Tudjuk, hogy a párnás babaarc a legcsábosabb. Ám idővel pont a „bébiháj” tűnik el a nők arcából. Akinek ez számít, ma már a mindentudó hialuronsavval pótolni tudják. A képen látható Jane Fonda 1937-ben  született, több beavatkozáson átesett, de még mindig őrzi arca karakterét. Idén lesz 86 éves.

Ha ajak- vagy arcfeltöltésre gondolunk, sokunknak a feltűnően dús száj és a látványosan átformázott „hörcsögpofa” jut eszébe. Pedig ezek a kirívó, túlzásba vitt kezelések eredményei. Igazából sok feltöltött ajkat és arcot láthatunk, csak azoknál a feltöltés nem észrevehető. S ez a jó. Az a töltés az igazi, mikor csak annyit látunk valakin, mintha mostanában kipihentebb lenne.

harmonia-negyven-felett-kezdo.jpg

Eltúlzott töltések

A szakszerűen kivitelezett feltöltés formáz; harmonikussá és üdébbé teszi az arcot. Kevés nőnek (s még kevesebb férfinak) tetszik a csontos, beesett arc. Idővel pont a „bébiháj” tűnik el a nők arcából, ami kipárnázza az arcot, de szerencsére a mindentudó hialuronnal ezt tudják pótolni. Az egyik szépségklinika reklámért cserébe feltöltést ajánlott fel a szerkesztőségünknek – mi pedig kiválasztottuk egyik olvasónkat, Katikát, hogy rajta majd bemutathatják a kezelést.

Katika az utóbbi időben nagyon lesoványodott, a sok ránc tükrözte egészségi állapotát, ugyanis csontritkulása van (a kutatások szerint az alacsony csontsűrűség felelős lehet a mélyebb ráncokért – és fordítva, az ellenállóbb bőr keményebb csontokkal társul). Katika örült a nyereménynek, szeretett volna kivirulni tavaszra. Nagy meglepetésünkre viszont a klinika visszalépett, mondván, hogy rengeteg milliliter anyagot kellene felhasználni a töltéshez. Végül sikerült megegyezni velük, a tanulság viszont: nem szabad megvárni az utolsó előtti állapotot.

Mindenható fillerek

Annyit ma már mindenki tud, hogy a fillerekben, vagyis a töltőanyagokban hialuronsavat használnak. Rengetegféle töltőanyaggal találkozhatunk, ma több mint 200 féle készítmény érhető el, ám a fantázianevek nagy része ugyanarra az anyagra utal: a hialuronsavra. Ez napjaink szupersztárja. A hialuronsav a bőr kötőszövetes állományában természetesen is megtalálható. Szerepe, hogy kipárnázza a kötőszövetes állományt, egyenletessé tegye a bőrképet.

Sőt, megköti a vizet, ezért ha kezelésekkel visszük be, a kisebb ráncok kisimulnak, az arcbőr ragyogóvá válik. A korral apad a mennyisége, így a bőr besüpped. A hialuronsavas töltőanyagok viszont kitöltik ezeket a besüppedéseket, és hidratáltságot adnak.

Nem szabad sokat

Ha ennyire fantasztikus ez a hialuronsav, akkor minél több van belőle, annál jobb – gondolhatnánk. Ám nem a mennyiségen van a hangsúly, hanem a technikán – azon, hogy hová és milyen technikával adják be az anyagot. A töltésnek ugyanis számtalan titka van. Minél koncentráltabb a filler, annál jobban emeli a szövetet, viszont annál mélyebbre kell injektálni.

Anya, miért vagy olyan mérges?

Sokan azért kérnek először botoxot, mert nem szeretnék, ha gyermekük ilyesmit kérdezne az erős haragráncuk miatt... (Ez a szemöldök mellett húzódik, s mérges lesz tőle a tekintet.) Viszont később, mikor a bőr nagyon betöredezik, már nem lesz elég, ha ki van iktatva a ráncok mozgása: ilyenkor jöhetnek a feltöltések. A mérsékelt botoxot évente kétszer ajánlják, a fillereket szintén.

harmonia-negyven-felett-natalia.jpg
A szupermodell Natalia Vodianova 41 éves, 5 gyermek édesanyja. Finom kezek tartják karban az arcát, nincs rajta semmi túlzás.

Szilikonos száj az Új Nő Szépén

Ma a töltőanyag egyenlő a hialuronnal – ám nem volt ez mindig így. Az egyik Új Nő Szépe versenyünkre jelentkezett egy lány, akinek feltűnően dús ajka volt. Mivel mindig feltettük a kérdést a lányoknak, hogy nem végeztettek-e magukon valamilyen átalakítást, a szép, szőke lány bevallotta, hogy szilikon van az ajkában.

Akkor még nem töltöttek hialuronsavval, a szilikont viszont csak a vakmerők vállalták be, mert később úgy kellett kioperálni az ajkakból.

A szilikon tartós, s nem oldódik fel, mint a hialuronsav. Sajnos, még mindig vannak őrültek, akik erre esküsznek. Annak ellenére, hogy a szilikon mint töltőanyag ma a világon mindenhol illegális (mert komoly szövődményei lehetnek).

Ez egyébként minden fiatalító arckezelésre igaz: minden egyes szépészeti eljárásnak lehetnek szövődményei. S ha most nem is jelentkezik komplikáció, nem lehet tudni, hogyan reagál rá a szervezet mondjuk hat év múlva. Épp ezért jobb olyan anyagokat használni, amelyek nem maradnak ott örökre, hanem idővel lebomlanak. A hialuronsav ilyen. Előnye, hogy lebomlik! Az egyik enzimünk felelős a hialuronsav lebontásáért, de az egyénfüggő, hogy kinek mennyi termelődik belőle. Kimutatták, hogy többszöri töltésnél fokozottabban érvényesül a kollagénstimuláló hatás.

Skin booster, a legnépszerűbb

A közepesen sűrű töltőanyagokat az arc középső részének kezelésére használják, például a száj és az orr között húzódó nevetőráncnál vagy a szájzugtól lefelé induló marionettráncnál. Ezt egy réteggel feljebb, a kötőszövetes állományba helyezik, szépen kiemeli a besüllyedéseket. A híg (12,5–16,5 mg/ml sűrűségű) töltőanyagok a halvány ráncokra és a szem alatti karikák kezelésére valók. S nem hagyhatjuk ki az úgynevezett Skin Booster kezeléseket, melyek a legnépszerűbbek: ezek során sok apró tűszúrással a felületi rétegbe jut a hialuronsav, ahol megköti a vizet. A bőr látványosan feszesebb lesz.

harmonia-negyven-felett-oreg.jpg

Vigyázz!

Ha az első kezelés eredményével valamiért nem vagyunk elégedettek, esetleg nincs lehetőségünk ugyanoda visszamenni, fontos, hogy legyen meg a dokumentációnk arról, hogy mit, hol, hogyan és főleg mivel végeztek az arcunkon.

Egy másik orvos más technikával, más anyagot szúr, és mivel a töltőanyagok százszázalékosan azért nem ürülnek ki (Sőt!), így az új és a régi kapcsolatba léphet egymással. A csomósodás például előre megjósolható, de vannak más, szörnyűbb komplikációk is.Balra: így néz ki egy hetvenéves arc, amikor „kezelésbe veszi” a gravitáció és a napfény.

minden_reggel_ujno.sk.png

A Profhilótól a mezoterápiáig

A modern feltöltési eljárások szinte csodákra képesek, csak ne essünk túlzásba. A hialuronsav mennyisége a korral apad, így a bőr besüpped, volumene egyenetlenné válik. A hialuronsavas töltőanyagok kitöltik ezeket a besüppedéseket, feltöltik a ráncokat, valamint hidratáltságot adnak.

A hialuronsav sikerének fő titka: sokszoros mennyiségben képes megkötni a vizet. A bőrfiatalító hialuronsav-alapú eljárások közé tartozik a Profhilo, a Skin Booster és a mezoterápia. Érdemes ezeknek utánanézni.

Ma a Profhilo kezelés a legnépszerűbb – s méltán. Ez az egyik legmagasabb koncentrációjú hialuronsavas készítmény. Teljesen más, mint az eddigi hatóanyagok. Először 2 kezelést javasolnak, havi egymásutánban. Öt (anatómiailag meghatározott) esztétikai ponton injektálják a bőrbe. Utána – s ez a nagy bravúr! – magától szétterül a bőr alatt. Nyakon és dekoltázson, illetve kézfejen is lehet alkalmazni.

Tippek: Az üzleti forgalomban kapható hialuronsavas szérumokat (lent) mindig nedves bőrre kell felvinni, mivel megkötik a vizet. Ha száraz arcra visszük fel, pont hogy elvonja a vizet a bőrből, hogy a felszínét hidratálja. Érdemes olyan terméket venni, amelyben többféle molekulasúlyú (nagy, közepes stb.) hialuron van.

harmonia-negyven-felett-szerumok.jpg
Hialuronsavas szérumok a The Ordinarytől és a Herbsgardentől. (Utóbbit a herbakucko.sk oldalon tudjuk megrendelni.)

Kötött vagy nem kötött?

Gyakran halljuk, hogy a filler keresztkötött hialuronsavat tartalmaz. Hogy ez miért fontos? A kötés nélküli változat szétterül, és hamarabb lebomlik. Ezért töltésnél a keresztkötöttek jöhetnek szóba. Minden töltés ellensége a szauna, a dohányzás, az arc gőzölése: ezek hatására a hialuron hamar lebomlik.

De sokat számít az is, hogy milyen az anyagcserénk, és ha hamar eltűnik a töltés, érdemes másik termékcsaládot kipróbálni. Az ismételt kezelések is növelik a tartósságát. Érvényes még, hogy minél több kötést tartalmaz egy anyag, annál tömöttebb. (Ezeket emelésre használják, mivel meg tudják tartani a rájuk nehezedő kötőszövetet.) A kevesebb kötést tartalmazó anyagok jobban formázhatók, ezért a ráncok és az ajkak töltésére használják őket.

Szekeres Éva
Cookies