Elmegy a férfi. Azt mondjuk, gazember, mert lelépett egy fiatalabb vagy egy idősebb nővel. Ám vannak esetek, mikor a nő feszíti túl a húrt, vagy épp miatta keserű az élet. S a férfi szenved, nem a nő.

Pali bácsira várakozom, aki fölött évekig zsarnokoskodott az exneje. Elmondhatjuk, hogy Pali bácsit palira vették... Az asztalok mögött felbukkan egy fiatalosan öltözött úriember. Kockás nadrág, snájdig hózentróger. Nem erre számítottam, én egy megtört emberre vártam. Pali bácsi majd kicsattan az egészségtől, orcáján piros almácskák mosolyognak. Nem egy megtört emberrel rázok kezet!

elpattan-a-hur-pali-bacsi-tortenete-kezdo.jpg

– Hatvanévesen, életemben először úgy nézek ki, ahogyan mindig is szerettem volna – mondja. – Vidám vagyok, és egy boldog, boldog ember! Élvezem, hogy átvettem a kontrollt az életem felett. Végre senki nem vétózza meg a döntéseimet. S legfőképp, senki sem kér tőlem számon semmit.

– Pár éve elvált. Netalántán ez a sok jó a váláshoz köthető?

– Igen – húzza ki magát a piros mellényes úriember. – Most lesz ötödik éve, hogy új életet kezdtem. Ebben a korban már nem szégyenlősködik az ember. Kerek perec kimondom, hogy jól nézek ki! A régi ismerősök nem ismernek rám, olyan testi, szellemi átalakuláson mentem keresztül. Lefogytam 15 kilót, lenyírtam a szakállamat, lecseréltem a ruhatáramat. Sőt, a szemüvegemet is leváltottam kontaktlencsére. Ha a volt feleségemmel összefutok – mert összefutok, mivel vannak közös gyerekeink –, délceg nyárfa vagyok. Kihúzom magam, és a szemébe nézek.

– Miért csak 55 éves korában vált el? Mi történt?

– Annyi, hogy kirepültek a gyerekek. Nyilván a volt nejem is tudta, hogy nem jó a házasságunk, de ő sosem vált volna el. Nem hozzám, hanem a hozzám köthető társadalmi státuszhoz ragaszkodott. Mikor bejelentettem neki, hogy elválok, olyan történt, ami előtte sohasem. Nem jutott szóhoz.

– Miért várt eddig vele? Nem sajnálja, hogy kihagyott sok-sok jó évet?

– Mindketten konzervatív családból származunk. Ugye, én apa nélkül nőttem fel, egy kemény anya mellett. Nem szerettem volna, ha gyerekeim is hasonló sorsra jutnak.

Ildi számára a házasság szentsége sérthetetlen volt. Vallásos családból származott. Kifelé mi voltunk a legeslegjobb család, mikor meg ránk csukódott az ajtó, egy papucsférj voltam.

– Ezt így bevallotta magának?

– Nem, dehogy vallottam be magamnak. Ilyet normális ember nem tesz. Csak mikor már készül a kiugrásra. És a kiugrásig sok év telt el, meg kellett várni, míg felnőnek a gyerekek.

– Hogy lesz egy férfiből erőtlen báb? Gyönge ember volt? Nem úgy néz ki!

– Apa nélkül nőttem fel. Nem volt előttem példa, férfiminta. Édesapámat már gyerekkoromban elveszítettem, anyám egyedül nevelt fel a két idősebb nővéremmel. A családunkban mindig domináns volt a női gén; otthon minden nő engem irányított, a legkisebbet. Szemüveges, befelé forduló fiú voltam. Nem lázadoztam, mert láttam, anyu sincs könnyű helyzetben. Mentegettem magamban, már akkor kialakultak bennem a sémák az életre. Az egyik ember azért erőszakos, mert a körülmények rákényszerítik. Én önvédelemből eltávolodtam saját magamtól, az érzéseimtől. Inkább arra figyeltem, hogyan lehetek elfogadható az anyám számára. Jobb volt ez nekem így.

– Hol ismerkedtek meg a feleségével?

–Mindketten közgazdaságot tanultunk, egyetemi szerelem volt a miénk Ildivel. Már az első nap kiszúrtam, harsány volt, társasági ember. Egyszóval a szöges ellentétem! Mi voltunk csak a csoportunkban magyarok, így bekerültem a látószögébe.

– Vonzotta, hogy ő annyira más ember?

– Biztosan. Vonzó volt, jópofa, emellett eszméletlen okos. Vágott az agya, mint a borotva. Zajlott körülötte az élet; tőle agilisabb embert nem ismertem, örökkön örökké szervezkedett. Sokan rajongtak érte, mindig slepp vonult utána. Én csak csendben mertem csodálni. Álmomban sem hittem volna, hogy felfigyel rám. Aztán egyszer odajött, és megcsókolt. Szerintem a szelídségem és a bambaságom izgatta. Meg akarta nézni, mit tud velem kezdeni. A következő szemeszterben már egy pár voltunk.

elofizetes_uj_no_224.png

– Meddig tartott az idill?

– Sokáig. Évekig. Az egyetem után összeházasodtunk, befizettünk egy szövetkezeti lakásra; majd sorban érkeztek a gyerekek. Ráálltunk egy sínre, amelyik vitt előre. Más sín akkoriban nemigen létezett. Az első gyerek még tervezett volt. A második terhesség ikerterhességgel zárult. Hirtelen lett három kicsi babánk! Volt mit csinálni, ki sem látszottunk a pelenkák alól, évekig gyerekpapitól bűzlöttek a hálószobaszekrény lamellái. A nagyik távol éltek, Kassán és Komáromban, semmi segítségünk sem volt. Másrészt én rengeteget dolgoztam, hogy mindent bebiztosítsak a családnak. Akkor már főkönyvelői státuszba kerültem a bankban, ahol a kezdetektől dolgoztam.

– Felesége feltalálta magát otthon?

– Tudom, hogy Ildinek sem volt könnyű. Egyedül egész nap a kicsikkel... A mindig tettre kész nő, akinek az egyetemen fényes jövőt jósoltak, évekig egy három-négy éves gyermek szintjén élt, naphosszat csak gügyögött. De jól vette az akadályokat, rettenthetetlen volt.

– Mikor kezdődtek a gondok?

Ildi hirtelen megőrült. A karrierem szépen ívelt felfelé, az ő karrierje megrekedt. Pedig nagyon ambiciózus ember volt. Alig hazaértem a munkából, a kezembe nyomta a gyerekeket, és elvonult olvasni. Láttam rajta, hogy féltékeny rám, arra, hogy nekem lehet egy másik életem is! Hogy van egy szakmám, ahol bizonyíthatok, lépcső van előttem, amin felfelé mászhatok. Ő bezzeg egész nap a földön kúszott a gyermekekkel. Nagy csapda az anyaság a nőknek, azóta tudom. Mai fejjel sok mindent másképp csinálnék.

– Jobban figyelne rá?

– Jobban figyelnék rá, igen. Tisztában voltam vele, hogy fuldoklik otthon, s ha így megy tovább, akkor megfullad. Nem fulladt meg, de kinőtt a hét sárkányfeje. Elkezdett rajtam uralkodni: mit tegyek, mit vegyek fel, milyen kabátot, hánykor keljek, feküdjek. Közben piszkált minden kicsinységgel. Ismerős helyzet volt, azért sem lázadoztam. Anyám mellett is valami hasonlót éreztem. Vagyis hogy engem feltétel nélkül nem lehet elfogadni. Nála is ugyanilyen durva haraggal kellett szembenéznem, ha valamit nem csináltam meg az elvárások szerint.

Azt vettem észre, hogy Ildi falra mászik a módszerességemtől. Nem igazán értettem, hiszen tudta, hogy milyen vagyok. Én mindig ilyen voltam, nekem mindenhez idő kellett. Sosem voltam gyakorlatias ember, a konyhában nem találtam fel magam, nem tudtam csak úgy elindítani a mosást. Ha meg kellett valamit szerelni, előtte alaposan átstudíroztam a használati utasítást.

– A hétfejű sárkány tüzet okád, és támad. Neje ehhez képest szelíd ember volt...

– Akkor még nem vesztette el a türelmét az irányomban. Ahhoz még évek kellettek. Egy idő után azt vettem észre, hogy leosztotta a szerepeket: nekem munkám van, neki meg gyerekei! Ergo a gyereknevelésbe ne szóljak bele; ha ő valamit megtilt, akkor az meg van tiltva, punktum. Ne írjam felül a döntéseit. Láttam, hogy olyasmiért is bünteti az ikreket, amiről ők nem tehetnek. Igazságtalan volt velük szemben. Vagy engem büntetett, vagy őket büntette. Ugyanúgy bánt minden, neki kiszolgáltatott emberi lénnyel.

– Nem lehetett vele ezt megbeszélni, tükröt mutatni neki?

– Nem. Idővel minden elromlott. Akkor már szó szerint idegesítettem. A szakmai előmenetelemet leszólta, csak a keresetem  érdekelte. Olyanokat mondott: Milyenek lehetnek a többiek, ha te vagy a legjobb? Egyszer sem éreztem, hogy büszke lenne rám. Az ilyesmi nagyon le tudja törni egy férfi egóját. A férfi öntudatát a munka izmosítja. A nőnek ott a család, anyaként az egzisztenciája már meg van indokolva. Ellenben, ha a férfi nem teljesít, akkor a létének nincs értelme, ő egy senki. Laktózérzékeny lettem, külön kellett számomra főzni! Ildi nap mint nap ezen élcelődött: egy pasi, aki gyerekkaján nyámnyog. Ha elmentünk a családjához, mindig ugyanaz volt a forgatókönyv. Kitálalták a tejfölös káposztát, Ildi meg rákezdte... Nyilván tudta, hogy nem fogyaszthatom el az elém rakott ételt; utána még órákig elmélkedett a férfiatlan „hóbortomról“. A család pedig rájátszott. Kollektíven sajnálni kezdték Ildit, hogy szegénynek ott a három gyerek, melléjük meg egy kákabelű!

– Nem csapott az asztalra alfahímként?

– Nem harsánykodtam soha. Most is a mellényem harsánykodik helyettem! (Beszédesen rámutat a fényes, bordó anyagra.) Otthon, a négy fal között azért szóba hoztam Ildinek, hogy mennyire rosszul esnek a szavai. De sohasem emeltem fel a hangomat, mindig nyugodt tónusban beszéltem vele. Magamban mindig lepróbáltam, hogy mit fogok neki mondani, argumentációkat gyűjtöttem. Nem lehetett felkészületlenül Ildi elé állni, mert két perc alatt zsebre tette az embert. Hihetetlenül tudott érvelni. Pörgős volt, lehengerlő. A szavamba vágott, kiosztott. Semmit sem tudtam vele megbeszélni, mert nem volt az érzéseimre kíváncsi. Ahogy az anyámnak, neki sem számítottak az érzéseim.

elpattan-a-hur-pali-bacsi-tortenete-belso.jpg

– Pedig azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást.

– Egy ideig vonzott is; aztán kialudt a tűz. Mentálisan elfáradtam. Elfogadható módon viselkedtem a környezet számára, és Ildi számára is. Az ilyesmit sokáig nem lehet bírni. Észrevettem, hogy Ildi falra mászik a módszerességemtől. Nem igazán értettem, mi történik, hiszen én mindig ilyen voltam. Épp egy IKEA-s bútort szereltem, nem passzoltak az illesztések, mikor rádöbbentem, hogy Ildi már nem bír elviselni... Őrmesterként állt fölöttem, és árgus szemmel leste minden mozdulatomat. Mintha arra várt volna, hogy rontsam már el...

– Nem volt hobbija, amiben elmerülhetett volna?

– Beiratkoztam gitárra. A zene lett a mentsváram. Az csak az enyém volt! Teljesen ki tudtam kapcsolni zenélés közben, megnyugodott a lelkem. A zenén keresztül megismertem egy vagány társaságot, akikkel nagyon jól éreztem magam. Egyszerre sok barátom lett.

– És a nők?

– A nők nemigen érdekeltek. Ildi nagy falat volt, lefoglalt a megemésztése. Szerintem a zene és persze a gyerekek miatt tudtam olyan sokáig kitartani.

Akkor álltam a sarkamra, mikor az ikrek lediplomáztak, s munkát kaptak a legnagyobb bankban, szép fizetéssel. Egyik napról a másikra kivettem egy albérletet, s elköltöztem.

– Mit szóltak ehhez a gyerekek?

– Lenyelték a békát. Apa megváltozott, mondták; pedig nem változtam meg. Csak Pali papából előbújt Pali. Egy kis garzonba költöztem; s láss csodát, kiderült egész házias tudok lenni. Mosok, főzök, minden háztartási munkát elvégzek. Mikor a gyerekek beszámoltak erről Ildinek, nem akarta elhinni. Ő sosem bírta kivárni, hogy belejöjjek a zöldségpucolásba. Könnyebb ítélni és megítélni. A zene szabadított fel igazán. A haverok között lazábban kezdtem öltözködni, a válással pedig jött egy átalakulás. Új élet, új szvetter! Már nem az vagyok, aki voltam. A mostani Pali sokkal magabiztosabb. A jelen napokban párt keresek magamnak. Egyetlen kikötésem van csupán: házisárkányok kíméljenek...

Sallay Erika, Nagyvendégi Éva
Cookies