Visszamennél?
Mit nem felejtünk el soha? Az első szakítást, az első napot az első munkahelyen. Mélyen az emlékezetünkbe vésődtek. De hogy mi volt tegnap? Mit ebédeltünk múlt vasárnap? Melyik nap vettem meg a virághagymákat? A SZÜRKE hétköznapokra nehéz visszaemlékezni (mert azok azért nem a szürke ötven árnyalata).
Van itt más kérdés is. Visszamennél újra tizenöt évesnek? Szívesen átélnéd újra mindazt, ami régen történt, az első házibulit, az érettségit?
Ilyesmik járnak a fejünkben, amikor valamilyen egyhangú házimunkát végzünk, például vasalunk. Hová lett az a gondtalan kislány, aki minden délután egy kávé mellett üldögélt a csajokkal, és másról se folyt a szó, mint az új matektanárról meg persze a fiúkról.
Ma nyugodtan éljük az életünket a családdal, a férjünkkel, a gyerekkel. Kicsit fáradtak és fásultak vagyunk. Mint minden középkorú házaspár. Bezzeg akkor szabadok voltunk, mint a madár… Úgy éreztük, mindez örökké fog tartani. Aztán – mintegy gombnyomásra – egy pillanat alatt mindennek vége lett. Jött az esküvő, s vele minden, ami ma van. Mint a villámcsapás, minden előzetes rákészülés nélkül.

Reggelre harmincéves
Ivett: „Amikor visszatekintek eddigi életemre, úgy érzem, a gyerekkorom nagyon hosszú volt. Serdülőkoromban is másként mértem még az időt, inkább azzal, hogy mi történik. Például pontosan emlékszem arra, amikor először kezdtem járni egy fiúval, és mindennap lestem az állomáson, hogy mikor száll fel a vonatra. Emlékszem a várakozás szörnyű idegfeszültségére, a pillanatra, amikor becsukódott a kupé ajtaja. Máig bennem van a szomorúság, mikor a szüleim a kollégium előtt kitettek az autóból, és elmentek. Azt sem felejtem el soha, amikor szakítottam az első szerelmemmel. Hónapokig tartó ürességet éreztem, a napok csigalassúsággal vánszorogtak…
Fiatalkoromban nagykanállal ettem az életet. Alig bírtam nyitva tartani másnaponként a szemem. Ezek olyan intenzív évek voltak, hogy minden mozzanatukra emlékszem. Azután elérkezett a nap, amikor megismertem jövendő férjemet. Lángolt az arcom és a szívem. Megesküdtünk, aztán jöttek a gyerek. Snitt: s azóta nem én vagyok az életem főszereplője.”

web-bannerek-hirlevel-02_2.jpg

Mi történt tegnap?
Ivett hatodik éve gyermekgondozási szabadságon van a kislányával. „Az emberek gyakran megkérdezik, hogyan telnek a napjaim. Erre mindig azt felelem: gyorsan. Az évek szaladnak, a mindennapok vánszorognak. Azért, mert minden nap egyforma. Sokszor az az érzésem, hogy egész nap mást se teszek, mint etetek, rakodok, főzök.” Mi lehet az oka annak, hogy ami régen történt, arra kristálytisztán emlékszünk, a részletekre is, az elmúlt nap eseményei pedig nyom nélkül kitörlődnek emlékezetünkből? Némely szakemberek szerint azok az élmények raktározódnak el legtisztábban emlékezetünkben, amelyeket tizenöt és huszonöt éves korunk között szerzünk. Azért emlékszünk a fiatalkorunkra, mert ekkor sokkal több új dolog történik velünk, mint a későbbi években. Ekkor vagyunk először szerelmesek, ekkor esik meg az első szex, kapjuk az első munkahelyet, ekkor utazunk először a szüleink nélkül... De hogyan van tovább? Mi lesz a többi nappal?

A véget nem érő szünidő illúziója
A fiatalkori élmények ágyaznak meg a későbbi nosztalgiázásnak. Ezeknek köszönhetjük későbbi önazonosságunkat, miközben keressük a helyünket a világban. „Azért nem mindig jó ez – mondja Ivett. – Örülök, hogy fiatalkoromban sűrűn éltem. De a régi élmények felzaklatnak – szembesítenek azzal, aki régen voltam. Az embernek időről időre új élményekre van szüksége, mert különben az élete elfolyik az ujjai között...” Az élménygyűjtés legjobb módja: LEGYÜNK ÚJRA KISGYEREKEK... ÜLJÜNK BE A KISLÁNYUNKKAL A HOMOKOZÓBA, NE MONDJUK NEKI MINDIG AZT, HOGY SIESS... NE SIESSÜNK! NÉZZÜK KICSIT AZ Ő SZEMÉVEL A VILÁGOT, ÁLLJUNK MEG A SZOMSZÉD KISKUTYÁNÁL JÁTSZANI... Hagyjuk azt a fránya időt, merüljünk el a pillanatban. 

tunikin.jpg

Szeretnénk újra a kisgyermek vagy az éhes serdülők szemével látni a világot?
Ennek hasznos módja az utazás. Kipróbálhatjuk a „szünidei paradox” élményét, amikor a háromheti falusi elvonulás végtelen ejtőzésnek tűnik – visszatekintve viszont csak egy röpke pillanatnak. Játsszunk az idővel, keressük a más élményt, mikor kiléphetünk a megszokott keretek közül.

Vannak bevált módjai az idő lassításának
Például menjünk a megszokottól eltérő útvonalon a munkahelyünkre. Vagy sétáljunk el váro-sunkban olyan utcákon, ahol még soha nem jártunk. De lehet az más vendéglő, más cukrászda, mint egyébkor. Vagy más tájék, ahol még nem voltunk szabadságon. Éljük át intenzíven a pillanatot. 

Varga Klára

web-bannerek-hirlevel-01_6.jpg