Lívi szerette a karácsonyt: a fényekben úszó várost, a vásárt, az ünnep meghitt hangulatát. Mégis minden évben szorongva várta a szentestét: gyerekkora karácsonyai nem voltak felhőtlenül boldogok. Anyja túlhajszoltan robbant minden apróság miatt, az apja pedig nehezen viselte a nő hangulatingadozását. A hisztis húga hab volt a tortán, akaratosságával csak tovább szította a veszekedést.
Lívi megfogadta, hogy ha egyszer saját családot alapít, minden másként lesz. Az első, Mátéval töltött ünnep tényleg különleges volt: kettesben díszítették a fát, együtt főzték meg a vacsorát, este pedig boldog nyugalomban bújtak össze a kanapén.
Ahogy teltek az évek, és bővült a család, úgy lett az ünnep egyre stresszesebb. A készülődés nagy része Lívire maradt, és hamarosan azon kapta magát, hogy ugyanúgy duzzog a konyhában, mint ahogy az anyja annak idején. Ráadásul este a fáradtságtól alig bírta nyitva tartani a szemét.
Idén Máté furcsán viselkedett. Mintha nem is egy harmincas férfival élne együtt, hanem egy zsémbes öregemberrel. Nem hagyta, hogy Lívi a hidegben ablakot mosson:
– Még csak az hiányzik, hogy megbetegedj az ünnepekre, és ránk ragassz valami utálatos nyavalyát! – mondta.
Nem engedte, hogy élő fenyőt vegyenek.
– Felesleges kiadás, úgyis a kukában végzi – jelentette ki. – Csak elő kell kapni a pincéből a műfenyőt, az is tökéletesen megteszi.
Határozottan megtiltotta, hogy a felesége süteményt süssön.
– Anyáink ipari mennyiséget készítenek minden évben, azt is alig bírjuk megenni – dünnyögte.
A feleség hiába érvelt, mennyire jó móka a gyerekekkel a sütés, Máté azzal zárta le a vitát, hogy nem engedhetik meg maguknak a pazarlást.
Pár nappal karácsony előtt, este az ágyban Lívinek szegezte a kérdést:
– Mondd csak, megbízol bennem?
Lívi értetlenül pislogott a sötétben.
– Két napra el kell utaznom – magyarázta Máté –, de nem szeretnék erről többet mondani.
A nő gyomra görcsbe rándult, de nem faggatta.
A férj huszonharmadikán, késő délután érkezett haza. Fáradtnak látszott, és továbbra sem beszélt a történtekről. Másnap viszont vállalta a főzést, isteni halászlé került ki a keze alól. Talán engesztelésnek szánta, morfondírozott Lívi, miközben a fát díszítette. Bár nem ért fel az élővel, a kézzel készített díszek és a meleg fényű égők hatására egészen megszépült.
Máté eldöntötte, hogy idén más lesz a karácsony. Nem akar fáradt arcokat látni a fa alatt, mindannyian megérdemlik, hogy boldog, meghitt hangulatban, pihenéssel teljen az ünnep. Lívinek régi álma volt, hogy a hegyekben töltsék az ünnepet, Máté pedig elhatározta, hogy idén valóra váltja ezt az álmot. Egy csodás faházat bérelt, hatalmas kandallóval, mivel Lívi imádta a kandallókat. Persze a háromszobás lakótelepi lakásban hiába is áhítozott utána. A szervezés nem kis munkát és sok időt igényelt, ráadásul némi áldozattal is járt. Máté napokig tépelődött, hogyan jelentse be a sürgős utat, és a kiruccanás idején is végig furdalta a lelkiismeret, hogy Lívi bizonyára rágja magát miatta. Hiszen nem tudhatta, hogy férje közben keményen dolgozik: ünnepi díszbe öltöztette a faházat, egy hatalmas élő fenyőt állított a tágas nappaliba, bekészítette a tüzelőt, feltöltötte a hűtőt, párnát húzott, hogy mire megérkezik a család, semmire se legyen gondjuk. Szerencsére akadt segítsége. Lívi húga és Dani, a férj örömmel csatlakoztak a titkos projekthez.
A családot már hetekkel korábban beavatták. Lívi szüleit meghatotta vejük nagyvonalúsága, Máté anyja keményebb dió volt. Bár csodás ötletnek tartotta a kirándulást, mikor tudatosult benne, hogy a terv aktív részesévé kell válnia, egy pillanatra elszomorodott: idén elmarad a nagy családi ebéd. Csak akkor nyugodott meg kissé, mikor Máté biztosította róla, hogy az ebédet így is összehozzák, csupán a helyszín változik.
*
Ott ültek a fa alatt, a fiúk csillogó szemmel, Lívi kicsinosítva, illatosan. Bőven volt ideje készülődni, vacsora előtt még egy lazító fürdő is belefért. Mióta megvannak a gyerekek, nem volt erre példa. Minden évben szinte a konyhából pottyant be a fa alá, és még mielőtt a srácok összerakták volna az ajándékba kapott legót, elszenderedett a kanapén. Most végre nyugodt és kipihent. Hálás volt Máténak, amiért nem hagyta, hogy halálra gürizze magát. Csak az az út… Az nyugtalanította még mindig.
Máté a vacsoránál végre megtette a nagy bejelentést: holnap délelőtt a hegyekbe utaznak. A gyerekek boldogan vették tudomásul, hogy idén végre hó is társul a karácsonyhoz: lehet hóembert építeni és hócsatát vívni. Lívi velük ellentétben megszólalni sem bírt a meglepetéstől.
Másnap nem akarózott korán kelni, így a tervezettnél később keltek útra. Lívi sajnálkozására, hogy az ünnepi ebéd mindössze egy autóban elmajszolt szendvics lesz, Máté egy rejtélyes mosollyal felelt. Jól tudta, hogy mire a házhoz érnek, a család többi tagja mindent elrendez, és a szokásos ünnepi ebéddel várják a későn érkezőket.
Lívinek elakadt a lélegzete: a természet gyönyörű, a ház hatalmas volt. Minek nekünk ekkora? – futott át az agyán. Ahogy beléptek az ajtón, egyszerre minden kérdésére megkapta a választ. Az egész család ott volt, pontosan úgy, ahogy a hosszú téli estéken álmodozott róla. A sarokban ott állt az áhított hatalmas fenyő, a kandallóban pattogott a tűz, a konyhából pedig isteni illatok érződtek. Némán csurogtak le arcán a könnyek, aztán a férje nyakába borult.
– Köszönöm! – suttogta meghatottan.
M. Kovács Melinda
A szezőnek a karácsonyi könyvpiacra jelent meg A vétkeinken túl című regénye
