Szülők és gyerekek

Pontosabban: szülők és serdülők. Mert ez nem ugyanaz! Miből tudja meg a szülő, hogy gyermeke serdül? Abból, hogy az addig kedves és kezes kisgyermek számára a szülő egyszeriben kiállhatatlan valaki lesz, akivel már nem lehet beszélgetni.

A serdülő gyerek azt hiszi, hogy benne minden rendben van, csak a környezete bolondult meg. Azazhogy a szülei bolondultak meg. Mi, felnőttek pedig hitetlenkedve figyeljük, nemcsak azt, hogyan válik engedelmes gyermekünkből morcos-durcás kis hölgy vagy önérzetes fiatalúr, hanem azt is, hogy ez a viselkedés mennyire ki tud borítani bennünket. Ugyanakkor tudjuk, hogy mindezek ellenére időleges „ellenségünkkel” fenn kell tartani a jó kapcsolatot. Az ő érdekében, és a miénkben is. Természetesen előfordul, hogy a serdülőkort észre se vesszük gyermekünkön. Lázadjon vagy fogadjon szót a serdülő? Vicces, de ilyen is, olyan is legyen. Csak azért kell imádkozni, hogy mind a két fél túlélje ezt az időszakot.

Karola és Tímea

– Soha nem volt az az érzésem, hogy keveset foglalkozom Tímeával – mondja Karola. – Azt hiszem, nem is várta el, nem volt szüksége rám. Bár többször készíthettem volna neki reggelit, ez igaz. A serdülőkor nem sok nyomot hagyott rajta. Mindig sokat beszélgettünk, ezért a gyerekkort és a serdülőkort pontosan meg tudtam különböztetni az életében. Ha volna férfi a házban, talán nem lenne ennyire közeli a viszonyunk. Megverni nem szoktam, hároméves volt, amikor utoljára rácsaptam, és ezt is jobban megszenvedtem, mint ő. Akkor megfogadtam magamban, hogy soha többet nem alázom meg veréssel. Az a véleményem, hogy az a gyerek, akit vernek, nem fog megbízni a szülőjében. Soha nem kértem el az ellenőrző könyvét. Azt akartam, hogy érezze: bízom benne. Párszor megpróbált füllenteni, de amikor rájöttem, rettenetesen szégyellte magát. Azért, mert becsapott. Ha hármast hoz haza, nem cirkuszolok, hanem azt mondom, hogy legközelebb biztosan jobban fog sikerülni.

– Tizennégy éves korom óta az édesanyám a legjobb barátnőm – mondja Tímea. – Kiskoromban nem tudtam olyan jókat beszélgetni vele, mint most, tizenhét éves koromban. Mindent megbeszélünk: a pasikat, a szerelmeket, az öltözködést... Az utóbbi időben már vendéglőben szoktunk beszélgetni, ez tetszik. Semmit sem titkolok előtte. Nem mintha lerohannám olyasmivel, hogy anyu, én már nem vagyok szűz. De ha egyszer megtörténik, biztosan elmondom neki. Ő is elmondja nekem, hányadán van a barátjával. Olyan, mintha testvérem volna, talán azért is, mert húszéves volt, amikor születtem. Nekem soha senki nem parancsolgatott. Az apám is amolyan örök gyerek.

Mind a kettőjükkel jó viszonyban vagyok, nyugis típus mind a kettő, soha nem büntettek, nem is vertek. Ezért tisztelem őket. Anyu későn jár haza a munkából, de olyankor is beszélgetünk. Nekem napközben nem hiányzik. Volt egy időszak, amikor otthon dolgozott, akkor egymás idegeire mentünk. Most, ha nem jön haza a megszokott időben, folyton az órámat nézem, hol a csudában lehet.

Vera és Misi

– Tavaly részmunkaidőt kértem, hogy több időt tölthessek a fiammal – mondja Vera. – De már nem vagyok biztos benne, hogy tizenöt évesen erre szüksége van. Tizenegy éves korában sokat szeretett volna beszélgetni, most már nincs kedve hozzá. Azt hiszem, elszalasztottam az alkalmat. Körülbelül egy évvel ezelőtt nagyon felnőttesen kezdett viselkedni, de belül érzékenyebb volt, mint valaha. Előrukkolt azzal, hogy a barátai előtt ne szólítsam Misikének. Ez rendben van, rosszabb az, hogy régebben, ha később jött haza, felhívott telefonon, és engedélyt kért. Most meg csak egy SMS-t ír. Tudom, hogy azonnal hazarendelhetném, de nem akarom lejáratni a barátai előtt. Kezdi kitolni a határokat. Ilyenkor szólok a férjemnek, és ő helyrerakja. Tudom, hogy egyre nehezebb lesz vele.

Misi másképp látja a helyzetet:

– Anya régen késő estig munkában volt. Amikor hazamentem az iskolából, rögtön mindent el akartam mondani neki, de ő nem volt sehol. Most már megvagyok nélküle. Mindennap beszélgetünk, csak egyvalamiről nincs kedvem tárgyalni: a kábítószerekről. Ha megkérdezné, hogy kipróbáltam-e, nem mondanám meg neki. De még nem próbáltam ki. Apával is elég sokat beszélgetek. Néha túl sokat is. Jobban tennék, ha nem lovagolnának mindig azon, hogy milyen iskolába akarok menni. Olyan kínos, hogy mindig előhozakodnak vele, még akkor is, ha látogatók vannak nálunk. Ha találkozunk egy barátommal, azon izgulok, nehogy megkérdezze tőle, hogy áll a lányokkal. Tőlem is mindig ezt szokta kérdezgetni.

Papa, mama és három gyerek

Trúdinak három gyereke van. Nagy bánata, hogy a lánya és két fia alig beszélnek egymással. Az apa szerint a legtöbb dolgot a vacsoránál beszélik meg. – Ez számomra elég megerőltető, mert este járok haza a munkából, és majd szétpattan a fejem. De azért mindegyiket meghallgatom, és legjobb tudásom szerint válaszolok is nekik. Juli és a feleségem egyszerre gyűlölik és imádják egymást. Mindent elmondanak egymásnak, de néha úgy összemarakodnak, mint két dühös kakas. Juli mindig önfejű volt, gyakran bekeményít. Imádja a konfliktusokat, ügyes és szemfüles, mint egy majom. Nem szoktam békebíró lenni köztük, csak akkor lépek közbe, ha nagyon muszáj. Igaz, ami igaz, Julival nem sokat beszélgetek. Néhányszor megpróbáltam, de csak az volt a válasz, hogy „úgyse értesz semmit”. Tízéves korukig a gyerekeink egy ágyban aludtak velünk. Aztán egyszer hirtelen bezárkóztak a szobájukba, és már nem mondták azt, hogy apuka, csak azt, hogy apa. Fogalmam sincs, mi lesz ennek a vége. Félek is, de látom, hogy máshol se jobb a helyzet, sőt még ilyen se. Juli nem fog elveszni a világban, az biztos.

– Aput csak akkor hívom fel, ha zűrt csinálok az iskolában – vallja be Juli. – Bár az az érzésem, hogy nem nagyon érdekli az egész. Ráadásul apa elég hallgatag természet, nem lehet vele fecserészni. Legalábbis otthon nem. A beszélgetésre ott van anya. Régen nagy izgatottan mindent elmondtam neki, most viszont már idegesít, hogy mindent tudni akar. Rém utálatos tud lenni! Pedig ha nem erősködne annyit, mindent elmondanék. Vagy majdnem mindent. Apa komolyabbnak látszik, de szörnyű dolgokra képes, például énekelget magának bevásárlás közben. Még ha csak otthon énekelne! De az emberek előtt! Anya is megéri a pénzét, otthon összevissza rohangál és kiabál, de legalább nem visz ki semmit a házból. A barátnőim előtt igyekszik normálisan viselkedni.

Az utóbbi időben az idegeimre megy már azzal is, hogy jelen van. Emiatt sokat veszekszünk. Apával nem, vele nincs miért. Anya olyan értetlen! Rongyosra beszélem a számat, hogy valamit megmagyarázzak neki, aztán meg kiderül, hogy oda se figyelt. A barátnőimmel teljesen egyetértünk abban, hogy minden szülő rém idegesítő.

Roli tizenhét éves

– Én már önállósítottam magam, és a barátnőmmel beszélgetek, nem az édesanyámmal. Még otthon lakom, ezért mindig elmondom, hogy a suliban minden rendben van, de aztán megyek a szobámba. Az őseim két évvel ezelőtt elváltak, és az anyámnál maradtam. Akkoriban igen sokat beszélgettünk. Úgy éreztem, nekem kell anyám támaszának lennem. Egészen fellélegeztem, amikor lett egy barátja. Már nem kell felelősnek éreznem magamat érte – meséli a fiatalember. – A szüleim, az új házastársaik, valamint a régi és új gyerekek jól kijövünk egymással. Az utóbbi időben megint összemelegedtem apával. Régen nem tetszett rajta, hogy olyan gyorsan fölkapja a vizet. Ma már megértem, mert nekem is ilyen a természetem. Számomra nem létezik tabutéma. Anyának mindent elmondhatok, amit akarok, és ő minden kérdésemre válaszol. Csak már nem érezzük a szükségét, hogy naponta beszélgessünk. Már van barátnőm, inkább vele beszélem meg a problémáimat.

Három alapelv, amelyeket érdemes betartani

1. Ha a gyerek nem akar beszélni valamiről, ezt tartsuk tiszteletben. Nekünk se tetszene, ha valaki erővel ki akarna szedni belőlünk valamit.
2. Ha valamit megkérdezünk a gyermekünktől, figyeljünk oda a válaszra is. Mert ha észreveszi, hogy gondolataink máshol járnak, máskor nem lesz bizalommal hozzánk.
3. Higgyük el magunknak, hogy rendes embert neveltünk belőle. Egyszer majd ez is kiderül.

Hány éves korig van ránk szüksége?

A pszichológusok szerint a gyereknek a serdülőkor végéig van szüksége a szülőre, általában tizennyolc éves korig. A serdülők általában némi megvetéssel tekintenek a szüleikre. A serdülő fiataloknak csak a tapasztalatuk kevés, intellektuális képességeik kiválóak. Csak azt tudjuk ajánlani, hogy tárgyilagosan és gyakorlatiasan beszéljünk velük, pl. így: éhes vagy?, van pénzed? Végül egy jó tanács: a szülőt nem helyettesítheti sem a mobil, sem az internet.