A karácsony két túlzást ismer: az egyik Thomas Kinkade havas festménye a hófödte házikóval – a másik a hógömb.
Ha megfordítom, esik a hó, ha felhúzom, karácsonyi zene szól. Erre vágyunk minden karácsonykor, hófehér ünnepre és varázsra.
Hullik és hullik a hó...
A hógömb bája ihlette a Hey Deer! című magyar karácsonyi kisfilmet, amit Bárczy Örs készített. Érdemes megnézni, de előbb lássuk az igazi hógömb történetét. Nem kell érte messzire menni, csak Bécsig. A hógömb története az 1878-as párizsi világkiállításon kezdődik. Akkoriban az üvegfúvás melléktermékeként készítettek üveggömböket, amelyeket papírnehezékként használtak. A világkiállításra egy francia cég olyan gömbbel érkezett, melybe vizet és fehér port rakott, ami a nehezéket megfordítva hóvihart imitált.
A hógömb szabadalma viszont az osztrák Perzy család nevéhez fűződik, akik a mai napig sikeresen működtetik családi vállalkozásukat. E szerint a hógömb osztrák találmánynak számít.
Első Erwin találta fel, véletlenül!
A Bécs mellett élő I. Erwin Perzy találta fel a hógömböt 1900-ban. Speciel nem erre készült, hanem izzócserére, de hógömb lett belőle: sokszor van ez így a világhírű felfedezésekkel. Erwinünk sebészeti műszereket készítő mesterember volt, esetünkben épp az akkoriban újdonságnak számító Edison-féle villanykörtét szerette volna tökéletesíteni. Az izzók nem adtak túl sok fényt – az orvosi műtétekhez nagyobb világosságra lett volna szükség.
Perzy úr a cipészek gyertyás módszerével kísérletezett, akik mindig egy vízzel teli gömböt helyeztek a gyertyáik elé, hogy jobb világításhoz jussanak. Ezzel egy tenyérnyi méretű világos foltra tudták koncentrálni a gyertya fényét. Idősb Perzy a gyertya helyett villanykörtét használt, ami elé egy vízzel teli gömböt helyezett, ám a dolog macerás volt. Hiába keverta vízbe többféle fényvisszaverő anyagot, a hatás elmaradt.
Hógömb Perzytől, egyenesen Bécsből, belsejében a miniatűr látványelemmel, a diorámával. Családi ereklye, még édesanyám kapta...
Végül gyerekételekhez használt búzadarát szórt a vízbe, ami először összecsomósodott, mert megszívta magát vízzel, majd lassan szállingózni kezdett lefelé. Ez a hóesésre emlékeztette az öreget, akinek új ötlete támadt, ugyanis jól tudta, hogyaz emberek mindig fehér karácsonyra vágynak. Ha nem kapják meg élőben, megkapják majd ebben a kis gömbben! Felkereste hát egy ajándékboltos barátját, s elkérte tőlea mariazelli bazilika apró makettjét, amit belehelyezett a darás vízzel teli üveggömbbe. S íme, kész lett a Schneekugel.
Idősb Perzy azonnal felhagyott korábbi foglalkozásával, a találmányát szabadalmaztatta, és testvérével, Ludwiggal együtt hógömböket kezdett gyártani. 1905-ben az ajándéktárgyat már saját boltjában árusította: a hógömbök gyorsan népszerűvé váltak az osztrák felső tízezer körében. I. Perzyt találmányáért még I. Ferenc József is kitüntette.
Kézzel festve
Fia, II. Erwin Perzy a negyvenes években vette át a családi cég vezetését, mikor is két fontos újítást hajtott végre.Az üveggömbbe negyven évig kizárólag templom került. Ő kibővítette a kínálatot, és megjelentek az üveggömbben a karácsonyfák, a télapók és a hóemberek. Megújult a műhó anyaga is, melynek összetételét a mai napig vállalati titokként kezelik. Ebben az időben már a tengerentúlra, az Egyesült Államokba, Kanadába és Ausztráliába is exportáltak.
A családi vállalkozás túlélte a világháborúkat és a gazdasági válságokat (valószínűleg a koronajárvány sem tudja térdre kényszeríteni). Orson Welles Aranypolgár című 1941-es filmjének nyitójelenetében például eredeti Perzy-féle hógömb látható.
Ma a kisvállalkozás 351 különféle hógömböt kínál, ezenfelül több ezret egyedi megrendelésre – népszerűségük töretlen. Igaz, próbálják őket koppintani, az ötvenes években jelentek meg a borzalmas műanyag öntvények, majd a gagyi kínai és honkongi tömeggyártmányok. A Perzy-féle hógömb titka a minőségben rejlik. A kifinomultabb darabokat a mai napig brüsszeli üvegből készítik, II. Erwin Perzy idejében pedig Bécsben fújták az üveget. A figurákat ma is kézzel festik, és minden egyes darabot manuálisan raknak össze. Vannak ügyfeleik, akik a nagy hidegben nem is szállítanak, nehogy a gömbben lévő víz befagyjon és széttörje az üveget. Négy különböző méretet gyártanak. A legkisebb diónyi nagyságú, míg a legnagyobba 7 liter vizet töltenek.
A templomtól a hóemberig
A Bécs 17. kerületében található családi vállalkozás valódi manufaktúra, tíz állandó munkatárssal működik, köztük két magyar munkással. A többiek otthon dolgoznak – és évente 200 ezer hógömböt állítanak elő, melyeket nagyrészt külföldön értékesítenek. A karácsonyi témák mellett ma Walt Disney figuráival, Tommal és Jerryvel is gyártanak gömböket – de Sigmund Freudnak, a bécsi óriáskeréknek és a Sacher-tortának is jutott gömb.
Egy különlegesebb darab (a tervezéstől a kivitelezésig) egy hétig készül. Az egyedi hógömbök a teljes bevétel húsz százalékát teszik ki.
Az amerikaiak rajonganak a rendhagyó variánsokért, míg a japánok a hagyományosat keresik. A műhely mellett található a hógömbmúzeum, ahol megismerhetjük a Vienna Show Globes (ez a cég neve) történetét: a régi hógömböket és az újdonságokat is. III.Erwin Perzy, a mai tulajdonos a nyolcvanas években vette át a családi vállalkozást édesapjától. Még mindig meghatja a látvány, mikor felrázzák a hógömböket a gyerekek. Mindenhová a cég jelképével, a hógömbbe zárt hóemberrel utazik. Lánya, Sabin Perzy szintén a családi üzemben dolgozik édesapja mellett. Pár év múlva ő veszi majd át a stafétát, hogy a legismertebb karácsonyi ajándék meséje a 21. században is folytatódjék...
Az igazi hógömböt ólomüvegből készítik, az alja legtöbbször kerámia, akárcsak a benne levő figurák és életképek. A másolmányokban a hópihe készülhet csontdarabból, oldhatatlan szappanpehelyből, fűrészporból – benne a vizet olajjal keverik, majd fagyállót, általában glicerint vagy glikolt adagolnak hozzá, ami a „hóesést“ is lassítja. A belsejébe zeneszerkezetet helyeznek, ami karácsonyi zenét játszik. Az életképeket motor mozgatja, az exkluzívabb modern darabokban még a hóesést is motor működteti.
Karácsonykor sóvárgunk a mindent megtisztító fehérség után: Thomas Kinkade nem hiába festett annyi havas tájat. Az amerikai festőt mindenki ismeri, vagyis nem őt, hanem a festményeit, mert ezek díszítették a reklámszatyrokat és a giccses, zenélő képeslapokat.
Kinkade-et a „fény festőjének“ is nevezték, állítólag képein az amerikai vidéki hangulatot próbálta megragadni. Kulipintyók, elvadult havas kertek, lovas szánok és játszó gyermekek: ezek voltak a fő témái. Európai szemmel a képek naivak, de sokunkban ott él a gyermek, aki havas idillről álmodik – pedig lehet, hogy a régi nagy telek igazak sem voltak. A régi teleket ugyanis mindig szebbnek és havasabbnak tudjuk, pedig évekig visszamenőleg a statisztika sokszor nem mutat ki hóesést karácsonykor. Kinkade nyolc éve halt meg, 54 évesen. Emléke ott él minden amerikai télben.
