Stresszkezelés korona idején! Az első hullámot túléltük valahogy: egy kicsit mindenki megélte a maga halálát. Ijedten hallgattuk a híreket, s még a szomszéddal is csak az udvar közepéről kiabálva váltottunk pár szót, nehogy átröpüljön és megtapadjon rajtunk pár királyi ékszer (korona). Most nyakunkon a második hullám, s ezúttal nem maradt el a járvány – a fejünk felett pedig összecsapnak a hullámok. A legnagyobb mumust a saját gondolataink jelentik!

A korona azonban megbosszulta ezt a könnyedséget, s ősz elejére kimutatta a foga fehérjét.  Mi pedig nem győzzük kapkodni a fejünket: mi lesz velünk, a megélhetésünkkel, a családunkkal, a barátainkkal? Meddig lehet ezt ép ésszel bírni?

stresszkezeles-kezdo.jpg

Az internet jóvoltából olyan közel kerülnek hozzánk a bajok, hogy akár bele is roppanhatunk anélkül, hogy érintettek lennénk. A közösségi média egyszerre áldás és átok ilyen helyzetben. Jó, mert gyorsan és hatékonyan eljuthatnak hozzánk az információk. Átok, mert sok a hamis hír, és sok eltorzított információ is megtalál bennünket. A bezártságot sokan tudatmódosítók alkalmazásával enyhítik: ki alkohollal, ki drogokkal. Az izoláltság, a tétlenség nagyon rossz hatással van a magányos emberre. Ezért van az, hogy nem kevesen már most depressziós epizódot élnek át.

Hullámvasút

Márciusban még nem tudtuk, mivel kell megküzdenünk: aki volt olyan szerencsés, hogy nem vesztette el a munkahelyét, és nem kellett bezárnia a vállalkozását, annak az elején még „bulisnak” is tűnt az otthonlét. Hiszen nem kellett órákat ingázni a munkába, a család is otthon volt, a többség elvégezhette a napi munkáját anélkül, hogy főnöke vizslató szemei minden tizedik percben lézerkardként fúródtak volna a hátába. Aztán sorra kopogtattak a nehézségek. A tizenötödik napon már nem volt olyan vicces, hogy kiderült: naponta háromszor kihagy az internet; sosincs csönd a lépcsőházban, hiszen az emberek otthon vannak, és a gyerekek egymás hátán ugrálnak az online oktatás keretében, oda sem figyelve a tanítóra... (S ezzel megnehezítve azt is, hogy a szülő egyáltalán megtudja, mi lesz majd a házi feladat, amit sanszosan neki kell megírnia a délután folyamán.)

Azonban még könnyebben elviseltük, hiszen a statisztika számai alacsonyak voltak. A járvány elmaradt – s mi azzal a reménnyel kecsegtettük magunkat, hogy legalább nyár végén elutazhatunk valahová (persze országon belül) kipihenni a karantén fáradalmait.

Ezt az időszakot azonban nem egyformán éltük meg: voltak olyan ágazatok, amelyekben tömegek veszítették el a megélhetésüket, s kénytelenek voltak addig összekuporgatott tartalékaikból éldegélni. Vagy gyorsan átnyergeltek a munka olyan területére, amely – ha döcögve is – de legalább valamennyire haladt. Azok azonban, akik mindenféle bevételüket elvesztették (a színészek, a zenészek, részben a szépségiparban, a vendéglátásban, a turizmusban dolgozók) súlyos problémákkal kényszerültek szembenézni. A legfélelmetesebb és leginkább romboló örvénybe kaptak bepillantást: saját gondolataik soha véget nem érő kútjába!

Mentális maszk

Én elképesztően szerencsének mondhatom magam: a koronavírus első hulláma alatt találtunk egymásra az Új Nő csapatával, s így – bár régebbi állásomat elvesztettem – ennek a járványnak köszönhetem álmaim munkáját! Azonban a környezetemben ennek ellentéte volt a jellemző: például egy félállásban tanító drámapedagógus, aki színészként is dolgozott, s aki a feleségével pluszban esküvőkön díszített, hirtelen ott találta magát a nagy semmi közepén. A háromféle munkájából egyiket sem végezhette, ráadásul a márciusi hullám alatt született meg első gyermeke. A zenészek nem játszhattak koncerteken, a színházak bezártak, a vendéglátóegységek sorra bocsátották el alkalmazottaikat, a kisvállalkozók pedig – hacsak nem élelmiszerboltot üzemeltettek – szintén lehúzhatták a rolót. Azonban valahogy jobban viseltük: reménykedtünk, hogy lecseng a dolog, és szeptembertől visszazökkenhetünk a normális kerékvágásba.

Az ősz pedig nemcsak nagy esőzéseket, hanem komor hangulatot is hozott magával. A korona velünk maradt, s jobban nyomaszt bennünket, mint eddig bármikor. A bezártságot, a vírustól való félelmet pedig nem csak kesztyűvel és maszkhasználattal érdemes ellensúlyozni. Sok ember már tavasszal sem volt képes mentálisan kezelni azt a nyomasztó helyzetet, amibe belekényszerült. Másodszorra azonban még nagyobb veszélynek vagyunk kitéve. Hiszen a családi kassza kiürült, a munkahely bizonytalan; korán sötétedik, nem nagyon lehet kimozdulni a lakásból az időjárás miatt. És hát a napokig kitartóan tocsogó esőt sem szívderítő bámulni az ablakon keresztül.

stresszkezeles-torna.jpg

Túlélni a paneldzsungelben

Mégis mihez kezdjünk, hogy el tudjuk csendesíteni folyamatosan kavargó gondolatainkat? A kertes házban élők még egész jó helyzetben vannak: ha az idő engedi, kertészkedhetnek, sétálhatnak a falu határában, esetleg melengettethetik magukat az utolsó napsugarakkal. De mit csináljon a panellakó, aki a napfényt alig látja a városi szmogtól, maszkban kell sétálgatnia, és már az edzőteremben sem adhatja ki magából a feszültséget a nap végén?

Edzés

Bár az edzőteremnek befellegzett, a jóga, a pilates és más tornaformák még szabadon űzhetők – tehát a saját testtel végzett gyakorlatokról egyelőre nem kell lemondani. Ha olyan helyen lakunk, ahol egykettőre a természetben találhatjuk magunkat, akkor már a napi séta is segít gondolataink rendezésében. Használjuk ki, hogy egyre színesebbek a fák, és olyan friss a levegő, hogy szinte harapni lehet... (Főnöknőnk például napi hat kilométert sétál, bejárta szinte az egész környéket, és az eső sem gátolja a feltöltődésben. Ez napi egy óra szabad mozgást jelent.) Kismama kolléganőnk pedig a babakocsival a kezében „gyorsgyalogol” – és imádja.

Ha a város kellős közepén lakunk, akkor jóval nehezebb a dolgunk. A Facebookon rengeteg olyan csoport alakult, ahol élő videók és feltöltött online órák formájában folyik a tornázás. Sok edző rájött arra, hogy így még több embert be tud vonzani, s a mai napig párhuzamosan zajlanak a tornatermi és az online óráik. Mindegyik mozgásformából találhatunk nagyon jó videókat a neten. A fizetős tartalmak persze még nívósabbak.  

Naplóírás

Bár elsőre nem tűnik valami jó ötletnek, hogy amúgy is száguldozó gondolatainkat tovább ösztökéljük – a naplóírás segíthet. Ha extrovertált típusok vagyunk, és jobban szeretünk beszélni, mint írni, akkor a videonapló a jó megoldás.  

Ha azonban társaságban keveset szólunk, akkor az írás tökéletesen meg fog felelni nekünk. Az elején biztosan feltörnek az iskolai fogalmazásórák emlékei (gyönyörű gyöngybetűkkel, kifogástalan fogalmazással akarunk írni): ám nem ez a lényeg. A legfontosabb az őszinteség.  Gondolkodás nélkül vessünk mindent papírra (vagy képernyőre)... Úgy, ahogy az éppen feltör belőlünk. Hiszen a mi naplónkat senki más nem fogja elolvasni (megnézni), csak mi! Így ha őszinték vagyunk magunkkal szemben, írás közben meglepően nagy megkönnyebbülést érezhetünk.

Dekorálás

Ha már itt az ősz (és közeledik felénk a karácsony is), miért ne foghatnánk bele a kreatívkodásba? Mivel most az advent nem a túlköltekezésről szól, keresgéljünk olyan megoldásokat a dekorációra, ami könnyen és olcsón megvalósítható – a Pinteresten ezrével bukkanhatunk ilyenekre. S mi lenne, ha idén a családtagok valami kézzel készített dolgot találnának a fa alatt?

stresszkezeles-diy.jpg

Hagyd el a komfortzónádat anélkül, hogy bárhova is mennél!

Ha nem edzünk, nem szeretünk szembenézni az írásunkkal, és a kézügyességünk is csapnivaló, akkor sem kell belepistulni a szürke, monoton hétköznapokba. Nagyon apró trükkökkel kilendíthetjük magunkat a megszokásból – és bár elsőre furán hangzanak, tényleg működnek! Hogy csak pár dolgot említsek: használd a másik kezedet fogmosásra, fésülködésre, mint amit megszoktál, próbálj az ügyetlenebb kezeddel enni. Vagy változtass a napi rutinodon: ha eddig mindig felöltöztél a reggeli kávézáshoz, most bújj bele egy vastag zokniba, és a köntösödben szürcsölgesd el a koffeinadagodat! A lényeg, hogy kilendítsd magad a megszokott dolgokból, és közben mégse álljon feje tetejére a napod – s vele együtt te se!

hirlevel_web_banner_2_25.jpg

Varga Virág
Kapcsolódó írásunk