Az október elsején bevezetett veszélyhelyzet (szükségállapot) ismeretében nehéz más témáról értekezni, mint a koronavírus (COVID-19). Nemcsak Szlovákiában, de a környező országokban is egyre hangosabban tombol a világjárvány (pandémia) második hulláma.

Nem szabad azonban leragadnunk a még mindig alig ismert új vírus okozta járvány riasztó számainál! Hiszen hasonlóan megdöbbentő adatok jellemeznek egy másik, kevésbé hangosan tomboló világjárványt. Az utóbbi években az orvosi szaklapok hasábjain egyre gyakrabban jelenik meg egy „új” betegség neve.

karacsonyi-orvosi-tanacsok.jpg

Angolul diabesity, szlovákul diabezita, magyarul diabezitás (egyelőre nincs jobb magyar neve). Mindhárom kifejezés sejteti, mit rejt ez az új terminus: a diabetes (mellitus) a cukorbaj, az obesitas a kövérség, elhízás latin neve. E két kóros állapot közös előfordulása rendkívül gyakori ugyanannál a betegnél. Ez indította az anyagcsere-betegségekkel, az ún. metabolikus szindrómával foglalkozó orvosokat arra, hogy megalkossák ezt az új kifejezést. Utalva ezzel arra, hogy e két kór oka és kialakulásának folyamata nagyjából közös, s ebből kifolyólag a megelőzése (prevenciója) és gyógyítása (terápiája) is szinte azonos.

Valóban a koronavírushoz mérhető világjárvány a diabezitás? Az abszolút számok helyett többet mondanak a viszonyító (relatív) adatok. Az európai államok többségében a lakosság kb. 50%-a, azaz minden második ember túlsúlyos. Az ideálistól eltérő testtömeg, az elhízás pedig 80%-ban társul a 2-es típusú, azaz a (még) inzulinra nem szoruló cukorbetegséggel. S ha ez a trend így folytatódik, a Nemzetközi Diabétesz Föderáció szerint 2045-ben minden tizedik felnőtt cukorbeteg lesz! Tehát valóban egy világjárvány zajlik körülöttünk, csendben, de alattomosan.

A koronajárvány súlyosságát a tüdőgyulladások és légzési elégtelenségek szaporodása egyértelműen jelzi. Ám egy-egy infarktus, gutaütés (stroke), lábcsonkolás (amputáció), megvakulás esetén csak ritkán jut eszünkbe, hogy a felsoroltak bekövetkeztéhez a két legfontosabb rizikófaktor, a cukorbetegség és az elhízás – most már közös néven: a diabezitás – döntő mértékben járul hozzá.

A tomboló világjárvány felhívja a figyelmet a személyi higiénia – szájmaszk, kézmosás, távolságtartás – szabályainak fontosságára. Hasonlóan egyszerű, de hatékony módszerekkel csökkenthetjük a másik, a halk világjárvány személyünket érintő kockázatát is. A „korona” miatt otthonlétre kárhoztatva, álljunk rá a szobamérlegre: ellenőrizzük testsúlyunkat. Régi, de nem elvetendő fogódzó: ha a testmagasságunkból (pl. 170 cm) kivonunk százat, megkapjuk azt a testtömeget (70 kg), melyet nem lenne szabad túllépnünk.

hirlevel_web_banner_2_63.jpg

Ha túllépjük, igyekezzünk lefogyni: étkezésünk észszerűsítésével – pl. a tévé előtti nassolás elhagyásával – és a rendszeres testmozgással. Ne feledjük a humorista Peterdi Pál klasszikus tanácsát: „A láb mindig kéznél van!” – gyalogoljunk, tornázzunk. S ha már ki nem mehetünk: használjuk a szobabiciklit (persze maszk nélkül). A koronapandémiát talán majd sikerül a védőoltással megállítanunk. A diabezitás járványának lassítása csak rajtunk múlik.

Dr. Kiss László