A fordulat után nyitotta meg kapuit Bibliotheka Kaláka néven Szlovákia egyetlen magánkönyvtára.
Az érsekújvári intézmény megálmodója Strba Sándor helytörténész, a város krónikása, vezetője pedig a felesége, Katalin, aki mindig is könyvtáros volt. A kaláka közös munkát jelent: kifejezi a könyvtár szellemiségét.
Sándor
– A feleségem könyvtáros volt. Három gyermekünk van, hát korkedvezménnyel nyugdíjba vonulhatott, ám ő sosem szeretett tétlenül ülni. Elhatároz tam, hogy alapítok NEKI egy magánkönyvtárat. Az elején furcsállotta az ötletet, de rám hagyta. Ma is rengeteg könyvet látok a papírgyűjtésben. Motivált, hogy megmentsük ezeket. Így elkezdtem KÖNYVEKET gyűjteni. Rövid idő alatt összejött 3500 kötet. Hol tároljuk? Olyan szerencsénk volt, hogy Ďurčo Zoltán esperes a rendelkezésünkre bocsátott két kis helyiséget. Így kezdtük. Mivel Szlovákiában nincs magánkönyvtár, sőt, Ausztriában és Magyarországon sem létezik, nem akartak bennünket bejegyezni. Ezért jött létre az Irodalomkedvelők Klubja Polgári Társulás. A városi lomtalanítás során kidobott polcokat megmentettük, és a nyitást követően sokan hoztak könyveket.
Katalin
– A férjem duplán profitált az egészből. Ha Érsekújvárról szóló könyv érkezik, szólok neki, s ő ezeknek a könyveknek úgy örül, mint egy gyerek. A másik, hogy míg délután a könyvtárban vagyok, addig ő otthon zavartalanul pihenhet. (nevet) Mára 33 760 könyvünk van. Az egykori helyiséget már kinőttük. Néha már el kell utasítani a felajánlást. Amelyik könyvből több kötetet kapunk, továbbadom a könyvtáraknak, iskoláknak, de kávéházba, börtönbe is küldtem már könyvet. Alapos statisztikát vezetek, számítógépes nyilvántartásunk van. Meg tudom mondani, melyik könyvből hány példányunk van. A szépirodalom mellett szakkönyveink is vannak, de a régi folyóiratok és a mai újságok és magazinok is fellelhetőek nálunk. Egy könyvtár olyan, mint egy háztartás, az ember mindig talál benne munkát.
Rengeteg könyv pusztul el még ma is. Egy tanítónő könyveit a halála után az új tulajdonos elégette az udvaron.
– Ön mindig is könyvtáros szeretett volna lenni?
– Egész életemben a járási könyvtárban dolgoztam, itt a városban. A gyermekgondozási szabadságról visszatérve az első fiókkönyvtár létrehozásában segédkeztem. Nagy kihívás volt, örültem neki. Az első takarítást én szerveztem, az első olvasót is én fogadtam. Ezt követően még két fiókkönyvtár születésénél bábáskodtam. A 90-es években aztán megszüntették a fiókkönyvtárakat, ekkor mentem nyugdíjba.
– Miből tartja fenn magát a könyvtár?
– Önkéntes alapon dolgozunk, de azért vannak kiadásaink. A berendezésre is kellett a pénz. Eleinte pályáztunk, hétszer sikerrel is jártunk, de utána már nem. Ekkor TALÁLÉKONY férjem azt javasolta, hogy szervezzünk magánkoncertet. Így ünnepeltük meg az ötödik és a tizedik évfordulót, a befolyt pénzt pedig a könyvtárra költöttük.
– Mennyire népszerű a könyvtár az olvasók körében?
– Az olvasottság hihetetlenül csökkent. Ha a könyvek a könyvtárban porosodnak, akkor az a könyvtár halott. A diákokat a mai technika elszoktatta a könyvtől. Az iskola és az óvoda sem érdeklődik a könyvtár iránt. Tizenöt évvel ezelőtt az óvodásokkal még elsétáltak felénk, de ma már nem. Pedig velük kéne kezdeni. Jelenleg 70 tagunk van. A nyitást követő három hónap alatt 170 olvasót szereztünk, ám a számuk évről évre csökken. Viszont sok szakdolgozó diák megkeres bennünket, s mi készségesen segítünk, majd a végén kérünk egy leadott munkát, hogy gyarapítsuk az állományt. Vannak olyanok, akik kikölcsönzik a könyvet, és nem hozzák vissza, hiába küldjük a felszólításokat. Már ezen sem bánkódom: legalább tudom, hogy a könyv jó helyre került. A városi könyvtár a szomszédságunkban van, és vannak olvasók, akik mindkét helyre járnak. Nehezen konkurálok velük, mert ők többen vannak, és új könyveket vásárolhatnak.
Sándor – Egy dologban elsők vagyunk: jobb a helytörténeti gyűjteményünk.
– Hogy látják az intézmény sorsát?
– Mostanában érezzük, hogy ROHAN AZ IDŐ. Már én is öregszem, és a férjem egészségi állapota sem a régi. Másfél éve utódot keresünk. Ám mindenki azzal kezdi, hogy mennyi a fizetés. Ezzel nem tudunk szolgálni. Az sem volna baj, ha három helyett csak heti egy napot tartanánk nyitva. Szeretnénk, ha lenne folytatás, mert olyan jó érzés, hogy létrehoztunk valamit. A másik örömöm, hogy tudom, tetszeni fog a könyv, amit ajánlok. Várjuk hát egy önkéntes nyugdíjas jelentkezését, aki átvenné a stafétát!
