfiatalabb gyermekeként jött világra. Sokáig nem tudta eldönteni, hogy a családi hagyományokat követve katonának vagy esetleg diplomatának álljon, avagy művészi hajlamait kövesse.
Végül festőművész nagybátyja beajánlotta a kor egyik nagy hírű művészéhez, Guérinhez. Ezzel a fiú sorsa eldőlt. Mestere útmutatásai azonban leperegtek róla: szakított a klasszicizmussal. A szenvedélyeset és az iszonyatosat ábrázolta, első kiállított műve, a Dante és Vergilius bárkája pedig hatalmas botrányt kavart. A „formák gyilkosának” nevezték.
Mindezek ellenére a párizsi Szalon zsűrije – engedve a közhangulat nyomásának – elfogadta a festményt. Következő művével, A chioszi mészárlással azonban már nem volt ilyen szerencséje: mindenki visszataszítónak találta.
Delacroix ennek ellenére tovább haladt a maga választotta, rögös úton. Következő festménye, az 1828-as Szalonban bemutatott Szardanapal halála ismét botrányt kavart. Hivatalos felszólítást kapott a szépművészeti ügyek igazgatójától: amennyiben nem változtat a stílusán, nemkívánatosnak minősítik.
A művész hajthatatlan maradt, ezért elmaradtak a megrendelések. Hosszú éveken át könyvillusztrálásból élt. Csak az 1830-ban kitört forradalom engedett szabad utat az új eszméknek.
A festmény nem az egymással harcoló ellenséges seregek küzdelmét mutatja be, ahogyan az addig szokásban volt, hanem azt, amint a török katonák kegyetlenül lemészárolják a fogságukba esett görög sziget védtelen lakosait. A kép előterében az áldozatok egy csoportja várja az elkerülhetetlent. Lelkükben vihar tombol. Bizakodjanak, vagy adják fel a reményt? Közelükben egy vérszomjas lovas szpáhi osztja a halált.
A festmény fogadtatása elutasító volt. Bírálták a művészt, amiért még a valóságosnál is borzalmasabbnak mutatta be az eseményt. Azt is a szemére vetették, hogy a csúnyát keresi.
Szakács Nóra
