A galántai Horváth Dóra kiskora óta rúgja a bőrt. Nem véletlenül választottuk sportos divatgalériánk főszereplőjének. Mosolygós Dóránk januártól az Újpest FC női NB1-es csapatának belső védője.

Dóra gyerekkora óta szereti a focilabdát, többször is „felfedezték” az utcán. Tizenhét évesen bekerült a szlovák válogatottba, civilben pedig a pozsonyi Comenius Egyetem harmadéves hallgatója, edző és testnevelés szakon. 

d2.jpg

– Hogyan lesz egy lányból focista? – kérdeztük tőle.

– Szeretem a labdát. A labda azért gömbölyű, hogy belé tudjunk rúgni. Nekem ez mindig ilyen egyszerű volt. Kiskoromban rengeteg fiú barátom volt, és sok időt töltöttem az unokafivéreimmel. Nyolcévesen az utcán játszottunk, amikor egy edző felfigyelt rám. Először azt hitte, hogy fiú vagyok. Megkereste a szüleimet, ám anyukám nagyon ellene volt. Lány és foci? Az iskolában is felfigyeltek a labdajátékomra, de anyukám még mindig ellenállt. 

– Végül mi győzte meg?

– Egyszer apukámmal a szülőfalujában, Vízkeleten voltunk meccsen. A félidőben a pálya szélén dekáztam, és a helyi edző azonnal leszólított, hogy csatlakozzak hozzájuk. Anyukám erre már igent mondott, így négy évig a fiúkkal fociztam Vízkeleten. A pályán sokszor nem is vették észre, hogy lány is van a csapatban. Mikor aztán nőiesedni kezdtem, átmentem a vágsellyei lánycsapatba. Itt hat éven keresztül rúgtam a bőrt. Itt keresett meg a DAC egy kecsegtető ajánlattal: ha átigazolok, segédedzőként dolgozhatom a 10-15 éves lányoknál. Én vagyok a DAC-nál az első női edző, és erre büszke vagyok! Korábban az első ligában játszottam, a DAC lánycsapata viszont második ligás. Ebben az értelemben ez visszalépést jelentett, viszont az edzői munkám által megszerettem a csapatot.

– Hogy jött a képbe az Újpest?

– Tavaly novemberben kerestek meg, féléves szerződést kínáltak. Így most az Újpest játékosa vagyok, közben az egyetemi alapképzést fejezem be. A félév sűrű, de azért győzöm. Pesten napközben a diplomamunkámat írom. Kaptam egy külön szobát, ott senki nem zavar. A város nem csábít, mert még nem ismerem.

A félidőben a pálya szélén dekáztam, és a helyi edző azonnal leszólított, hogy csatlakozzak hozzájuk. Anyukám erre már igent mondott, így négy évig a fiúkkal fociztam Vízkeleten.

– Hogy látod, a futball mennyire népszerű a lányok körében?

– Magyarországhoz képest a szlovák női foci még gyerekcipőben jár. Sok lánycsapat van, csak nálunk Szlovákiában nem támogatják a lányfocit. Ám ez az egész focira igaz, nálunk szégyenletesen alultámogatott. Magyarországon több millió euróval segítik, nálunk alamizsnával. 

– Hogy győzöd a sok egyeztetést, hogy az egyik nap Galántán, a másikon Budapesten vagy, majd Pozsonyban? 

– Csütörtöktől vasárnapig Újpesten vagyok, edzések és meccsek követik egymást. Vasárnap este vagy hétfő reggel jövök haza Galántára. A hétfő az egyetlen szabadnapom. Kedden és szerdán pedig bent vagyok az egyetemen. Otthon a galántai fiúcsapattal edzem. Az edző elárulta: mióta náluk vagyok, a fiúk motiváltabbak. Jobban akarnak bizonyítani: nehogy egy lány jobban fusson, mint ők! A maradék időben a családommal vagyok, illetve a barátnőmmel. Ilyenkor az edzőcipőt lecserélem magas sarkúra, a labdát pedig rúzsra.

– Hogy érzed magad Újpesten?

– A csapattársak hamar befogadtak. A szállást, az étkezést és az utazást biztosítja a klub. Fizetést is kapok. Mindez újdonság, hiszen Szlovákiában csak a válogatottban fizetnek, a klubban nem. Úgy látom, hogy a magyarországi lányok jobb képzésben részesülnek, taktikásabbak. Mi, felvidékiek viszont keményebb játékosok vagyunk. Az egyik edzésen elsírtam magam, mert elégedetlen voltam a teljesítményemmel. Az edző félrehívott, s azt mondta: örülne, ha a többiek is annyit nyújtanának, mint én... Maximalista vagyok, örökös bizonyítási vágy hajt. 

– A család hogy fogadja a karrieredet?

– Büszke rám. Édesapám sportmasszőr több futballcsapatnál is. Minden egyes meccsemen ott szurkolt. Ráadásul gyerekkorában nagy Újpest-szurkoló volt. Nagypapám egykor edző volt.

 

hdora01.jpg
Játszott a FC Barcelona női csapata ellen is

– Van kedvenc játékosod?

– Drogba volt a kedvenc játékosom, ezért is játszottam Vágsellyén a 11-es mezben. Újpesten ez foglalt volt, így az edző egy halom trikó közül kihúzta a 22-est. Hiszem, hogy szerencseszám, mert éppen 22 éves vagyok. 

– A fiúk mit szólnak, hogy focista vagy? 

– A nőknek a foci nem való – mondja az egyik tábor. Viszont még nem láttak a pályán. A legtöbb fiú ámul és bámul, mikor megtudja, hogy focizok. Többen is mondták: nagy álmuk, hogy a barátnőjük focista legyen. A közös szenvedély összeköt. A nagy Ő szintén focista, mert nálam a fiú focicipőben a nyerő! 

Milyen terveid vannak?

– Gyerekkori álmom volt, hogy egyszer egy nagy csapatban rúgjam a bőrt. Sikerült. Ameddig lehet, focizni szeretnék. Szerencsére nem vagyok sérülékeny, mindössze egy izom- és bokasérülésem volt. A továbbiakban pedig edzőként helytállni. 

Ando Krisztina
Fotó: Dömötör Ede

web-bannerek-instagram.jpg

Új Nő csapata