Bill Clinton volt az első amerikai elnök, akinek félrelépése – a sajtónak hála – a nyilvánosság elé került. Akkoriban úton-útfélen Monica Lewinsky ominózus szennyeséről olvashatott mindenki, Clintonnak pedig majdnem a székébe került a kis kaland.

Nem ő volt viszont az egyetlen az elnökök között, akik – a házastársi hűséget félretéve – más nők karjaiban keresték a szerelmet. Csak éppen szerencséjük volt: Clinton előtt ugyanis létezett a sajtó és a Fehér Ház között egy csendes megállapodás, és az elnökök magánéletéről diszkréten hallgatott a média.

feher_hazi_viszonyok_2.jpg
Lady Bird  és B. Johnson

James Garfield, a kevéssé ismert 19. századi politikus a bizonyíték arra, hogy ez a szigorú erkölcseiről híres kor sem volt éppen makulátlan. Garfield még a baráti körében is beismerte: nem férjnek való, feleségét is csak tiszteletből, nem szerelemből vette el. Amikor csak alkalma nyílt rá, ösztöneinek engedve, különféle kétes hírű nőcskékkel létesített viszonyt.

Lucrétia, a feleség pedig – mivel nem tehetett mást – ha nehezen is, de elviselte férje félrelépéseit. A legrosszabb talán az volt az elnök viselkedésében, hogy Garfield durva és tapintatlan őszinteséggel kendőzte el bűntudatát: Lucrétiának gyakran beszélt a szeretőiről, sőt mi több, többször megpróbálta őket bemutatni feleségének is.

A normalitás politikáját hirdető ohiói Warren Harding volt az egyik legellentmondásosabb személyiség az elnöki székben. Szolgálati idejét különféle korrupciós botrányok sorozata jellemezte, a nép körében mégis népszerű maradt.

Több szeretője közül kiemelkedik Nan Britton és Carrie Phillips. Nan Britton volt az első elnöki szerető, aki emlékeit könyvben adta közre. A 22 éves Britton és az 50-es évei derekán járó Harding viszonya az 1920-as elnöki kampány alatt kezdődött. Britton leírása szerint első találkájuk 1919-ben történt meg Harding szenátusi irodájában.

A másik hölgy, Carrie Phillips sikeresen meg is zsarolta az elnökjelöltet. A republikánusok országos vezetősége 25 000 dollárt fizetett hallgatásáért, továbbá havi 2000 dollár életjáradékot is kapott. Az elnök pásztoróráinak nyugodt lebonyolítását pedig nem más, mint maga a titkosszolgálat felügyelte.

hirlevel_web_banner_1.jpg

Franklin Delano Roosevelt Lucy Mercerrel, felesége társasági titkárával folytatott viszonyt, melyre azonban már 1918-ben fény derült. A románc 1916 és 1919 között tartott, majd Roosevelt – felesége kérésének engedve – véget vetett a kapcsolatnak. Ezek után Mercer hozzáment egy 56 éves, öt gyermeket nevelő özvegyemberhez, Winthrop Rutherfordhoz.

Rutherford halálát követően újraéledt a kapcsolat Mercer és az elnök közt. A szerelem olyan intenzitással lángolt, hogy Roosevelt külön telefonvonalat építtetett ki a Mercer-házhoz. A kettejük közti kapcsolat mélységét jelzi, hogy Lucy Mercer 1945-ben jelen volt az elnök halálos ágyánál is.

Thomas Woodrow Wilson meghatározó szerepet töltött be az amerikai–magyar kapcsolatok terén. Híres 14 pontjában lefektette az első világháború befejezésének és a béke megőrzésének feltételeit. Kevesen tudják azonban, hogy életét négy nő bűvöletében élte meg: édesanyja, két felesége és szeretője voltak rá nagy hatással.

Wilson a hivatali idejét megelőzően rendszeresen megcsalta első feleségét. Szeretői közül a legismertebb Mary Peck volt. Kapcsolatuk háttere röviden a következő: 1906-ban Wilson a Princeton Egyetem rektora volt. Pozíciójából kifolyólag heves vitákat vívott az ellenzékével egy új doktori iskola és kollégium létesítéséről. Ezek a viták azonban pszichésen és fizikailag is megviselték a jövendőbeli elnököt. Olyannyira, hogy egy reggel arra ébredt: a bal szemére nem lát, és a jobb karját alig tudja mozgatni.

Felesége Wilson teljes gyógyulása érdekében – az orvosok tanácsára – ahhoz is hozzájárult, hogy a férfi egyedül menjen nyaralni a Bahamákra. Itt ismerkedett meg Maryvel, aki egy gyapjúkereskedő feleségeként szintén egyedül üdült a szigeten. A kettejük közt kibontakozó kapcsolatot az sem zavarta, hogy Mary nem tudott, vagy inkább nem akart Wilson szellemi partnere lenni: levelezésükből egyértelműen kiderül, hogy az asszony el sem olvasta a neki küldött és dedikált politikatudományi esszéket. Wilson 1908-ban megvallotta nejének hűtlenségét, aki persze megbocsátott neki. Ennek ellenére a viszony folytatódott.

A Maryvel folytatott románc csak akkor kezdett terhessé válni a számára, mikor 1912-ben elkezdett felfelé ívelni politikai karrierje. Két ízben is kénytelen volt nagyobb összeget fizetni az asszonynak a hallgatásért. Néhány forrás szerint Wilson kapcsolatot tartott fenn egy princetoni kollégája feleségével is. A legenda szerint ez újabb 40 ezer dollárjába került.

feher_hazi_viszonyok_5.jpg
John F. Kennedy

A Fehér Ház legnagyobb szívtiprója azonban minden kétséget kizáróan John F. Kennedy volt. A bájos, okos feleség, Jackie Kennedy tulajdonképpen csak reklámfogás volt. Megfelelő díszlet egy színházi előadáshoz. Egy csinos, nyelveket beszélő asszonnyal az oldalán ugyanis John eladhatóbb termékké vált. A háttérből Kennedy dúsgazdag édesapja irányította az ügyeket, ő volt az, aki gyermekeibe belesulykolta: „A legjobbnak kell lennetek!”

A papa volt az, aki még jóval Jack elnökké válása előtt egymillió dollárt fizetett Jackie-nek, hogy számtalan félrelépése ellenére ne hagyja faképnél a fiát. Felismerte ugyanis, hogy ő az ideális feleség a fia számára. Kennedy elnökké választása után sem javultak a dolgok, sőt! A kezdetektől külön lakosztályban aludtak, és John inkább a szeretőivel bújt ágyba, mintsem a feleségével. A first lady pedig bánatában és megalázottságában pénzköltésbe kezdett.

Neves európai tervezőkkel alakíttatta ki ruhatárát, megalkotva ezzel az egyedülálló Jackie-stílust. Ezenkívül a Fehér Ház átalakítása, korszerűsítése is az ő nevéhez fűződik.

John F. Kennedy sármos volt, megnyerő, és ráadásul még humorérzékkel is rendelkezett. Azt azonban csak kevesen tudják, hogy John fiatalkora óta nagyon beteges volt, és rengeteg gyógyszert szedett nap mint nap. Reggelente nagyon erős szereket kellett bevennie kólika ellen, hátfájásra, hólyag- és prosztataproblémákra.

Emellett gyakran szedett még tesztoszteront, hidrokortizont, antihisztamint, amfetamint, ajzószereket, sőt kodeint és methadont is. Fűzőt viselt meg ortopéd cipőt, és az otthonában, ha senki se látta, mankóval közlekedett. Nyilvános fellépései előtt Novokain injekciót kapott – ennek hatása alatt tudta meghódítani az embereket.

feher_hazi_viszonyok_4.jpg
JFK és Jackie

Ha Kennedy körúton volt, hogy beszédeket tartson, egy-egy fárasztó nap után mindig megkapta a jutalmát: egy vagy akár két örömlányt is. A lányok beszerzéséről személyi titkára, David Powers gondoskodott. A légyottokra azonban nem akármilyen körülmények között került sor: a pásztorórák alatt a titkosszolgálat emberei őrködtek az ajtó előtt. A hollywoodi sztárocskákat Kennedy sógora szállította. A leghíresebb hódítását mindenki ismeri, pedig Marilyn Monroe csak egyetlen éjszakát töltött az elnökkel.

Az elnök azonban nem igazán ügyelt arra, hogy szerelmi ügyeit távol tartsa a Fehér Háztól. Volt olyan szeretője, aki gyakornokként dolgozott, pedig még gépírni sem tudott, nem beszélve a házon belül elérhető, mindenre kapható, szorgos titkárnőkről.

feher_hazi_viszonyok_6.jpg
Jackie és Monroe

S hogy milyen volt Kennedy az ágyban? Szeretői azt állítják, átlagos, bár néha extravagáns dolgokat is kért: bilincsekkel és szadomazoval fűszerezett együttléteket. Ha a first lady egyedül utazott el, Jack mindig néhány hölgy társaságában múlatta az időt a fürdőkádban, amelyben – az elnök hátfájása miatt – állandóan 32 fokos víz volt. Az emelkedett hangulatról koktélok mellett az a berendezés is gondoskodott, amelynek segítségével egy gombnyomásra holdfényes éjszakát lehetett varázsolni a fürdőszobában.

Kennedy kis játékai azonban Jackie előtt nem maradhattak titokban. Egyszer meg is kérdezte a férjét, egy bugyit lobogtatva: „Meg tudnád mondani, hogy kié ez? Nem az én méretem ugyanis.” A nyilvánosság előtt azonban sosem teregette ki férje szennyesét.

John F. Kennedyt Lyndon B. Johnson követte az elnöki székben, és az igazat megvallva, szoknyavadászatban nem maradt el elődje mögött.

Felesége, Lady Bird Johnson azonban igyekezett kordában tartani férje kicsapongásait, ugyanakkor felismerte azt is, hogy párjának szüksége van más nők társaságára is az övén kívül. Barbara Howar fiatal és csinos újságíró volt. Johnson elnöki évei alatt gyakran fordult meg a Fehér Házban, Lady Bird azonban sosem tévesztette őt szem elől.

„Nagyon is éberen figyelt – vallotta be később Howar –, de úgy éreztem, volt némi kedvesség a figyelmében. Tudta, hogyan avatkozzon bele egy kibontakozó flörtbe. Amikor túlságosan sokáig tartózkodtunk az elnökkel egy másik szobában, átkiabált: Lyndon, ne légy ilyen piszok fráter! Mi is szeretnénk beszélgetni veled és Barbarával!”

feher_hazi_viszonyok_3.jpg
Lady Bird Johnson

Lady Bird elnézte férje kalandjait, mert meg volt győződve annak megingathatatlan szeretetéről, és arról, hogy szüksége van rá. 1998-ban, Bill Clinton botránya kapcsán felszólalt, és élesen elítélte a médiát, amiért az Clinton magánéletében vájkál.

„Leszűkítjük azok körét, akik hajlandóak lesznek indulni az elnökségért, ha ilyen kicsi magánszférát hagyunk nekik – állapította meg. – Az elnököt azért választjuk, hogy mindannyiunkat szolgáljon. És nem azért, hogy hű legyen a feleségéhez.”

L. Horváth Katalin
Cookies