Vannak „jó fej” fazonok, akikkel mindenki szívesen találkozik, mindenki szeret. Mit tudnak ők, amit mi, szürke halandók nem?
Mit mondanak az okos könyvek? Például azt, hogy a közkedvelt fazonok odafigyelnek a másikra. Kedves szavakat, dicséreteket mondanak – de sohasem hízelegnek arcátlanul. Egyszóval: tudnak disztingválni. S főleg senkit nem kritizálnak meg, senkit nem sértenek orrba-szájba, még akkor sem, ha az illető egy bunkó, és a bonton alábbi tíz szabálya közül kilencet nem tart be.
(Kép forrása: www.instagram.com/skazka_foto_inst)
Figyelnek ránk
Mi, emberek már csak olyanok vagyunk, hogy ha találkozunk valakivel, vég nélkül beszélünk – magunkról! S ezzel elkövetjük a legnagyobb hibát, amit csak elkövethetünk a jólneveltség ellen. Elárasztjuk környezetünket mindenféle fölösleges információval, például: mi történt velünk tegnap, mivel foglalkozik a férjünk, mit ettünk ebédre. Elfelejtjük, hogy ez a másiknak édes mindegy, s neki is az a legnagyobb vágya, hogy elmondhassa nekünk, mi történt vele tegnap, mivel foglalkozik a férje, mit evett ebédre... A közkedvelt és jópofa fazonok tudják ezt, és van egy „spéci” tulajdonságuk: meg tudják hallgatni a másikat. Mert a nagykönyvben is meg van írva: a türelmesen hallgató ember mindenki számára kedves, és ha kell, sok mindent hajlandóak vagyunk elnézni neki.
Tudják ezt a légitársaságok is, ezért az elveszett csomagokat nyilvántartó irodákba helyezik a legtürelmesebb munkatársakat. A hivatalnok a legnagyobb türelemmel hallgatja végig a felháborodott utas panaszait, és amikor az kiadta a mérgét, készségesen segít neki kitölteni a szükséges nyomtatványokat. Az utas nem intézett el ugyan semmit, mégis azt mondja magában: de kár, hogy egy ilyen kellemes ember ennyire kellemetlen munkát végez!
Érdeklődnek irántunk
A közkedvelt, jópofa fazonok nem úgy figyelnek a mondókánkra, mint szükséges rosszra, amelyet kénytelenek vagyunk végighallgatni ahhoz, hogy végre mi is szóhoz jussunk. Nem. Figyelmesen meghallgatják, amit mondunk nekik, nyoma sincs arcukon az „egyik fülemen be, a másikon ki” kifejezésnek. Katinak több barátja van, mint a fiának a Facebookon. Hogy miért? Legutóbb Györgyivel beszélgetett, aki elmondta neki, hogy Keanu Reeves a fő kedvence. Mi történt ezután? Györgyi kedden kapott egy SMS-t Katitól, hogy nézze este a tévét, mert Keanu Reeves fog szerepelni az egyik filmben. Mert Kati megjegyezte, hogy ő Györgyi kedvence.
Kati éreztetni tudja a barátaival, hogy igazán fontosak neki. Nem csoda, hogy Györgyi csak egy jó hónap után tudta elcsípni, hogy üljön be vele egy kávéra – olyan sok jó haverja van, hogy nincs egyetlen szabad délutánja...
Nem a saját sikereikről beszélnek, hanem a mieink felől érdeklődnek
A kommunikációval foglalkozó szakemberek tudják, hogy nemcsak ételre, italra és szeretetre van szükségünk ahhoz, hogy létezni tud-junk – hanem elismerésre is. Oprah Winfrey, a világ legsikeresebb műsorvezetője mondta, aki egyik népszerűségi listát a másik után nyeri: „Egy dologban valamennyien egyformák vagyunk, abban, hogy vágyunk rá, hogy a többiek elfogadjanak bennünket. Fontosnak és csodálnivalónak akarjuk érezni magunkat.” Mindenki Valaki szeretne lenni. Az emberek elismerésre vágynak, tehát adjuk meg nekik. Amikor találkozunk velük, kérdezzük meg, hogy s mint vannak. Egyenes arányosság áll fenn a megkérdezett hiúságának legyezgetése és a kérdező népszerűsége között.
Van véleményük, és azt meg is merik mondani
Lehet, hogy ez még a kommunista időkből visszamaradt csökevény, de sokszor szégyelljük saját véleményünket. Ezért üdítő olyanokkal találkozni, akik jópofán ki merik mondani azt, amit gondolnak. Például, hogy a másik butaságot mondott. Emma riportot készített egy házaspárral, akik már harminc éve élnek együtt. Lelkesen magyarázta, hogy egy amerikai felmérés szerint a hosszú, boldog házasság titka a külön hálószoba. Ilonka és Pista bácsi összenézett, és nevetve azt mondta: „Ez badarság. Mi már csak tudjuk.” Emma igazat adott nekik, és arra gondolt: biztos igazuk van! S hogy boldog lenne, ha egyszer majd ő is megünnepelhetné a negyvenedik házassági évfordulóját!
(Kép forrása: www.instagram.com/skazka_foto_inst)
Szellemes és humoros emberek
Woody Allenről mindenki tudja, hogy neurotikus és hipochonder, a történetei mégis megejtően humorosak. Legutóbbi sziporkái Cannes-ból származnak. Ezt válaszolta arra a kérdésre, hogy hogyan tud megbékélni az öregséggel: „Az öregedés nem fair dolog. Semmi előnnyel nem jár. Én most 74 vagyok, és meg kell állapítanom, hogy se bölcsebb, se kedvesebb nem lettem. Az öregség undorító – azt ajánlom, kerüljék el, ha egy mód van rá.” A kérdésből viccet csinált, közben magán is gúnyolódott, és fricskát mutatott az amerikai bontonnak azzal, hogy egyenes választ adott erre az óvatosan kerülgetett témára. Sajnos nem mindenki születik szellemesnek. De részben meg lehet tanulni. A kezdő lépés az, hogy csak rövid válaszokat adunk... A hosszú lére eresztett sztorik unalmasak, és senki se kíváncsi rájuk.
Meg tudják lepni az embereket
Unalmas emberrel beszélgetni meglehetősen kimerítő. Rosszabb, mint a szobabicikli. Az érdekes fazonok dumája tele van meglepetésekkel. Példa erre Tomi, aki elmesélte, hogyan vadászott Jakutföldön, háromszáz kilométerre minden lakott helytől, hogyan kapott hasmarsot a fagyott hústól, hogyan döbbent rá, hogy ha nem issza meg a gyanús tisztaságú vödörben főzött teát, amelybe mindenféle gyökereket raktak a jakut vadászok, akkor ottmarad. Ilyen meséket órákig képes hallgatni az ember.
Nem kritizálnak
Egyvalami minden emberben közös: nagyon nem szívesen nézünk szembe saját hibáinkkal. A legtöbb veszekedésnek ez az oka. Ráadásul az effajta szóváltás azzal szokott végződni, hogy mind a két fél még jobban meg van győződve a saját igazáról, mint az elején. A közkedvelt fazonok éppen ezért időben lenyelik, ha valakit esetleg kritizálni akarnának.
Abraham Lincoln, az egyik legkedveltebb amerikai elnök bölcsen így fogalmazott: „Ne kritizáljunk senkit. A másik csak olyan, amilyenek magunk is lennénk hasonló körülmények között.” Sose felejtsük el: ha ellenséget akarunk szerezni magunknak, mondjuk az illető szemébe a nyers igazságot.
Fütyülnek a szónoki fogásokra
A közkedvelt emberek kerülik a frázisokat. Nem használnak előre gyártott poénokat. „Biztosan meg fogunk egyezni...” vagy „Hát ez nagyszerű, igazán...” Az effajta szópanelekkel épp az ellenkezőjét érjük el annak, mint amit szeretnénk, mert az emberben tudat alatt azt az érzést keltik, hogy be akarjuk csapni őket: nem működő szerkentyűt akarunk a nyakukba sózni, vagy olyan hitelt ajánlunk, amelyet még az unokáik is nyögni fognak.
Tudnak kedveseket mondani a másiknak
Nem szükséges nyakra-főre hízelegni. Elég, ha a másikat valamiért megdicsérjük. Nórának a múltkor azt mondta a sarki cukrász, hogy „milyen szép szeme van”. Lehet, hogy csak azért mondta, mert Nóra állandó vevő a boltjában. De Nóra a bók után elhatározta, hogy nem fogyókúrázik többet, és gyakrabban fog hozzá járni. Nem a zöldségeshez, mert ott a bunkó elárusítónő semmi ilyesmivel nem örvendeztette meg. Ugyanakkor a hízelgéssel vigyázni kell – akárcsak a sáfránnyal. Ha sokat teszünk a levesbe, fanyar és zavaros lesz tőle.
Nem szégyellik a hibáikat
Oprah Winfrey többek között azért olyan közkedvelt celeb, mert elismeri a hibáit. Nem szégyelli bevallani, hogy hibázott, mikor bugyuta kérdést tett fel a beszélgetőpartnerének, nem tagadja le, ha csődöt mond az akaratereje, és megszegi a diétáját. Sokan nem hajlandók elismerni, hogy ők is hibázhatnak.
Pedig a hibák emberivé tesznek, hiszen nincs tökéletes ember. Oprah Winfrey tudja ezt – igazság szerint minden „közkedvelt fazon” tudja. Azzal, hogy elismerjük a hibánkat, kifogjuk a szelet ellenségeink vitorlájából. Ezt kell elsőnek megtanulnunk, ha közkedvelt fazonok szeretnénk lenni!
