Both Tímea krémeket kever, illóolajokat szagolgat. Hogyan kell kiépíteni egy kozmetikai márkát? – kérdeztük tőle. 

Tímea Dunaszerdahelyre járt középiskolába, s bár nálunk a kozmetikusok nem tanulnak krémet keverni (mint a magyarországiak), belőle mégis szépségforradalmár lett.  Két megálló között találkozunk: Monacóból érkezik, de siet tovább Budapestre, ahol díjátadóra hivatalos. Két termékével is ringbe száll a Mentes-M díjért. Az esélytelenek nyugalmával beszélt a krémekről, estére aztán érkezik az ujjongó üzenet: a Kortalan Vénusz anti-aging kategóriában első díjat nyert.

botk-timea-kezd.jpg
Both Tímea

Tímea felesküdött a természetes összetevőkre, és tudatosságának köszönhetően megalkotta a HERBSGARDEN termékcsaládot. Mint mondja, akkor a legboldogabb, mikor fehér köpenybe bújhat, és elvonulhat a laborjába.

– Kozmetikusként kezdted a pályádat, de már a másik oldalon állsz: termékfejlesztő vagy.

– Dunaszerdahelyen végeztem kozmetikusként. Egy ideig kerestem a helyem a világban, nézelődtem. Budapestre költöztem, ahol főállású recepciósként dolgoztam egy szállodában. Aztán volt egy munkahelyi balesetem – eltörött a kezem. Úgy éreztem, a sors válaszút elé állított. S ekkor jöttek képbe az arckrémek. A kozmetikát ugyanis nem adtam fel, volt pár magánvendégem. Akkor már régóta azon töprengtem, hogy miért újulnak ki a bőrproblémáik. S mivel volt kis időm, kutakodni kezdtem, mi lehetne az a plusz, amivel változást tudnék náluk előidézni. Az akkori szintetikus termékekhez növényi olajokat adtam, és a vendégek arcbőre sokat javult. Innen jött a gondolat: mi lenne, ha én keverném ki a krémeket?

– Ahhoz, hogy ilyen nagyágyút megalkoss, mint a Kortalan Vénusz, biztosan szakirányosan képezted magadat...

– Pontosan! A kémia mindig közel állt hozzám, ezért laborképzéseket végeztem. Drog- és toxikológiai, aromaterapeuta-képzéseken vettem részt, illatszerkesztést tanultam.

A lépcső egyik fokáról léptem a másikra, míg végül 2012-ben megalkottam az első éjszakai arckrémemet. Ez a regenerálókrém azóta is töretlenül állja a sarat. Végül elindítottam a vállalkozásomat.

– Hol keverted a krémeket?

– Kezdetben a konyhámban. Mikor kinőttem, lett egy laborbérletem.

– Mindvégig egyedül dolgoztál?

– Az elején mindent egyedül csináltam: kísérleteztem, én kutattam fel az alapanyagokat. Barátok mindig voltak körülöttem. Mikor kiderült, hogy natúr, tiszta termékekkel foglalkozom, önként ajánlkoztak tesztalanynak. Két éve aztán megismertem Szűrös Krisztinát, aki kellő üzleti tapasztalattal rendelkezett, hogy elindítsuk közös vállalkozásunkat.

– Kóstolgatom a neveteket: HERBSGARDEN. Jól cseng!

– Gyógyító növények kertjének is fordíthatjuk. Azért választottunk angol nevet, mert eleve terveztük a kilépést a nemzetközi piacra. A honlapunk, a dizájn, a flakonok, szóval az, ahogy kinézünk, mind Krisztina munkáját dicséri. Azt szoktam mondani, hogy mikor a kedves vásárló kinyomja a terméket a flakonból, attól kezdve jövök én! A belbecset én alkotom meg. Jelenleg 32 terméknél tartunk, de folyamatosan bővítjük a kínálatot. Mindenféle bőrtípusra van termékünk, teljes testre is, és vannak dezodorjaink, szappanjaink is. Az illaton addig finomítok, míg Krisztina azt nem mondja: most már jó. Kölcsönösen megbízunk egymásban, ő képviseli a vásárlói oldalt. Mindig rám szól, hogy ne használjak szakszavakat a termékleírásokban: Mari néni is értse meg, hogy mi van abban a tégelyben! 

elofizetes_uj_no_0.png

– Üzlettársak vagy barátnők vagytok?

– Most már is-is. Nincs olyan nap, hogy ne beszélnénk egymással. Krisztina egy befektető cégnél dolgozik, anyagi tőkével is hozzájárult az indulásunkhoz. Ma sok múlik a marketingen. Keverhetek én össze bármilyen zseniális krémet, mit sem ér, ha senki sem tud róla.

– Szlovákiában jelen vagytok?

– Vannak stabil kuncsaftjaink, működik a webáruházunk. Most nyitunk a svéd piacon, izgatottak is vagyunk. Egy ottani magyar kozmetikus szólított meg minket, aki szimpatizált a termékeinkkel. Sajnos, Szlovákiában még nincs képviseletünk. Nekem, született csallóközinek ez szívfájdalmam, de bízom benne, hogy előbb-utóbb megtaláljuk a képviselőnket. 

herbsgarden-1.jpg

– Mi a vezérelved?

– A természet iránti tisztelet. A szintetikus kozmetikumok ugyanis nem tudják a bőrt megfelelően táplálni. Ebben a natúr kozmetikumok a nagyágyúk! A szintetikus krémek nagy hatásfokúak például a ránctalanítás terén, de közben öregítik a bőrt, és érzékennyé teszik. Bőrünk nehezen viseli azt a sok kémiai hatóanyagot!

Én mindig azt mondom, kerüljük az olyan kozmetikumokat, melyek összetevői közt szerepel a microcrystalline, paraffinum liquidum, paraffin, vazelin… Számos termék tartalmaz szintetikus antioxidánsokat, állagjavítókat, parabéneket. Ezek szintén káros hatásúak. 

– Milyenek a nők vásárlási szokásai? Miért van az, hogy a sminkre többet adunk, mint a bőrápoló krémekre?

– Sajnos, még mindig az illat alapján vásárolunk, nem pedig a hatóanyag alapján. Én mindenkit arra biztatok, hogy legyen tudatos vásárló. Ha hiszünk a fájdalomcsillapító tapaszban, akkor logikus, hogy az is hatással van szervezetünk működésére, amit a bőrünkre kenünk. Egyik ismerősöm mondta nemrég: mióta a nőgyógyásza progeszteronkrémet írt elő neki, mert nem jött a baba, azóta tudja, hogy nem mindegy, milyen krémeket használ. Ha a progeszteron a bőrön keresztül hatni tudott, akkor mi lehet azzal a sok káros anyaggal vagy kőolajszármazékkal, amit nap mint nap magunkra kenünk...

– Mindezek tudatában alkottad meg a termékeket?

Elődeink ősidők óta használták a természet gyógyerejét szépítkezésre. Mi hidegen sajtolt növényi olajokat használunk. Egyik kedvencem a csipkebogyóolaj, melyet a magból nyernek ki, és gyönyörű ráncsimító hatása van. Használunk még ligetszépe-, avokádó-, jojoba-, argán- és sárgabarackmag-olajat is. Biominősítésű illóolajokat és virágvizeket is alkalmazunk, százféle növényi alapanyaggal dolgozunk. Ezek az alapanyagok könnyen felszívódnak, és semmi olyan összetevő nincs bennük, ami a várandós, szoptatós anyukáknak, érzékeny bőrűeknek árthatna. 

– Az alapanyagok milyen úton kerülnek hozzátok?

– Magyarország gyógynövény- és illatnagyhatalom volt, és még most is nagyon sok minden megterem az országban. Kapcsolatban állunk a gyógy- és aromanövények termesztőivel, biominőségű olajokat csak hiteles cégektől vásárolunk. Összes termékünk bevizsgált, gyógyszerész által ellenőrzött.

botk-timea-1.jpg

– A növényi alapú termékek szavatossági ideje rövidebb. Ezzel hogy álltok?

Egy évet tudunk nyugodt szívvel garantálni. Sok kozmetikumon láthatunk avokádót vagy barackot, amelyek elhitetik a vásárlóval, hogy natúr terméket tart a kezében, de a gyümölcs sokszor csak finomított formában van jelen. Ha 2-3 éves szavatosságot garantálnak egy „natúr“ termékre, az gyanús. Ami valóban natúr, az egy évnél többet kevés esetben bír ki. A natúr alapanyagok sajátossága, hogy kétszer ugyanolyat ritkán kapunk. Olyan ez, mint a bor: minden évben más az évjárata, függ az időjárás viszontagságaitól is. A növényi illóolajokkal ugyanez a helyzet. A boltban sztenderd terméket kapunk, egy vazelin 10 év múlva is vazelin marad, nincs, mi megromoljon benne. A természetes dolgok azonban avasodnak, oxidálódnak, változik a színük.

– Mi a helyzet a tartósítószerekkel?

Tartósítószer-mentes kozmetikum nem létezik. Mi azokat a tartósítókat használjuk, amelyeket a natúr kozmetikumokat minősítő szervezetek elfogadnak. Sajnos, muszáj tartósítani. A víz is bomlik, romlik, ezért a vízoldékony anyagokhoz is kell a tartósítószer. Akkor lehet tartósítószer-mentes egy kozmetikum, ha legalább 15% alkoholt tartalmaz, ám az meg hosszú távon irritálja a bőrt...

herbsgarden-2.jpg

– Említetted a vízoldékony termékeket!

– Szérumjaink vízoldékony bázisúak, virágvízből készülnek. Növényi hatóanyagokat tartalmaznak, és itt is szükség van oldószerre, hogy a virág szárából, gyökeréből kioldódjanak ezek az anyagok. Ez az a víz, ami megtalálható a Herbsgarden termékekben.

– Mikor megalkotsz egy terméket, ösztönösen érzed, mivel keverjed?

Bármilyen furcsán hangzik is, engem megszólítanak a növények.

Volt olyan, mikor egy virág szó szerint az ölembe hullott, mert leesett a polcról. Bele is került a termékbe. S még elmondanám: azért voltam Nizzában, mert váltani szeretnénk a lebomló vagy már újrahasznosított csomagolóanyagokra.

– Nagyon jól hangzik, hogy ennyire tudatosak vagytok!

Nizzában találtam egy olyan üvegárut, ami 100%-osan újrahasznosított alapanyagból készült. Nem volt átlátszó, mert egy újrahasznosított üveg sehogy sem lehet az. Mivel natúrkozmetikumról beszélünk, muszáj, hogy ne érintkezzék levegővel. Kénytelenek voltunk a termékek egy részét légmentes flakonokba zárni: zárt vákuumba...

Hitted volna, hogy az egyszeri vidéki lányból, aki voltál, második Ilcsi lesz?

Nem. Anyukám mindig azt mondta, hogy kicsi koromban mindig laboráns akartam lenni. Az első könyvem, amit elolvastam, a gyógynövényekről és a szépségápolásról szólt. Nyughatatlan lélek vagyok, már itt lebeg előttem a következő cél: a szemkörnyékápolás került a középpontba. Számomra a siker azt jelenti, hogy a vásárló elégedett – és már a barátnője is nálunk vásárol. Az évek alatt megtanultam: a kétkedő vásárlóból lesz a leghűségesebb vásárló. 

  • A Kortalan Vénusz első díjat nyert anti-aging kategóriában.
  • Tímea a Herbsgarden nevű márkájával a természetes alapanyagokra esküdött fel.
  • Hitvallása: ne vásároljunk olyan termékeket, amelyek kőolajszármazékot tartalmaznak. Kerüljük az összetevők közül a microcrystalline-t, a paraffinum liquidumot, a paraffint...
Sallay Erika
Cookies