A Pantone tavaly decemberben leplezte le a 2022-es év trendszínét, amely azóta már a sztárok viseletében is felbukkan.

A Pantone Intézet leginkább a Pantone Színazonosító Rendszerről ismert, amely a gyár által szabadalmaztatott színtér; ezt leginkább a textil- és a nyomdaipar használja a színek meghatározására. A gyár továbbá évente meghatározza az év színét, ami nagyban befolyásolja a következő év trendjeit.

ev-szine-kezdo-lady-gaga.jpg
Lady Gaga (© REUTERS/Henry Nicholls TPX IMAGES OF THE DAY)

A 2022-es év színe a Very Peri, amely jóval több puszta lilás árnyalatnál. Az intézet által kreált tónus ugyanis se nem kék, se nem lila – a meténgkéket egy leheletnyi pirossal bolondították meg. Így jött létre ez a szokatlan, új szín, amely eddig nem volt része az intézet színskálájának. Nem mellesleg a cég szerint ez a tónus a kreativitást testesíti meg, hiszen míg a kék a hűséget, addig a vörös az energiát szimbolizálja. A két árnyalat vegyítése pedig egy izgalmas és kreatív erőket megmozgató tónust eredményezett.

Ahogy a cég fogalmaz: „A Very Peri vidám, örömteli hozzáállást és dinamikus jelenlétet sugall, amely bátor kreativitásra és fantáziadús megnyilvánulásra ösztönöz.” 

ev-szine-pantone.jpg
Az év színe: Pantone 17-3938 (© pronedra.ru)

Az intézet idén először alkotott új tónust, ami a virtuális világ egyre növekvő befolyását szimbolizálja. De ugyanúgy jelképezi a virtuális játékok egyre nagyobb népszerűségét, a kriptovaluták térhódítását – és természetesen a Metaverse (a Facebook alapítója által kitalált virtuális világ) egyre növekvő befolyását is.

Tudományosan alátámasztott tény, hogy a kék fényről a technológiára és a futurizmusra asszociálunk, így az sem véletlen, hogy épp a kék szín szolgált alapul ehhez az árnyalathoz. Az okostelefonok és számítógépek kékjére is hajazhat akár (ami persze nem jó hír, hisz eme kék egészségkárosító hatással bír).

A Pantone szerint ez a kékes-lilás árnyalat fejezi ki tökéletesen azt a kort, amelyben élünk – a technológia korát.

ev-szine-kezdo-2.jpg
Az új kor „híres” emberei, a celebek kékben: Camila Cabello, Zendaya és Anya Taylor-Joy  

Az év színéért már most olyan sztárok rajonganak, mint Lady Gaga, aki a tavalyi év legmegosztóbb filmjének, A Gucci-háznak a premierjére egy lila Gucci estélyit választott. Az énekes-színésznő mellett Anya Taylor-Joy, Zendaya vagy épp Camila Cabello is odavan a Pantone új árnyalatáért – utóbbi már a 2021-es Met-gálán egy káprázatos lila összeállításban forgolódott.

Talán a legmeghökkentőbb mégis Zendaya összeállítása, aki a Versace 2003-as tavaszi kollekciójából hívott le egy vibráló „lookot”. (További csavar a történetben, hogy a ruha mini változatát korábban Beyoncé is viselte már egy fellépése során.)

minden_reggel_ujno.sk_299.png

A hétköznapokra egy halványabb színvilágú összeállítás az ajánlott. Ellenben akik bátrak, és szeretik a feltűnő ruhákat, azok az élénkebb darabok között is keresgélhetnek. Azok pedig, akik ódzkodnak a lilás árnyalatoktól, kezdjék a kísérletezést a kiegészítőkkel. Biztos vagyok benne, hogy a „Very Peri” hamar kedvencükké válik!

ev-szine-kezdo-butor.jpg
Ti bevállalnátok egy ilyen feltűnő színű ülőgarnitúrát a nappalitokban? (© casaiseadesign.it)

Az év színe nemcsak a divatban, hanem a lakberendezésben is meghatározó. Míg korábban főleg a gyerekszobákra volt jellemző a lilás színhasználat, addig a profik idén már bátran ajánlják minden olyan térbe, ahol szeretnénk, ha dinamika lüktetne, és szárnyaló kreativitás – legyen az iroda vagy épp közösségi tér.

Véleményem szerint a szürke, fehér és fekete triót egészíti ki a legjobban, de akár a natúr színekkel is jól tud együtt élni. Ahogy a ruhák terén sem kell azonnal a teljes gardróbot lecserélni, úgy a lakásban sem kell azonnal az összes falat lilára festeni. Bőven megteszi, ha egy-egy dekorációval csempésszük be a lakásunkba az év színét, a Very Perit! 

Kász Attila
Kapcsolódó írásunk 
Cookies