Elemért a Facebookon ismertem meg. Bejelentkeztem a Kastélyok, várak, templomok elnevezésű csoportba, ahol ő volt az admin. Mikor bemutattam egy posztban a várkonyi kastélyt, írt, hogy ő jól ismeri az épületet, mert ő ám ott dolgozott, a Nagy úr keze alatt.
Az Új Nő ismét kastélylátogatóba indul... Utunkon végigjárjuk az Esterházy hercegi család legfényesebb kastélyait, ahol egykor Joseph Haydn muzsikált. és megismerkedünk a megejtő őrvidéki tájjal, a vidék ételeivel és kiváló boraival is.
Ha Nagykürtösről Losonc felé utazunk, elhaladunk egy kis község, Alsósztregova mellett. Ha van egy kis időnk, álljunk meg itt, érdemes. Nemrégiben ugyanis a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma kívül-belül felújíttatta a gondozásukra bízott Madách-kastélyt.
Nyári kirándulásunk Gödöllőre vezet, ahol a királyi kastélyt járhatjuk be keresztül-kasul – Sisi nyomában. A gödöllői kastély ugyanis Sisi kedvence volt. A királyné imádta a lovakat, és lelke szomorúságára a vigaszt a hosszú kilovaglásokban kereste...
Egy léha költő volt, egy léha kor szülötte. Igazi világfi, nagy nőcsábász. Volt egy verse, amelyben még a meghódított nők nevét is feltüntette. A kézirat kézről kézre járt a csallóközi nemesi kúriákban. Ez a vers az indiszkréció csúcsteljesítménye!
Idén – kis kihagyás után – hagyományos farsangi bálunkat új helyszínen, a várkonyi Amade kastélyban rendeztük, mégpedig Marie Antoinette stílusában: a kastély ugyanis a francia Lajosok romantikus stílusában épült.
"Akadnak történetek, karácsonyi mesék, amelyeket úgy őrzünk, mint a dobozba rejtett füzéreket és színes üvegdíszeket, hogy azután minden évben elővegyük és megcsodáljuk őket."