Ma mást sem hallunk, mint hogy a fenntarthatóság a legfontosabb a divatban. Miközben soha az életben nem volt olyan drága a divat, és soha nem árultak annyi szemét ruhát, mint most.

Válogatjuk a divatfotózásra a ruhákat, s mindegyik csupa műszál: nyúlik a végtelenbe, mint Petőfi rónája. A pulóverek göbösödnek, minden bolyhosodik, egy hét hordás után a kukában lenne a helye, s nem segít a ruhahenger sem.

hazugsag-ami-igazsag-lesz_kezdo.jpg
(© Emilio Villalba)

Közben megy a reklám, a zöldre mosás, hogy PET-palackból gyártják, hogy tökéletesen újrahasznosított – csak azt felejtik el mondani, hogy ezeket a ruhákat már le sem kellett volna gyártani. A szupercégek azonban azt szeretnék, ha minden nap rendelnénk „valami újat”, s igazság szerint ez az új hullám csak a malmukra hajtja a vizet.

A pulóvert ma két hétig hordjuk, de már szöszösödik; a trikó és a kötszövött ruha hosszában nyúlik, egy mosás után elformátlanodik – és már a márkás divatáruk is! (Mert ők, a nagy divatmárkák is beszálltak a versenybe, s egy ideje szintén minőségtelen darabokat árulnak. A nép pedig nem lázadozik, sőt: birka módjára sorakozik a boltok előtt.)

Ma a TikTok és az Instagram tele van a „jelenéses videókkal”. Hisz az utcakép lehangoló, pedig soha nem adtak el annyi ruhát a világtörténelem során, mint most. Nem csoda, hogy a szemek megvillannak, amikor besétál a képbe egy klasszikus eleganciát sugalló, feketébe öltözött, tűsarkút viselő női sziluett...

Hol van már a húszéves Adidas melegítőm, amit most is hordok! A divatban a fenntarthatóság jelszavával arra próbálják rávenni az embereket, hogy megvegyenek olyasmit, amire nincs is szükségük. Nincs szükségünk ócska cipőre és ruhára – minőségi, természetesen lebomló anyagokból gyártott, tartós holmikra volna szükségünk, melyeket tovább hordhatunk, mint három hét.

Ám a zero waste jelszavával megfélemlítik a nőket, hogy tovább vásároljanak, csak most még ócskább árut – máskülönben tönkremegy a bolygónk. A divatmagazinok arra vannak, hogy vágyakozást keltsenek az olvasókban – mert a nő szereti a szépet, szereti a ruhát, és szeret tetszeni. Ellenben ma elfelejtik neki elmondani, hogy nem az igazi bunda a káros a bolygónak, hanem a műbunda. Nem mondják el, hogy először azt kellene megtudnunk, mi áll jól nekünk, s csak utána elkezdeni vásárolni, illetve szétnézni a már amúgy is tömött gardróbunkban.

elofizetes_uj_no_0.png

Nagyvendégi Éva
Cookies