Le merem fogadni, hogy akik testileg és lelkileg is túl vannak terhelve, azoknak többször is leblokkol az agyuk – például beszédjük közepén elfelejtik, hogy mi lett volna mondandójuk célja, vagy éppenséggel elindulnak a kollégájuk irodájába, de útközben már fogalmuk sincs arról, mit szerettek volna kérdezni munkatársuktól. Hogyan változtassunk ezen? Egyáltalán hogyan tudjuk karbantartani egy életen át a szellemi frissességünket? 

Ahhoz, hogy effektívebbé váljunk a munkahelyünkön és a magánéletünkben egyaránt, néha teljesen le kell nulláznunk az agyunkat – pont, ahogy a számítógépünk is lefagy. A gépnek kell néhány perc (jobb esetben), hogy újrainduljon, s nálunk, embereknél sincs ez másképp, hiszen új impulzusok szükségeltetnek. Néha teljesen máshogy kell treníroznunk az agyunkat, hogy az felfrissüljön. A jó hír az, hogy hiába öregszünk, az agyunk szüntelenül képes megújulni, hiszen felnőttkorban is képesek vagyunk újabb és újabb dolgokat megtanulni. Ebben pedig az agyunkban lévő neuroplaszticitás siet a segítségünkre.

web-bannerek-hirlevel-02_4.jpg

A neuroplaszticitás nem egy új keletű fogalom, a neurológián belül az idegrendszer strukturális és funkcionális változásaival foglalkozó tudományágat jelöli. Röviden és tömören: az agyunk egyik fontos tulajdonságát, a képlékenységet vizsgálja, ami azért felel, hogy mindent könnyebben elsajátítsunk az életben. Hogy megtanuljunk zenélni, spanyolul beszélni, de abban is a segít, ha a viselkedésünkben szeretnénk változásokat elérni. Az úgynevezett BDNF neurotróf faktor (brain-derived neurotrophic factor) pedig lehetővé teszi, hogy koncentrálni, figyelni tudjunk, ezáltal könnyebben szívjuk magunkba a tudást. A kérdés már csak az, hogy akarjuk-e mindezt.

agy01.jpg

Ha a tudás örömet okoz
A tanulás és az új ismeretek utáni vágy igazán kifizetődő, azonban ne feledkezzünk meg arról sem, hogy minél korosabbak vagyunk, annál több időt vesz igénybe az agytréning. Éppen ezért a neuroplaszticitás fejlesztését elkezdhetjük egy beszélgetős terápiával, meditációval, egy új sportág kipróbálásával vagy akár a naplóírással is. Sokan, persze, a lazításra, a nyolcórás pihentető alvásra és a frissítő zuhanyra esküsznek, azonban ezek a lazító tevékenységek nem késztetik az agyat az állandó megújulásra. (Ami természetesen nem azt jelenti, hogy mindez nem feltétele a pihent agy munkájának!) Ha viszont még fittebbek szeretnénk lenni, akkor a következő módszereket érdemes kipróbálnunk:

Tanuljunk nyelveket!
Még az is be tudja iktatni a napi nyelvtanulást, akinek rendkívül sűrű az ütemterve. Amint elindultunk a munkahelyünkre, az autóban máris hallgathatjuk a különféle nyelvleckéket. Sokszor az is elég, ha tíz intenzív percet szánunk arra, hogy megtanuljunk néhány új szót. A merészebbeknek viszont a heti rendszerességű nyelvórákat ajánljuk. S ha játékosan, könnyedén szeretnénk tanulni, töltsünk le okostelefonunkra idegen nyelvet oktató applikációkat. Ez utóbbi egy próbát mindenképp megér!

A komfortzónánkon kívül eső élet megismerése
Ne habozzunk tovább! Az élet egészen rövid, éppen ezért legyünk mindig kíváncsiak, és ismerjük meg azokat a dolgokat is, amelyeket eddig direkt módon mellőztünk. Legyen az egy tudományos könyv, egy podcast, egy művészfilm vagy egy új zenei stílus. Lépjünk túl a mindennapi rutinunkon, és találjuk meg a szépséget és az izgalmat egy számunkra eddig ismeretlen területen. Például: ha az absztrakt festészetről eddig csak azt gondoltuk, hogy csupa krikszkraksz és maszat az egész, és hogy ilyet mi magunk is tudunk kreálni, akkor most legyünk alaposabbak, nézzünk utána, olvassunk könyveket, járjunk múzeumokba, és tanulmányozzuk, milyen is valójában a híres nonfiguratív művészeti irányzat. 

„Mozgassuk át” az otthonunkat!
Nemcsak az agyunkat, hanem a minket körülvevő környezetet is ideje felfrissítenünk! Egy kutatás szerint az ember szellemi és testi jóléte is javulni kezd, ha szebbé, pompásabbá varázsolja otthonát. Rendezzük át a szobákat, és ha módunkban áll, akkor vásároljunk új bútorokat, és a régi kacatoktól mielőbb szabaduljunk meg! Néha az is elég, ha átrendezzük a hálószobánkat, kiszelektáljuk a ruhatárunkat, vagy új helyet találunk egy-egy zöldellő szobanövényünknek.

Bármilyen új dologba vágjuk is a fejszénket, egyben biztosak lehetünk: az agyunk számára az új kihívások hatalmas pozitívumot jelentenek, amellett, hogy óriási változások történnek benne, s ezek mind-mind csakis a javunkra válhatnak. Nem hiába mondják azt, hogy jó pap is holtig tanul...

Dunai Mira

web-bannerek-hirlevel-01_6.jpg

Új Nő csapata
Cookies