Ha 10-15 évvel ezelőtt kipurcant az izzó a csillárban, egyszerűen bementem a boltba, és vettem helyette egy másikat, majd hazatérve se perc alatt be is csavaroztam. És voila! Máris fény gyúlt az éjszakában. 

Aztán férjhez mentem, és nem törődtem ilyesmivel: az égők vásárlását és „beüzemeltetését” rábíztam a férjemre. Annyit azért az utóbbi időben felfogtam: ahogy fejlett, uniós társadalom lettünk, fejlődtek az izzóink is. Már spórolni is lehet velük. 

villanykorte-kezdo.jpg

Nemrégiben nyertünk egy ajándékutalványt, amelyet egy lámpaboltban lehetett érvényesíteni. Úgy döntöttünk, izzókat veszünk, és ezúttal nekem kell bevásárolni. Csak ekkor döbbentem rá, hogy miközben én másra figyeltem, a világítás olyan fejlett lett, hogy én már nem nagyon tudok kiigazodni az égők között. Különböző lámpáinkba ugyanis más-más típusú izzó dukál, ilyen-olyan foglalattal, fényerővel... Most mit mondjak az elárusítónak, milyen égőre gondoltam? Még a nevüket se tudom megjegyezni. A legjobb lesz, ha hozok pár „mintát”. 

Hiába, fényévekkel elmaradtam a világtól… Ezen morfondírozok, miközben felmászok a konyhapult tetejére. Ekkor még azt hiszem, én is ki tudom szerelni az égőket. Nos, tévedek. Már ez sem olyan, mint régen – állapítom meg magamban –, ez is olyan „modern”. Speciális.

Szerencsére kéznél van a férjem, a hős, aki az ilyen szörnyen bonyolult ügyeket meg tudja oldani. A fürdőszobai lámpával azonban még neki is meggyűlik a baja. Miközben megpróbálja kicsavarni az icipici izzót, az egész lámpatest kijön a falból…  

Másnap az égőkkel a kézitáskámban beállítok az üzletbe. Az eladó kedves. Nincs miért aggódnom, bátorítom magam, miközben végignézek a hosszú polcon, amely izzókkal van tele. Kikerül az első „minta” a kézitáskámból – egy csavart alakú. Az eladó elmélyülten forgatja, nézegeti, majd kiböki: „Ilyet még sose láttam.” Elhűlök. Azon a nagy polcon nincs ilyen? „Sajnos, pont ilyen nincs.” Ami van, az csúnyán kilógna a lámpaburából, úgyhogy megvonom a vállam, és már nyúlok is a következő delikvensért. Spotlámpa, négy darabra lenne szükségem. Azt mondja, adhat ilyet, de ez vacak. Ha már, vegyek rendeset: ledet. Rendben.

Mielőtt azonban rábólintanék, biztos ami biztos, megkérdezem, mennyibe kerül. „Ó, most nagyon olcsó! – feleli lelkesen. – Fél áron van: egy darab csak 5 euró!” Mennyi?! 20 eurót fizessek négy vacak égőért? Aha, szóval ezt jelenti a spórolós… A spórolósért többet fizetünk. Érdekes, az iskolában nem ezt a relációt tanultuk. De hát az én alapiskolám még nem volt fejlett. Az eladó elkomolyodik. Vegyem tudomásul, hogy ez nem vacak! És két év garancia is van rá! Na, jó, legyen: hagyom magam rábeszélni. Végül is utalvány is van, akció is meg garancia is. Ember legyen a talpán, aki képes ennyi kedvezménynek ellenállni. Ekkor az eladó feltesz még egy utolsó keresztkérdést: „Hideg, meleg vagy sárga fényűt parancsol?” Mit tudom én! Adjon egyet, aztán kész. Végül hideg fényűt veszek. 

web-bannerek-instagram.jpg

Alig várom, hogy hazaérjek, látni szeretném a különbséget az egyszerű spot és a csodálatos, fejlett led között. Most már okosabb vagyok: egyenest a férjemet küldöm a konyhapult tetejére. Egy ideig vacakol, majd megállapítja, hogy khm... Ezt nem teljesen úgy kell felerősíteni, mint az előző típust. Ne mondd! Már ketten vizsgálgatjuk a csodaégőt. Újabb próbálkozás. Végül potom fél óra alatt sikerül kicserélni az égőket. Felkapcsoljuk a villanyt, és… A fenébe! Megértem, mi a különbség a meleg és a hideg fény között. Meleget kellett volna venni, ez bántó kék fénybe vonja a lakást. Vissza az egészet. Holnap megpróbálom becserélni. 

Másnap az üzletben egy tétova kisnyugdíjast fedezek fel. A bácsi hosszasan kotorász kopott nejlontáskájában, majd elővesz egy izzót. „Van ilyen?” – kérdi félszegen. Az elárusító komoly arckifejezéssel szemléli az égőt. „Ilyet csak a szomszéd városból tudok hozni magának, ha van kedve rá várni...” „Hát, kedvem az éppen nincs – feleli a bácsi. – De mit tehetnék? Ha ezt jelenti a fejlődés.”

Dráfi Anikó