A nőnek ma már nem elsősorban a gyerekszülés, -nevelés és a családi tűzhely őrzése az életcélja. Mint teljes jogú embernek, joga van döntenie saját életéről. Arról, hogy akar-e és mikor akar szülni, a gyereknevelést választja-e, vagy inkább a karriert, esetleg mind a kettő mellett dönt. Sokat hallunk arról, hogy csökken a gyerekvállalási kedv. Ennek egyik fő oka lehet, hogy a nők, mint életadók, nem kapnak kellő tiszteletet sem elismerést.
A politika (melyet elsősorban még ma is a férfiak „csinálnak”) és az azt övező közvélemény-alkotó csatornák teljes erőbedobással dolgoznak azon, hogy a nőket visszatereljék a „helyükre” – vagyis a háztartásba. Cikkek, riportok, dokumentumfilmek jelennek meg arról, hogy a nőnek szülnie kell, gyerekeket nevelni, mert ez a „küldetése”.
„Tudományos” elméletek sora bizonygatja, hogy fiatalon kell szülni, mert a nőnek ketyeg a biológiai órája. A nőt hibáztatják a népességcsökkenés miatt, és borús, de hangzatos jóslatokba bocsátkoznak. Ilyen például az a magvas megállapítás is, miszerint a nők törekvései (karrierépítés, önálló életmód, a gyermekvállalás eldöntése, a férfiakéval azonos jogok) miatt veszélybe kerül az emberiség jövője, sőt e miatt fog kihalni az ember.
Száz évvel ezelőtt ugyanezzel érveltek a politikus férfiak, amikor a nők felemelték a hangjukat az engedélyezett abortusz, a születésszabályozás kérdése vagy a fogamzásgátlás mellett. Pedig az elmúlt száz év alatt nem fogyott a Föld lakossága, sőt. A férfi tudósok szoktak figyelmeztetni arra, hogy a Föld túlnépesedése mennyire veszélyes. Most, hogy kiderült, a túlnépesedés egyáltalán nem olyan ütemben emelkedik, mint azt ők megjósolták, már kevesebbet hallunk erről a témáról. Azt viszont senki sem veti fel: meglehet, hogy a természet maga alakítja így a dolgokat.
Például ezt olvashatjuk az egyik internetes oldalon egy szociológiai tanulmányban: „A szociológusok a nők megváltozott társadalmi szerepével magyarázzák, hogy egyre későbbre halasztják a gyermekvállalást. Mind több nő épít tudatosan karriert és jut vezető beosztású álláshoz. A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a tanulás és a karrierépítés veszélyeztetheti a család intézményét, mert minél magasabbra jut valaki a ranglétrán, annál több és nehezebb feladatot kell vállalnia. Mindez pedig összeegyeztethetetlen a gyermekvállalással…”
A szülési és házasodási kedv csökkenését tehát valami súlyos bajnak tüntetik fel. Ennek egy célja van csupán: elbizonytalanítani a lassan a saját lábára állni próbáló nőt. Azt sugallani neki: nem „normális” dolog tőle, hogy önmaga akar lenni, és arra próbál törekedni, hogy saját kezébe vegye élete irányítását, s igényeivel, belső késztetéseivel összhangban döntsön saját magáról – testéről, lelkéről. Soha egyetlenegy férfit sem vontak még felelősségre azért, mert nem akart gyereket nemzeni, vagy családot alapítani! A társadalmi változásokban mintha nekik semmilyen szerep sem jutna. Vajon miért?
Holott egyelőre még minden az ő elképzeléseik alapján működik. A szülési kedv csökkenésének problémájával, vagyis az „emberiség fenyegető kihalásának kérdésével” sem a nők foglalkoznak elsősorban. Az olyan kifejezetten nőket érintő problémákra is férfiak akarnak megoldást „kínálni”, mint amilyen például az abortuszkérdés. Férfi politikusok, férfi nőgyógyá-szok, férfi egyházi főméltóságok.
De vajon azzal miért nem foglalkoznak ilyen vehemensen, hogy valóban elismerjék a gyermekvállalás magasztosságát, és ezt az állam valóban ki is fejezze? Történetesen az anyák anyagi és egyéb támogatásában, gyerekbarát környezet kialakításában (babakocsi-feljárók az üzletek előtt, óvodák vagy baba-mama klubok kiépítésében), a háztartási munka láthatóvá tételében, azaz elismerésében, a családon belüli erőszak elleni kemény fellépésben, az apák nagyobb mértékű szerepvállalásában a gyermeknevelésben és a háztartásban – és még sorolhatnánk. Egyszóval: a gyerekszülési kedv csökkenését egyáltalán nem lehet csak a nők nyakába varrni.
Nem arról van-e inkább szó, hogy a férfiak nem szeretnék, ha a nők „betörnének” az ő vadászterületeikre? Mondjuk, a politikába, a gazdaságba, a döntéshozó testületekbe – a hatalomba?
A nyugati típusú társadalmakban egyértelműen megfigyelhető a házasodási és a szülési kedv csökkenése. Egyre többen döntenek a szingli életforma mellett, és egyre több nő vállal és nevel egyedül gyermeket. Általános európai jelenség, hogy a nők idősebb korukban szülik első gyermeküket, és a gyermekek egyre nagyobb hányada születik házasságon kívül. Tizenöt évvel ezelőtt a nők kétharmada férjhez akart menni. Mai felmérések szerint a nők kevesebb, mint a fele gondolja úgy, hogy legkésőbb ötvenéves koráig házasságot kötne. Ehhez persze figyelembe kell venni azt is, hogy a kamasz- és a felnőttkor közé beékelődött egy fejlődési szakasz, ami eddig nem létezett, és amit a szociológusok posztadoleszcenciának (utóserdülőkornak) neveznek.
Dr. Czeizel Endre híres és nemzetközileg elismert genetikus professzor egyáltalán nem lát problémát abban, hogy mérséklődik a szülési kedv, vagy hogy a nők későbbi korban vállalják az első gyermeket. (Annak ellenére, hogy mást sem hallunk a médiában megszólaló ginekológusoktól, csak azt, mennyi biológiai veszély leselkedik az idősebb kismamákra!) Szerinte a szülési kedv mérséklődésének az is az oka lehet, hogy a harminc feletti terheseket a környezetük megszégyeníti, mondván: ilyen „vén fejjel” ne vállaljanak gyereket. Pedig 35 év körül már sokkal kisebb kárt okoz a nő karrierjében a gyereknevelés, mint ha ugyanezt korábban tenné.
A genetikus szerint a negyvenes nők is bátran vállalkozhatnak újabb terhességre. Nagyanyáink is szültek a kamaszkor végétől egészen a klimaxig, mégse kritizálta őket ezért senki.
Tehát kizárólag magára a nőre kell bízni, mikor szül, hányszor szül, és azt is, vállal-e egyáltalán gyereket. Hiszen attól, hogy valaki nőnek születik, még nem jelenti azt, hogy a szülői szerepre is képes. Máskülönben nem lenne annyi elhagyott csecsemő, akik nem kívánt terhességből születtek, vagy gyerekek, akik szenvednek anyjuk ütlegeléseitől vagy lelki terrorjától.
Nem kell minden nőnek anyának lennie, ha úgy érzi, képtelen erre. Vannak nők, akik sokgyerekes háziasszonyként érzik teljesnek az életüket, mások inkább szeretnék megvalósítani egyéb irányú álmaikat. Adasson hát meg a választási lehetősége minden nőnek ebben az egyedül őt érintő kérdésben – és ne az anyuka, a nagymama, a barátnő, a családja vagy környezetének tagjai legyenek azok, akik erre rábeszélik, vagy kényszerítik, vagy döntenek helyette!
Póda Erzsébet
