Hozzájuk igazítjuk a napirendünket, az ő szájuk íze szerint főzünk. Életünkben a legfontosabb szerepet töltik be. De nem nőnek néha a fejünkre?
Az idők változnak, és változunk mi is. Ne felejtsük: a gyerekek ugyanott élnek, mint mi. És fogalmuk sincs arról, mit értünk a „régi szép idők“ alatt. Ezek a gyerekek már a számítógépek, internet, mobiltelefonok és a reklámözön korában nőnek fel, és igazodnak az újhoz. És válogatnak. Miért ne tennék, ha van rá lehetőségük?

Ha azt akarjuk, hogy magabiztosak és sikeresek legyenek, nem korlátozhatjuk őket (mindenben). Persze, ez nem azt jelenti, hogy ne mi állítsunk fel szabályokat. A gyerek pontosan érzi, meddig mehet el! A felnőtt problémája, ha nem jelölte ki pontosan a határokat, vagy nem következetes a szabályok betartatásában. Rajtunk múlik, miben bízzuk a gyerekre a döntést. Csemeténk például eldöntheti, milyen frizurát szeretne, vagy melyik ruháját veszi fel, de a lefekvés időpontját mi határozzuk meg.
A szakember szerint a pici gyereknek még nem kell aprólékosan elmagyarázni, miért épp most kell megmosakodni vagy beszállni a liftbe. A nagyobbnak viszont már igen. És hagyni kell, hogy ő is elmondja a véleményét (de csak miután elvégezte a kirótt feladatot).
Olcsó amerikai filmbe illő jelenet: reggeli kapkodás, zűrzavar, a gyerekek végre asztalhoz ülnek. Azt hisszük, hogy kicsit szusszanhatunk, de a nagyobbik elutasítja a reggelit. A kicsi szintén eltolja a tányérkáját. És leveri az asztalról a lekvárosüveget. A nagyobbik gyerek pedig belelép a ragadós massza közepébe. Persze, papucs nélkül. Gyors harisnyacsere, kisebbik porontyunk közben a konyhában visít, hogy nem ízlik neki a málnás joghurt. Ilyenkor aztán emelkedik a pumpa!
Vajon hol követtünk el hibát? Pár perccel korábban kellett volna kelni, hogy kivédjük a stresszt. Ha szűkre szabjuk a készülődésre szánt időt, biztos idegeskedéssel és kapkodással indul a nap. Ha pedig még valami váratlan is történik, kész a katasztrófa.
A gyerekek nem készakarva okoznak nekünk kellemetlenségeket, sokszor csak a saját akaratukat akarják érvényesíteni. Ha nincs étvágyuk a sajtos kenyérre, akkor kérnek valami mást. A szülő pedig csak csóválja a fejét: ő mindig azt ette, amit a szülei elé raktak. A mai gyerek viszont elutasít: ezt nem kérem, oda nem megyek el, azt nem veszem fel... (Reggeli esetén egyszerı a megoldás: a nagyobb gyerek készítse el maga az ennivalót.)
De mi van akkor, ha a gyerek nem engedelmeskedik? Épp belemerült a játékba, de mi a fürdőbe irányítjuk, hogy mosson kezet ebéd előtt. Ha nem segít a szép szó, nem szégyen megragadni a kezét! Bármennyire is tiltakozik, vegyük fel, és vigyük a fürdőszobába! És ne vegyük a lelkünkre a „nem szeretlek“ című duzzogást! Ez a gyerek egyetlen fegyvere, amelyeket felhasználhat ellenünk, csak ezzel tud védekezni.










