Egy jó alapozóval csatát nyerhetünk, egy rosszul megválasztottal viszont nagyot bukhatunk. Ezt pedig egyetlen nő sem szeretné. Nem szerettem volna én sem, amikor harmincvalahány éves koromban egy hosszú éjszaka után belenéztem a tükörbe...

A velem szembenéző nőnek karikás szeme volt és fakó arca. Ismerős volt ugyan, sorsközösséget azonban nem akartam vállalni vele. Hát inkább elrohantam a drogériába, és seperc alatt megvettem életem első alapozóját. Egy gond volt vele: csak a neonfényben úszó boltban hasonlított a bőrszínemhez...  

bobbie-brown-alapozas-kezdo.jpg
Bobbi Brown, amerikai sminkmester és üzletasszony. Saját kozmetikai márkával rendelkezik, és természetes hatású alapozásával vált világhírűvé.

Persze egy ideig azért elhittem, hogy rendben megvagyunk (mármint én és az alapozó) – míg meg nem láttam magamat egy fényképen. Egy maszkszerű vakolatot viseltem a képemen. Azonnal utánanéztem, hogy mire kellett volna figyelnem. Hamar kiderült, hogy a csilli-villi csomagolásra a legkevésbé – az első lépés az alapozó kiválasztásakor mindig a bőrtípus meghatározása. Én pedig mindig aszerint választottam, hogy melyik tubusnak milyen a csomagolása. Arra sosem figyeltem, hogy milyen bőrre ajánlott.

Azóta már megtanultam, hogy a száraz bőrűeknek, hacsak nincs komoly bőrhibájuk, amit mindenképpen érdemes lemaszkolni, elég a sima BB-krém. (A szókép, a Beauty Balm egy színezett hidratálót takar.) Ha úgy érezzük, hogy bőrünk színtelen, élettelen, akkor válasszunk élénkítő hatású alapozót, amelyik apró fényvisszaverő pigmentrészecskéket tartalmaz. Ilyenkor még egy átbulizott éjszaka után is frissnek és üdének fogunk kinézni. A zsíros és problémás bőr legszuperebb ellenfele a jó minőségű mattító alapozó. Figyeljünk oda, hogy olajmentes legyen, jól fedő – és ne csak a szépreményű reklámszlogenekben, de a valóságban is tartós maradjon. Legalább a munkaidőnk végéig. Mert olyanra még nem sikerült rábukkannom, ami valóban kibírt volna több időt átpúderozás nélkül.

Ha valaki minden körülmény között ragaszkodik az alapozóhoz, és full sminkben szeretne csobbanni a Balatonban (vagy a nyári hőségben rommá izzadja a sminkjét): akkor számára a vízálló alapozó az ideális választás. Ám csak esztétikai szempontból!

A púder és társai

A púderral viszont nem árt óvatosan bánni, mert ha sokat viszünk fel, akkor maszkszerű hatást érhetünk el. Rengeteg kísérletezés és kudarc után fedeztem fel a transzparens púdert, ami nem módosítja az alapozó színét, csak kicsit lemattítja. (Annak okán tud ilyet, hogy nem színezett!) A negyvenen túli hölgyeknek a kozmetikai cégek már jó ideje piacra dobták a kombinált alapozót, ami egyszerre mattítja és táplálja a bőrt. Ötven fölötti vagy érett bőrre pedig a lifting hatású alapozót ajánlják, ami anélkül fedi el a mimikai ráncokat, hogy „beleülne" azokba.   

Egészségünk szempontjából korántsem érdemes a vízálló alapozókat választani, mert ezekben a termékekben az átlagosnál is több a szilikon (dimetikon, ciklometikon, ciklopentasziloxán stb.), aminek köszönhetően a smink ugyan tartós marad, ám alatta a bőr fulladozik és ráncosodik. Mindennapos használatra inkább vadásszunk kevésbé bonyolult leírással rendelkező termékekre.

Tükröm, tükröm...

Ha már átgondoltuk, milyen a bőrtípusunk, ideje meghatároznunk a bőrünk színét. Az alapozók általában három nagy színskálán mozognak: rózsaszínes, sárgás-bézs és barnás. Itt lehet a legnagyobbat bakizni. (Megtapasztaltam.) A tesztert a boltban soha ne a kezünkön, hanem az áll-nyak vonalán próbáljuk ki... Majd menjünk ki a napfényre, sétáljunk egyet (ugyanis az alapozók az oxidálódás során sötétebb árnyalatot kapnak), és csak utána döntsünk.

Sajnos, a drogériás alapozók csupán nyolc, legfeljebb tizenöt árnyalatban elérhetőek, míg a jobb márkák sokkal többen. Ha nem találjuk meg a bőrünk tónusához tökéletesen illeszkedő alapozót, akkor két színárnyalatból is összekeverhetjük. De soha ne az arcunkon kevergessük ki, hanem egy kis tégelyben – vagy alapos kézmosás után a kezünkön.

A reggeli kapkodós sminkeléshez a legpraktikusabb a pumpás kiszerelésű folyékony alapozó. Ezek általában könnyed összetételűek, ezért gyorsan fel lehet vinni. Bőrünk tónusát szépen egységesítik. Kaphatóak minden bőrtípusra.

A habtól a stiftig

tégelyes kiszerelésben forgalmazott krémes alapozók általában zsírosabbak, sűrűbbek, ezért a száraz bőrű hölgyeknek ajánlottak inkább. Többnyire nagyon jól fednek, elrejtik a feltűnőbb bőrhibákat is. A hab (mousse) állagú make-upok nekem személy szerint nem váltak be. Nem fednek jól, és macerás a felkenésük. A púderes textúrájú kompakt termékek csaknem minden arcbőrtípusra jók. Főleg nyáron, a nagy melegekben a zsíros bőrűek számára a leginkább ideálisak, mert órákon át szépen mattítják az arcot.

Van még egy típus, az erős fedést biztosító szilárd stift, amit viszonylag kevesen használnak. Ezek az alapozót és a korrektort egyesítik magukban, így szinte az összes bőrhibát tökéletesen elfedik. Használatukhoz azonban gyakorlat és türelem kell, mert enélkül könnyen előfordulhat, hogy a végeredmény maszkhatás lesz.

bobbie-brown-alapozas.jpg

Merről, merre?

Ha már sikerült rátalálnunk álmaink alapozójára, nekifoghatunk bombabiztos sminkünk elkészítésének. Első lépésben alaposan le kell tisztítani az arcunkat, majd jöhet a hidratálás. Ezt nem szabad kihagyni, mert különben a sminkünk megül a pórusainkban (főleg ha ilyen típusok vagyunk): és pár óra múlva úgy fogunk kinézni, mint egy őskori katicabogár. Ha már a hidratáló krém felszívódott, jöhet az alapozó. Nyárra és télre különböző árnyalatra lesz szükségünk: ám soha ne legyen két tónussal sötétebb, mint a bőrünk, ahogy a korrektor se legyen ennél világosabb (mert az pandamaci-effektust eredményez).

Az alapozót fel lehet vinni ecsettel, szivaccsal, de akár kézzel is. A lényeg, hogy mindig a T-vonalból kiindulva, az orrunktól kifelé haladva dolgozzuk szét. Ajánlom, hogy mielőtt elindulnánk otthonról, az ablak mellett még egyszer ellenőrizzük, hogy a hajtöveknél és az orrcimpáknál, valamint az állunk és a nyak vonalánál egyenletesen van-e eldolgozva.

Arcunknak arra a részére, amit keskenyíteni szeretnénk, használhatunk kicsit sötétebb alapozót, amit pedig kiemelni, oda világosabbat. Kim Kardashian sminkjét viszont – amihez négy különböző tónusú alapozó, világos highlighter és bronzosító kell – ne hétfő reggel hatkor próbáljunk öt perc alatt leutánozni, mert nem lesz tökéletes. A kontúrozás nagyasszonyának mesterművéhez gyakorlat kell – arról nem is szólva, hogy az európai arctípushoz nem áll jól az erős Kardashian-kontúr.

A highlighter, a fényesítő nagyot dobhat a sminkünkön, de csak ha jól használjuk. Ha valaki highlightert használ, azt mindenképpen az arccsontra felvitt pirosító fölött elindulva (a halántékvonalon keresztül) egészen a szemöldökcsontig vigye fel. Majd szépen dolgozza el az éles határokat! Abban az esetben, ha valakinek a napi rutinjához hozzátartozik a különleges fénydiffúziós pigmenteket tartalmazó gyöngypúder, a highlightert már felesleges. És ne felejtsétek – a kevesebb néha több!

Kapcsolódó írásunk: Bronz nap nélkül

Jankovic Nóra