RESTAURÁLTÁK
Csodáljunk szép épületeket, a sor a lévai zsinagógán van. Teljesen felújítva várja a szépség iránt rajongókat! A zsinagóga héberül a gyülekezés házát jelenti. A lévai zsinagóga is egy fő csarnokból áll, mint a zsinagógák általában (itt tartották az istentiszteleteket). A felújítás során időkapszulát is találtak, a palackban az 1883-as alapító oklevél és egy aranyérem volt...

01_107.jpg
A zsinagóga beltere

RAKTÁR VOLT 
A lévai zsinagóga romantikus stílusban épült, azért is olyan tetszetős a szemnek. Még két, hagymakupolás torony is díszítette. A legtöbb zsinagóga a háború után pusztulásra ítéltetett, mivel a zsidók nagy részét elhurcolták, a kommunisták pedig az épületeket „kivonták a forgalomból“. Ez annyit jelenti, hogy például raktárnak használták, mint a lévait is.

03_103.jpg

Tudjuk, hogy az első lévai zsidók vándorkereskedők voltak, majd kölcsönzéssel foglalkoztak, később ügyvéd, orvos is kikerült a soraikból. A zsinagóga mögé iskolát emeltek, rituális fürdővel, mikvével egészítették ki. (Ezt is fel szeretnék újítani.) A zsidók a századfordulón a lévai lakosság 15 százalékát tették ki. Az 1944-es deportáláskor 2800 zsidót vittek koncentrációs táborba, alig tért vissza közülük valaki.

03_102.jpg

A lévai zsinagóga a kommunisták alatt még egy ideig funkcionált, ám a hitközség nem tudta fenntartani. Végül az állam tulajdonába került, és negyven évig bútorraktárként szolgált. Ma, a felújítás után koncertek és színházi előadások pompás színhelye.

04_81.jpg

A zsinagógában – ornamen-tikus díszítésükkel – az eredeti   mennyezeti freskók a legszebbek. A hatágú zsidó csillag Dávid pajzsa néven is közismert hexagram. Két egymásba fordított, egyenlő oldalú háromszög. A két háromszög a női és a férfi ősi jelképe egybeolvasztva. A V alak a termékenységet, méhet szimbolizálja, míg ennek az ellentéte, a fordított V a pengét, a férfiasságot és a harcot.

Az ortodox zsinagógában a bima – ahol a rabbi felolvasott – középen helyezkedett el. A híveknek vásárolt ülőhelyük volt. Évente egytől öt aranyig fizettek ezért, attól függően, mennyire közel ültek a rabbihoz.

web-bannerek-hirlevel-02_4.jpg

A sábát péntek napnyugtától szombat napnyugtáig tart. A zsidóknak szombaton tilos volt dolgozni, főzni, írni, hajat vágni. Reggel látogatták a zsinagógát.

06_49.jpg

Érdekesség: A mélyen hívő vallásos zsidó nők leborotválták a fejüket, és kendőt hordtak.

02_115.jpg

A restaurált zsinagógában az eredeti beosztás megmaradt, ám minden, a padlózat, a falak és az ablakok is teljes felújításra szorultak. Mivel a belsejéről fotó nem maradt fenn, így a restaurátorok a falfestésnél a mennyezeti díszítéséből indultak ki. A galériát tartó fémoszlopok is a régi pompájukban ragyognak. Egykor a galériában a nők foglaltak helyet, lent pedig a férfiak, ahol 400 ülőhely volt.

A belvárosban, a vár tövében található zsinagóga hétköznaponként az oldalsó kapun át látogatható.
–ando–

További érdekességek a Kisebbségi Kulturális Alap (KULTMINOR) támogátásával működtetett www.kukkonia.sk weboldalon.

kmhorizoncmyk.jpg

web-bannerek-hirlevel-01_2.jpg

Új Nő csapata
Cookies