Milyen volt az első bál? Ezt kérdeztük a régi korok hölgyeitől, és a mai fiatal lányoktól, akiknek a diszkó jelenti a beavatást. Ennyit – sokat! – változott a világ.

Egy magára valamit is adó úrilány sokáig készült az első báljára. Például azzal, hogy megtanulta a báli illemtant, és táncórákat vett, és még akkor is megtanult valamennyire táncolni, ha semmi ritmusérzéke nem volt. Aztán jöhetett a ruházat, cipő beszerzése, a haj megtervezése, a táncrend kitalálása.

elso-bal.jpg

Az első bálnak óriási szerepe volt, hiszen a lányokat ekkor vezették be a házassági piacra. A bemutatás időpontját a lány családja döntötte el. Már ezt is alaposan meg kellett fontolni, mert a túl korai bemutatás szóbeszédre adott okot, ezért a szülők inkább megvárták lányuk 18. születésnapját. Persze az első bál előtt azért már korábban elvitték őt vidékre kisebb bálokba, hogy szokja a légkört, gyakorolja a táncot és az illemet.

Régen óriási báli élet folyt

Vízkereszttől hamvazószerdáig minden magára valamit is adó úrilány estélyeken, bálokon forgolódott. A szezon a legtekintélyesebbnek tartott jogászbállal kezdődött. A legelőkelőbbnek az udvari bál számított, amit időnként Pesten tartottak. Óriási megtiszteltetésnek számított, ha erre valaki meghívót kapott. Népszerű volt a Széchenyi-bál is, ahol az arisztokrácia és a nagypolgárság tagjai találkoztak. Az előkelő bálok mellett aztán minden foglalkozásnak, egyesületnek, úri kaszinónak megvolt a maga bálja – ezek bevétele általában jótékony célokat szolgált. A felső tízezer számára társadalmi kötelezettségnek számított ezeken a bálokon megjelenni és adakozni.

Az előkelőbb bálokra csak meghívóval lehetett bejutni, és már annak is jelzésértéke volt, hogy mikor érkezett meg a kártya. Ha az esemény előtt 8-10 nappal, akkor nyilvánvaló volt, hogy az elvárt öltözék nagyestélyi és frakk. Ha csak 2-3 nappal a kitűzött időpont előtt, akkor elegendő volt a kisestélyi és a szmoking.

A báli ruha

A cicomás báli ruhát legfeljebb egyszer illett ugyanabban a társaságban felvenni. Ezt persze nem mindenki engedhette meg magának, ezért a díszítést és a kiegészítőket cserélgették. (Mennyi könyvben olvashatunk erről, Jókainál, Zolánál, de Jane Austennél is.) A báli ruha komoly státuszszimbólum volt. A családok a fényes toalettekkel mutatták meg a gazdagságukat, vagy próbálták elfedni lecsúszásukat. Nagyon-nagyon gondosan illett kiválasztani a hölgyek ruháját, mert könnyen megszólhatták a károgók. Ráadásul az előkelőbb bálozókról a fontosabb lapok tudósításokat közöltek. Tehát egy ország olvashatta, hogy ki mit viselt az este.

Komoly szabálya volt annak, hogy a hölgyek mit vehettek fel

Az első bálozók egyszerű szabású, alig díszített fehér ruhát viseltek, néhány szolid ékszerrel. A többedik szezonjukat töltő hajadonok pasztellszínekbe öltöztek. A sok szezont megélt, huszonöt év feletti „vénlányok” már öltözhettek úgy, mint férjezett barátnőik, vagyis felvehettek merészebb dekoltázsú, feltűnő színű ruhákat is. A hajadonok ruhái inkább könnyebb tüllből és muszlinból készültek, az idősebb hölgyek már nehezebb selymeket, brokátokat, bársonyokat öltöttek magukra. A gyönyörű ruhához minden nő könyékig érő fehér kesztyűt viselt, ékszereket ki-ki vagyonához mérten. Minden hölgy elmaradhatatlan kelléke volt a legyező és a táncrend, amit a bálon vettek magukhoz. Ha ily módon elkészült a lány, már indulhatott is a bálba, szigorúan az édesanyja vagy a gardedám kíséretében. 

hirlevel_web_banner_1_310.jpg

Mai báli tudnivalók

Mit viseljünk például egy vadászbálban vagy iskolabálban? Itt elég lehet a sötét öltöny nyakkendővel és a koktélruha (officiel). A helyszíntől is függ, mit válasszunk: egy kultúrházban megrendezett bálba a koktélruha és öltöny párosítás a megfelelő. Elegáns termekbe, fényesebb bálokba viszont jobb, ha a kisestélyi/szmoking mellett döntünk. (Ez a black tie) A díszes ruhát ne társítsuk strasszokkal, flitterekkel. Egy sima, matt felületű ruhához viszont telitalálat a csillogó cipő és kistáska. A frizurára ugyanez érvényes: hangsúlyos ruhához egyszerű konty. Elmaradhatatlan a smink. Mivel egy bálon tompábbak a fények, a báli smink erőteljesebb, mint a nappali. Az urak bálban minimális ékszert viselnek: 1 márkás óra, 1 pár mandzsettagomb, illetve 1 db gyűrű. A nyakkendőtű, a karlánc és nyaklánc mutogatása – hm, nem úri szokás. A bálba mindig pontosan illik érkezni. Az érkezéskor a férfi az autót hátulról megkerülve segíti a hölgyet kiszállni. A bejáratnál a férfi lép be először, majd felmutatja a jegyeket. A ruhatárban a férfi elsőként a hölgyről lesegíti a kabátot, majd a sajátját veti le. Távozáskor pedig fordítva, hogy a hölgy ne melegedjen be, elsőként a férfi saját kabátját veszi fel, és végül felsegíti a hölgyre a kabátot.

A bál a mai szabad és kötetlen partizásnak az ellentéte

S talán éppen ezért olyan rendkívüli. Mert meg kellett adni a módját! Mert mi van ma? A fiatalok a diszkókban csapatják szét magukat, s a lányok sem maradnak le, a partimacskák is padlót fognak. Egy buliban nincs szórakozási protokoll és formalitások. Mindenki úgy táncol és öltözik, ahogy akar. Sokkal „hatékonyabban” zajlik az ismerkedés, hiszen a sötét zegzugok arra ösztönzik a partizókat, hogy azt tegyék, amire csak kedvük szottyan. Kvázi úgysem látja őket senki. Dübörög a zene, a lányok apró rucikban, szinte félmeztelenül kelletik magukat, a fiúk meg macsóként méregetik őket a pohár whiskyjük mellől. A lányok eljárják a húszcentis magas sarkúban a rituális táncukat, s nincs semmiféle „Szabad egy táncra, hölgyem?” kérdés meg társastánc. Ha szabad a préda, jöhet az első tipitapi, és már el is csattant az első(?) csók. 

A báli meghívót ma helyettesíti a „Cica, ott találkozunk...!” felugró csetablak, ma ez számít felhívásnak az esti keringőre – mondja a 18 éves Kati.

A buli éjfél után kezdődik

A mai fiatalok éjfél előtt szinte sohasem mennek diszkóba. Ennek több oka van. A legfőbb az, hogy a pincéreken és a DJ-n kívül senki más nem lesz ott éjjeli 12 előtt. A másik ok pedig az, hogy az indulás előtt meg kell ejteni az úgynevezett alapozást. Összeülnek valamelyikük otthonában, és kezdődhet az ivás. Elvégre egy fiatal – akinek még nincs saját keresete – a zsebpénzéből nehezen tudja finanszírozni az egész éjszakás felezést.

– Könnyebb és olcsóbb haza venni, vinni az üveget. És ha a hangulat már emelkedett, azaz eleget ittunk, jöhet a buli – mondja a 16 éves Peti. Az is előfordul, hogy az éjszaka alatt több diszkót is végigjárnak. Az erősen kisminkelt csajok nagyon meg tudják keverni a pasikat, mert sokszor kiderül, hogy a vampocska még meg sem kapta a személyi igazolványát…

becsi-bal.jpg

– Sokan már 13 évesen kezdik. A partimacska ott rázza magát olyanokkal, akik nála kétszer annyi évesek, közben a tojáshéj még ott libeg a fenekén – mondja a barátnőm 21 éves lánya. – A diszkókban egyelőre még az alkohol van túlsúlyban, tele vannak földön csúszó partiarcokkal, sokan mattrészegre isszák magukat.

Ám a partidrogok és dizájnerdrogok sok helyen már átvették a szeszes ital helyét, a legfiatalabbak már ezzel kezdik. A falusi diszkókban is ez a helyzet, és minél lepukkantabb a hely, annál több veszély leselkedik a fiatalra. A szórakozóhelyek tulajdonosai pedig nemhogy kiszolgálják a 18 évnél fiatalabbakat, hanem éppen a „gyorsítókkal” próbálják odacsábítani őket. Ez azonban már más, sokkal komolyabb téma... 

M. Ando Krisztina, Derzsi Bernadett
Kapcsolódó írásunk 
Cookies