A csodálatos, mindenkit szerető, mindenkiről gondoskodó nőt – aki szép, mint a frissen hullott hó az erdő sötét karéjával a háttérben – Hófehérkének nevezik. Ám Hófehérke nem szeretne többé jótékony konyhatündér lenni, hanem nagy lencsi szemeivel kimerészkedett a nagyvilágba, s mindent ugyanúgy tud, mint a többiek, sőt néha sokkal jobban. Vajon mit érez?

Az elvárások nehezen oldódnak fel. Még ma is sokan megkövetelik, hogy a nyolc (vagy még több) órás munkaidő hányattatásai után hazaérkező asszonyok hipp-hopp konyhatündérré változzanak, és mossanak, takarítsanak, valamint válogatott ételcsodákkal kápráztassák el a családot. Jól van ez így? Ennek próbáltunk utánajárni.

hofeherke-ongyilkossaga-kezdo.jpg

Mindennap főz?

Ha az embernek családja van, és nem hajlandó pluszhitelt fölvenni a férj és a gyerekek napi jóllakatásához, akkor bizony főznie kell. És ha az ember mindennap főz, idővel feltornázza magát egy olyan szintre, amikor az általa elkészített étel ehető lesz. Valószínűleg nem műremeket tesz majd az asztalra, de ha szeretettel csinálja, a család boldog lesz. De mi van akkor, ha a nő – én magam is így vagyok ezzel – nem szeret főzni? Akkor bizony ne várja el senki tőle, hogy még lelkesedést is mutasson, amikor munka után nekiáll szorgoskodni a konyhában...

Nem mindenki lelkes szakács, bár talán nagyobb örömmel sütne-főzne, ha több ideje lenne rá. Mondhatni kevés nő szeret főzni. Az ok talán az lehet, hogy a nőnek muszáj. Nem úgy, mint a férjeknek és férfiismerősöknek, akik remekelnek: hiszen ők akkor főznek, amikor épp kedvük szottyan rá. A nők zöme akkor örül a főzőkanálnak, ha közeleg a karácsony vagy a húsvét. Ilyenkor nekifog süteményeket, pogácsákat, tortákat sütni a gyerekekkel, akik nyakig porcukorfelhőben mosolyognak, s azt kérdezgetik: Anyu, miért csak most? Miért nincs mindig karácsony? Illatozik a vanília, a gyerek szeme ragyog, és a közösen eltöltött percek emléke örökre megmarad.

Ám mégiscsak a hétköznapokból van több, mikor mindannyian sietünk, s hazaesve a napi verkliből mindenki enne valamit. Kevés nő van, aki a szürke mindennapokhoz is hangulatot ragaszt – talán már csak az influenszerek, akik még a reggeli kávézásnak is megadják a módját. Pedig édes zajok és illatok kúsznak a levegőben, forog a mosógép, sül a hús, gőzölög a leves...

A kicsi írja a leckét, a nagynak tollbamondást kell diktálni: anyukának ezer keze nő, szeme kitágul, hogy mindent észrevegyen, mindenhova odaérjen. Amikor már végre vasal, az jár a fejében, hogy a gyerekeket még le kell fektetni, el kell készíteni nekik másnapra a tízórait – és meg kell írni még egy cikket reggelig. (És sajnos mindeközben elkényeztetjük a gyerekeket: még a tízéves Petikének is mi készítjük a tízórait – ahelyett, hogy a kezébe nyomnánk a kiflit, a vajat és a felvágottat. Hiszen képes lenne egyedül is megcsinálni.) 

Akkor most mi a főzés? Alkotás?

Igen, a főzés alkotás – már akinek. A Michelin-csillagos szakácsok és a nekibuzdult pasik számára biztosan, akik nem érzik a felelősség súlyát. (Ha én nem csinálom meg, más nem csinálja meg – ilyet a férfi nem érez, mert tartalékban ott van a nő.) A nőnek mellette millió más kötelessége is van, mert kevesekhez jár bejárónő, aki rendet csinál. Kérem, ne hozakodjunk most elő azzal, hogy a nagyinak nem volt mosógépe, a kamrában mosott, katlanban főzte ki az ágyneműt, a kútról hordta a vizet, megszült és fölnevelt tizenkét gyereket, és a nagyapó haza sem jött, amíg nem volt rend és nyugalom a házban. Ez mind igaz: nem is vonja kétségbe senki, hogy a nő több száz évig feláldozta magát a háztartás oltárán. Mi nem erről beszélünk – hiszen a végén a süti valahogy mindig megsütődik, a krumpli is meghámozódik... Arról van szó, hogy mit érez közben a nő. Most nem a munka a téma, hanem az érzések, melyeket közben megél.

minden_reggel_ujno.sk_0.png

Vajon megkérdezte valaki annak idején a nagymamát, hogy érzi magát, mikor véget nem érően és naphosszat másra főzött és más helyett takarított? Örökké, egész életében? Le kellett közben mondania minden ambíciójáról, el kellett temetnie magában minden más tehetségét. Nem lehetett belőle jogász, orvos, de még irodakisasszony sem, mert akkor ezt kívánta az élet rendje. A világ pedig évszázadokig lemondott arról az energiáról és pluszról, amit a nők – a női érzés és gondolkodás – tehettek volna hozzá az emberi kultúrához.

A főzés és én

Nálam eleinte ígéretesen indult a dolog. Szerettem recepteket olvasni, mint kislánykoromban a meséket. Milyen kalács lapult Piroska kosarában? Foszlós kalács, márványos kalács, túrós kalács? Mit esznek a vízimanók és a kismanók, ha a víz alatt nem lehet sütni? A nagy lakomákról, királyi esküvőkről ne is beszéljünk. Ám a főzés akkor vesztette el nálam a varázsát, amikor be kellett sorolnom a napi teendők közé elvégzendő feladatként, amelyet ki kell pipálni, és nem csinálhattam többé pusztán kedvtelésből.

Ma már tudom, miért volt olyan ideges anyukám, akire délután rengeteg elmaradt munka várt otthon, és még arra is ügyelnie kellett, hogy mi, oktondi gyerekek, este tízkor ágyban legyünk... Igazán csak akkor lélegzett fel, mikor már elköltöztünk a családi fészekből.

Utána bizony voltak napok, mikor csak akkor ment ki a konyhába, amikor kávét akart főzni. Helyette inkább átment a szomszédasszonyhoz, aki minden héten újfajta süteményt sütött. Ő ugyanis – anyukámmal ellentétben – egész életében háztartásbeli (és enyhe neurotikus) volt. Ám neki meg attól szaporodtak meg a lelki gondjai, hogy végleg kirepültek a gyerekei. Most már nincs, akinek főzzön, s valahogy nem találja a helyét ebben a nagy szabadságban, mert fogalma sincs róla, hogy neki mi tesz jót, mit szeret igazán. 

Mérgezett alma 

Tudjuk, hogy Hófehérke élete a mesében szomorú véget ért. Sokszor eszembe jut, hogy talán szándékosan harapott bele a mérgezett almába. Biztosan elege volt a sok ugrálásból, főleg, hogy a hét törpe közül az egyik nem szerette a gombát, a másik lisztérzékeny volt, a harmadik rántott húst akart enni, a negyedik elhatározta, hogy vegán lesz, az ötödiknek nem volt szabad tejes ételt adni, a hatodik a torkosságokat szerette, és Hapcinak örökké koszos volt a keze...

Várjuk a véleményeket a témáról!

Cookies