„Nem, nincs semmi baj. Csak meg kell pihennem egy kicsit.” Ezt mondta Tamás. Az utóbbi hetekben mind a ketten túl sokat dolgoztak.

Két nappal később Kinga már ideges volt. Tízpercenként megnézte a mobilját. Küldött Tamásnak egy képet, amin koktélt iszogat a barátnőjével. Jött rá válasz: „Örülök, hogy jól érzed magad. ” Végre, végre válaszolt! A következő napok üresen teltek.

ghosting-kezdo.jpg

Tamás nem írt. Kinga nem akart nyomulni, úgy gondolta, időt kell hagyni Tamásnak. Gondolatban végigment azon az öt hónapon, amit együtt töltöttek. Éjjel-nappal együtt voltak. Egy hét múlva írt neki, hogy szüksége lenne azokra a könyvekre, amiket Tamás a múltkor elvitt. Legyen olyan kedves, és hozza be a munkahelyére... Másnap jött az üzenet: „A könyveidet ott hagytam a szemközti kávézóban.” Kingánál végre leesett a tantusz: nem akar látni. Ennyi volt, vége. Vége, és nem tudta a szemembe mondani.

„Ghosting”

Egy csomó emberrel megtörténik, hogy nincs papírcetli, nincs SMS, nincs telefon. Az angoloknak van erre egy jó kifejezésük: ghosting. A fiú (lány) eltűnik. Láthatatlan lesz, mint a mostanában divatba jött halloweeni szellemek. Tegnap még volt, ma már nincsen. Köd előttem, köd utánam. A szerelmesek mindig is szakítottak. De szakítottak! Kimondták, hogy vége. Ez az újmódi „tűnike” azért kergeti őrületbe az embereket, mert nem tudják, mi van. Mi történt? Valamit rosszul csináltam? Miért nem jön? Van valakije? Ki ez a fiú, akivel jártam, hogy semmit nem tudok róla? Gyáva emberek mindig voltak. Nem válaszolnak a levelekre, nem veszik föl a telefont. Ma más a stílus: a Facebookon törölnek az ismerősök listájáról, a cseten nem szólnak vissza.

Miért igyekeznek a férfiak elkerülni a kényes helyzeteket? (Mert mondjuk meg őszintén – ez a szőrösszívű férfiak asztala.) Félnek, hogy a nő jelenetet rendez? (Mert rendez.) Zavarja őket, ha egy nő sír? Lelkifurdalást éreznek, hogy így átejtették? Köddé válni egyszerűbb, mert nem kell válaszolni a számonkérő kérdésre: miért?

Online ember vagy valódi?

Az internet és a mobil az oka, hogy gyáva ember lett belőlünk?  Régen a vezetékes telefon még nem mutatta a kijelzőn a hívó fél számát: a férfi fölvette, és eldadogott valami kifogást. Tulajdonképpen nagyon egyszerű lehet ma a szakítás: leírom, amit akarok, és elküldöm SMS-ben. (Nem kell látnom a nő bőgését, hallgatni a szemrehányásait.) A szexológusok szerint az online ismerkedéseknél várható a leginkább, hogy „tűnike” lesz a vége. „A cset megkönnyíti az ismerkedést, de átverni is könnyebb a nőt.” Mert akivel interneten keresztül írogatunk, olyan, mintha nem is valódi ember volna. Inkább csak egy kiborg. S az se fáj nagyon, ha egy nap eltűnik. Nem hús-vér ember. Nincsenek zavaró gesztusok.

Krisztának is megvan a maga története. Gergővel a salátabár ajtajában ütköztek egymásnak, váltottak pár szót, s elkezdtek írogatni. Később találkoztak is, kiderült, igen jól összeillenek. Mind a ketten szerettek beszélgetni egy pohár bor mellett, szerettek kirándulni – és jól megértették egymást az ágyban. Itt illettek össze legjobban. Csakhogy Gergő négy fantasztikus hónap után egyszerűen eltűnt. Jött a sokk, a fájdalom. Krisztának kitépték a szívét. Aztán Gergő felhívta, hogy találkozni akar vele. Egy üveg borral érkezett. Leültek beszélgetni, végre. Kriszta megtudta, hogy Gergő nős (régen is az volt). Amikor komolyra fordult a dolog, bepánikolt. Nem tudta, mit csináljon, hát egyszerűen lelépett. „Azt hiszed, nekem nem fájt, amikor láttam, hányszor hívsz? És én nem vehetem fel.” Gergő azért jelentkezett, mert hiányzott neki a lány. „Az volt a legrosszabb, hogy nem tudtam, hányadán vagyok. Teljesen összezavarodtam. De most már tudom: arról volt szó, hogy mi ketten nem maradhatunk együtt” – mondja Kriszta.

hirlevel_web_banner_1_282.jpg

A kezdet. És a vég

A ghosting témájával ma már tanulmányok foglalkoznak. Kegyetlen, amikor az ember csak vár, és nem tudja, mi történt. És rémisztő a gondolat, hogy a szerelmünk csak úgy eltűnhet az életünkből. Az az ember, akivel együtt voltunk éjjel és nappal. S akinek annyira sem vagyunk fontosak, hogy elmagyarázza, mi van. Mert szakítani igenis kell: szóban. Ez nem könnyű, sőt néha nagyon nehéz, de meg kell tenni. Olyan ez, mint mikor tartjuk az ajtót, amíg a másik kilép. Mert mindennek van kezdete és vége. Ne végződjön egy kapcsolat se időtlenül!

Varga Klára
Cookies