Napokig durcás a pasid, ha reggel pirosra fested a szád, összefogod hátul a hajad, vagy sportcipőt veszel fel? Légy résen, ha kedvesed mindig kritizálja a ruhatárad vagy a sminked! Azoknak az embereknek, akik összeillenek, az ízlésük is egyforma!
Szilvia története
„Az első puszi után kezdődött. Egy csomó dolgot megtiltott: nem tetszett neki, hogy pirosra festem a körmömet („olyan utcanős!”), hátrasimítom a hajamat („nem szexi”), festem a szememet (ki nem állhatja a legújabb Dior árnyékolómat). Rendben. Ezek apróságok, ezekben lehet engedni. Attól kezdve csak rózsaszín körömlakkot használtam, a hajam a fejem körül lebegett, és a kevesebb sminktől még fiatalabbnak is látszottam. Előtte egy olyan fiúval jártam, aki minden reggel térden állva könyörgött, hogy egyáltalán ne rakjak púdert és festéket az arcomra (a munkahelyemen mindenki leukémiásnak nézett), letiltotta az egész ruhatáramat, és rávett, hogy batikolt leplekben járjak. De ráfizetett, mert pár hét után istenhozzádot mondtam neki. Úgy éreztem, teljesen kiforgat önmagamból. Nem sokkal ezután találkoztam vele a városban. Egy lánnyal volt, akinek fakarika himbálózott a fülében, lábán krisztuspapucs volt, és a kezében egy kis bőrtárcát tartott… Úgy láttam, boldogok. Attól a perctől kezdve azonban tudom, hogy az öltözködés szent dolog, és ebbe senkit sem hagyok beleszólni.”
Ízlések harca
Luca közelharcot vív új barátjával. „Egyetlenegy ruhám se tetszik neki. A húszas éveket idéző rózsaszín szaténköntösöm az ő szemében az ízléstelenség netovábbja – meséli. – Azt mondja, ez a gönc a pszichiátria zárt osztályára való, és »nagyon nem szeretné«, ha ebben látnának a barátai.” Időről időre eltünteti Luca fülbevalóit, jógaruháját, hosszú szvettereit és tunikáját, nehogy fölvegye őket, amikor elmennek valahová. „Te ezek nélkül is nagyon szép vagy” – mondja. „A piros rúzsom ellen még nem szólt – egyelőre. Tudomásom szerint minden régi barátnője úgy öltözködött, ahogy ő akarta.” Péter azt szeretné, ha Luca tizenöt centis tűsarkúban járna, amiben legföljebb egy félórát lehet kibírni, ha rövid szoknyát hordana, és kontyba fésülné a haját. Luca azonban nem enged, és olyan ruhákban jár, amilyenek igenis illenek hozzá. „Csupán abban engedtem, hogy hagyom megnőni a hajamat.” Hogy mi lesz ennek a kapcsolatnak a vége, a jó ég tudja. Nem nagy jövőt jósolunk neki. Hogyan tudna együtt élni két ilyen különböző nézeteket valló ember?
Mert mi lesz akkor, ha a közös lakás berendezésére kerül sor. Mi lesz, ha Péter olyan rekamiét akar, amely nyitott női ajkakra emlékeztet, Luca meg angol stílusú szófát szeretne? A pároknak abban is meg kellene egyezniük, hogy milyen ételeket szeretnek. Mi legyen, ha az egyik megrögzött vegetáriánus, és vacsorára csak párolt sárgarépát eszik, a másik meg egyedül hússal tud jóllakni?
Érdekes megfigyelni az ilyen kapcsolatban élő nőket. Hogyan alkalmazkodnak a kedvesükhöz, vagy fordítva: hogyan mondanak ellent, hogyan harcolnak önmagukért – körömszakadtáig. Mert néha kedvében lehet járni a másiknak, és föl lehet venni (otthon!) azt, amit látni szeretne, például egy fűzőt, egy harisnyatartót vagy hattyúprémes papucsot. De nem mindig. Azaz lehet engedni, de csak ettől eddig.
Magdi ruhatárában
egyetlenegy hosszúnadrág vagy lapos sarkú cipő sincsen. „A férjem nem szereti” – magyarázza, és kinyitja a szekrényét. Tele van kígyóbőr miniszoknyákkal, aprócska pólókkal és tűsarkú topánokkal. A szemhéja azúrkékre van festve, a szája ciklámenszínű. A férje bizonyára elégedett vele, de Magdi elhatározta, hogy teljesen kicseréli a ruhatárát. Meg is tette, és boldog volt, bár tudta, hogy a férje egy ideig nem fog beszélni vele.
Nem helyes, ha teljesen alávetjük magunkat a szeretett férfi akaratának. Mégpedig azért, mert az engedelmes nők teljesen elveszítik önmagukat. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy meglegyen a saját ízlése. Amit szeret az ember, ahhoz ragaszkodjon, és ne mondjon le róla senki kedvéért. Boldogabb és elégedettebb lesz, mintha meghátrálna. S ha a társának ez nem tetszik, mehet isten hírével.
Varga Klára
