Életkép a kora esti aranyórában a balázsfai kanálison. Dömötör Ede képei.
A buzgó tavaszban a kanálisok mellett hatalmas hattyúcsapatokat láthatunk. Nem semmi érzés, mikor felrebben előttünk kétszáz hattyú. Mit tartsunk róluk, és hogyan kerültek a vizeinkbe?
Hónapokkal ezelőtt, amikor még nem virágzott a repce, a vonatból gyanakodva vizslattam a zöldellő szántóföldeket, s rajtuk a távoli fehér mezőket. Törtem a fejem, hogy milyen virág nyílik ilyentájt? Aztán, ahogy közelebb értünk, rádöbbentem, hogy azok a fehér foltok bizony nem virágok, hanem hattyúk. Kutakodni kezdtem utánuk, s hamar kiderült, hogy egy nálunk őshonos madárról van szó.
Fekete Zoltán (Bős) erdészt kérdeztük erről a nem mindennapi madárról.
Fekete Zoltán erdész
Főszerepben a bütykös hattyú
A hattyúk esetében is több fajt különböztetünk meg. Nálunk általánosságban a bütykös hattyút hívjuk hattyúnak. Fő ismertetőjegyei közé tartozik a barna szeme, a tiszta fehér tollazata, a nevét adó bütyke és a fekete kantárja. A nőstény kb. 7-11 kg, a hím akár a 14 kg-os tömeget is elérheti, szárnyának fesztávolsága pedig közel 2 és fél méter.
Monogám állatról van szó, vagyis egy életre választ párt magának. Fogságban akár 30-40 évig is elél, a természetben viszont 11-12 év az élettartama.
Száz év magány
Noha a hattyú nálunk őshonosnak számít, az 1800-as évektől kezdődően közel száz évre teljesen eltűnt a bütykös hattyú hazai vadpopulációja. „Ennek okát elsősorban a mocsarak lecsapolásában, a vizek megcsappanásában kell keresni. Magyarán: eltűnt a hattyúk élőhelye.
No, meg eleink kiegészítő táplálékként tekintettek a vízimadarak húsára és tojására, ínségükben még a hattyúra is ráfanyalodtak, gyakoriak voltak a fészekrablások. Eltűnésük mögött tehát ez áll, és nem szándékos pusztítás vagy valamiféle betegség” – mondja Fekete Zoltán.
Láttak egy hattyút Leleszen!
Így aztán az 1800-as években szinte csak Európa északi területein maradt fenn nagyobb hattyúpopuláció. Ez később dél felé húzódott, lévén, hogy az ember már nem üldözte. (S már sem a húsa, sem a tojásai iránt nem volt akkora igény, mint azelőtt.)
„Eközben Nyugat-Európában megszelídítették a hattyút, és betelepítéssel megjelent a parkokban. Nagyrészt ennek a félvad populációnak az utódai települtek vissza hozzánk. Érdekesség, hogy Gyimesi György vadászíró egyik könyvében megemlíti, micsoda nagy szenzációnak számított az 1960-as évek végén, mikor a Királyhelmec melletti Leleszen láttak egy hattyút. A vadászok óvatosak voltak, a madár ugyanis nagyon félénken viselkedett, ezért messziről figyelték” – meséli Zoltán.
És csakugyan: több forrás is erre az időre teszi a hattyúk visszatérését. Magyarországon például az 1970-es évek elején jelentek meg újra, a Kis-Balaton és a Szigetköz térségében. Szintén nagy hírverést váltott ki, amikor a Komárom melletti Keszegfalva közelében tartósan megtelepedett az első hattyúpár.
Honnan kerültek a kanálisokba?
Ma a kanálisok mentén tett sétáink alkalmával rengetegszer találkozhatunk hattyúkkal.
„A kanálisok ugyan nagyrészt művileg kialakított vizek – de mégiscsak vizek, melyek többnyire megfelelnek a hattyúknak. Én főleg a Csallóközről tudok beszélni, mert ezt a vidéket járom: egyszóval a Csallóköz még vízhálózattal gazdagon átszőtt területnek számít, ezért sokat látni belőlük a kisebb kanálisokban is. A hattyúk igazából azokra a helyekre mennek, melyeket természetes közegüknek éreznek” – magyarázza az erdész.
A hattyúk is telelnek!
Zoltántól megtudom, hogy a hattyúk kimondottan kedvelik a nagyobb vízfelületeket is, mint a Duna vagy a Balaton. Nem véletlenül.
„Mivel a hattyú a lúdalakúak közé tartozik – így a kacsákhoz és a ludakhoz hasonlóan –, vedléskor egyszerre veszíti el evezőtollait, illetve a szárnyain lévő erős tollakat, aminek következtében egy időre röpképtelenné válik. Emiatt aztán a hattyúk biztonságosnak vélt helyekre húzódnak, és ott vészelik át a vedlési időszakot, s általában a telet is” – mondja Zoltán. Ez persze további kérdéseket vet fel. Például: mi történik akkor, mikor egy kemény tél miatt befagynak a nagy vizek?
„A Duna ritkán fagy be, ám ha mégis előfordulna, akkor a hattyúk délnek vennék az irányt, és elrepülnének egészen a Földközi-tengerig.”
Biztosan bírják a hideget, hisz kecses nyakuk télen is vízben van, vígan kutakodnak élelem után... Ezt már csak gondolatban teszem hozzá, mert Zoltán elárulja, hogy az úszó madarak erezete eleve úgy van kialakítva, hogy a lábuk csak minimális vérellátást kapjon, pont azért, hogy a hideg vízben ne fagyjon el.
A hattyúk természetes ellenségei
A telet tehát könnyedén túlélik. Ennek ellenére a hattyúk sem dőlhetnek hátra, hiszen számos veszély leselkedik rájuk. „A vedlési időszakban elveszített tollaik kiváló nyomravezetők az olyan négylábú ragadozók számára, mint a róka vagy az aranysakál. A fiókákra pedig a réti héja lehet még veszélyes” – összegzi erdészünk.
Mennyi hattyú él nálunk?
Nem könnyű megmondani, ugyanis a hattyúk populációja változó, főleg a téli időszakban.
„Tőlünk északabbra még mindig több a vízfelület és a mocsaras hely. Télen az északiak délnek veszik az irányt, és általában nálunk telelnek. Ezért van, hogy ilyenkor nagyobb számban látunk hattyúkat. A nálunk élő egyedek pedig délre indulnak; a Duna szerbiai vagy a Dráva horvát szakaszáig is elrepülnek, hogy átvészeljék a keményebb telet” – magyarázza Zoltán.
És hogy miért olyan nehéz megbecsülni, hogy mennyien is vannak? „Vegyük példának a Balatont. Sokan úgy gondolják, hogy évről évre több a hattyú, ugyanakkor a megfigyelések szerint stabil a fészkelő egyedek száma. Számuk csupán a téli időszakban dobódik meg annyival, ahányan itt telelnek.” 2020 novemberében például 1325 hattyút számláltak Szlovákiában. Egy hónappal később, vagyis a tél kezdetén viszont már 6517 egyedet! Ha a stabil populációt szeretnénk átlagban számszerűsíteni, akkor elmondhatjuk, hogy Magyarországon nagyjából 5-600, míg Szlovákiában 400 pár hattyú fészkel.
Nemcsak játék és mese
Tény viszont, hogy a hattyúk az utóbbi évtizedekben jócskán megszaporodtak. Ez így elsőre nem is hangzik rosszul, hiszen kecses állatról van szó: nincs szebb látvány, mint a vízen úszkáló fehér hattyúsereg... Azonban a hattyúk igencsak nagy károkat tudnak okozni, főként a termőföldekben. „Lelegelik a vetést, az ürüléküktől kisül a termény. A gazdák annyit tehetnek, hogy elhajtják őket, de mivel védett állatról van szó, ezért kérdéses, hogy felléphetnek-e ellenük. Viszont jogosultak kártérítést igényelni az államtól, védett állat által okozott kár ügyében” – mondja Zoltán.
Hozzáteszi még, hogy a hattyúk – megjelenésük ellenére – igencsak markáns természetűek. A fészkelési időszakban territóriumtartók, és kimondottan agresszív magatartással viseltetnek a többi madár iránt: nem tűrik meg, hogy a környékükön mások is fészkeljenek. De akár az embert is megtámadják, ha veszélyben érzik magukat. (Ilyenkor felágaskodnak, és a szárnyukkal csapdosnak).
Ne etessük a hattyúkat!
A hattyúk főleg a vízinövények részein és magvain élnek. Hosszú nyakuknak köszönhetően olyan mélyre le tudnak bukni, ahová a récék már nem. Ezen kívül különböző férgekkel, rovarokkal, valamint halakkal, kétéltűekkel és azok fejlődési stádiumaival (halikra, békapete, ebihal) táplálkoznak. Hattyút etetni nem lenne szabad!
„A hattyú megjelent az ember közelében, mire az ember elkezdte etetni, mint az állatkerti majmot. Többnyire kenyérrel, sós és édes kekszekkel, ami egy sereg problémát okoz. Egyrészt a hattyú elkényelmesedik, s idővel nem fog természetes táplálék után nézni: másrészt megszokja, hogy a megszokott helyén, az embertől kapja az ételt. Mindez akár a hattyúk vonulási ösztönének csökkenéséhez is vezethet, ami pedig alapvetően szükséges a túléléshez. Továbbá a sót és lisztet tartalmazó, ám tápanyagszegény táplálkozás következtében kialakulhat náluk egy hiánybetegség: az angyalszárny. Az angyalszárny az evezőtollak kifordulását jelenti, aminek következtében a hattyú röpképtelenné válik. Ez ugyancsak veszélyezteti a túlélését” – hangsúlyozza Zoltán.
Persze, az embert a jó szándék vezérli, így – ha már mindenáron etetni szeretnénk hattyúinkat – adjunk nekik kukoricát vagy búzát. Azokkal nem lövünk mellé.
A hattyú a legnagyobb testű madarunk
Szépsége igazi, szelídsége látszólagos, mert olykor kifejezetten agresszív magatartású madár. A vízből fertőzéseket szed fel és terjeszt, a költési időszakban elzavarja a vízi madarakat, melyek pedig kártevőpusztítók. Sőt, sokan korunk patkányának nevezik a hattyúkat, és ritkításukat követelik.
Nagyvendégi Éva, főszerkesztő:
,,A hatvanas években voltam gyerek, a vakációban a kanális volt a játszóterünk, s bizony soha nem találkoztunk hattyúval... Nem véletlenül, hiszen az 1800-as évek végén a hattyúk teljesen eltűntek, és csak 1960 után bukkantak fel újra. Történetük azóta töretlen siker, hiszen míg más madárfajok kipusztultak, addig a hattyúk mára jócskán túlszaporodtak."
