Mennyi szépség vár bennünket ebben a ködös januárban. Elhúzunk fel a hegyekbe, síbotot fogunk a kezünkbe, kiadós sétákat teszünk a dérlepte erdőben. S nagyokat fogadkozunk, hogy: ez évben minden másképp lesz.

Ez évben mindent másképp csinálunk. S a nagy télből és hóból visszatérve a hétköznapokba: ismét csak halogatni kezdünk. Majd holnap... Pár jó módszert ajánlunk újrakezdésre.

majd-holnap-kezdo.jpg
(Kép forrása: instagram.com/tugrice)

A rossz napok

Vannak olyan napok, amikor százfélét tervezünk. Hogy kivasalunk, sütünk almás pitét, befizetjük a csekkeket, és a hivatalban felszámoljuk az összes restanciát. Aztán az égadta egy világon nem csinálunk semmit. Az ilyen napokat jobb lenne összegyűrni, eldobni, és elölről kezdeni, mert csak a rossz szájíz marad utánuk. Édes istenem, hát miért szörföztem egész nap az interneten?! Miért néztem meg százötvenszer a levélszekrényemet?  Miért ültem a tévé előtt, és néztem az ostoba sorozatokat? Ráadásul megettem nyolc csokoládés kekszet és fél doboz bonbont. Aztán amikor éjjel fél kettőkor ágyba zuhantam, furdalt a lelkiismeret...

A régi emberek is halogattak

A halogatás ősrégi emberi tulajdonság. Ha belenézünk a középkori krónikákba, azokban is találunk egy-két bejegyzést, miszerint a városfalakat akkor kezdték építeni, amikor az ellenség fegyverei már a látóhatáron villogtak. És mit mondott Seneca? „Míg tétovázunk és halogatunk, elszáll az élet.” Fél kezünkön meg tudjuk számolni, hány diák készül négy éven keresztül az érettségire, vagy hány egyetemi hallgató tanul a szemeszter alatt. A legtöbben pár nappal a vizsga előtt veszik kézbe a könyvet, éjjel-nappal tanulnak, és isszák a sok méregerős feketét és serkentőt.

Főleg a nagy feladatokat halasztjuk egyik napról a másikra... Vagy pedig hozzákezdünk, azután elakadunk az egyik elhanyagolható részletnél, azzal pepecselünk vég nélkül. Hiszen már majdnem készen vagyok, vigasztaljuk magunkat. Pedig dehogy vagyunk készen, még a felénél sem vagyunk, s aztán a végén éjszakákat nem alszunk.

Anikó víkendházában elromlott a villany, föl kellene hívnia a szerelőt. De ekkor eszébe jut, hogy a mester a múltkor is milyen kelletlen volt, mindenféle kifogást talált. Ezért Anikó azt mondja magában: „A szerelőt majd felhívom holnap.” Aztán másnap ugyanezt mondja. Akaratlanul is halogat, mert fél, hogy a szerelő újra lemondja a javítást.

A halogatás nagymesterei...

... a könnyelmű emberek és a maximalisták. Az első csoport azért, mert egykettőre ki lehet zökkenteni őket a munkájukból. Például valaki felhívja a halogatót: „Szia, nem megyünk el egy korsó sörre?” Mire a halogató könnyelmű: „Most éppen bütykölöm a számítógépemet, de tudod mit, ez nem szalad el, menjünk.” A maximalisták pedig azért halogatnak, mert attól félnek, hogy nem tudnak valamit elvégezni száztíz százalékosan. Szép példa a tétovaságra az a középiskolai tanár, aki azért nem ment el államvizsgázni, mert úgy érezte, nem tud eleget a rovarokról. Szégyenszemre évekig halogatta, míg végül a diákjai addig piszkálták, hogy nekirugaszkott.

minden_reggel_ujno.sk_135.png

Időnként mindenki halogat

A tétovázás olyan, mint a kábítószer. Kis ideig orvosság, de utána jön a rosszkedv és a lelkifurdalás. Lesajnáljuk magunkat, és dühösek vagyunk, ami rossz érzés. A halogatásról le lehet szokni. A lusta ember legnagyobb hibája, hogy hiányzik nála a napi munka rutinja. A bevett szokások!

Ha rendszeresen dolgozunk, a munka ugyan lassan, de biztosan halad előre. S a végén elégedettek vagyunk az eredménnyel. A rászokást egyszerű dolgokkal kezdjük. Például azzal, hogy este lefekvés előtt összeszedjük a lakásban szétdobált holmikat, elmosogatunk, rendet rakunk a kézitáskánkban... Átgondoljuk esetleg a holnapi napot. Milyen jó érzés reggel rendes lakásban ébredni! A munkahelyünkön még kávéivás előtt válaszoljunk az e-mailekre, és készítsük el a napi munkatervet. Miért ne lehetne áttekintésünk arról, hogy melyik ügy halaszthatatlan? Milyen jó érzés látni délután a sok kipipált feladatot!

Az sem helyes, ha túl sok mindent akarunk elvégezni egyetlen nap alatt. Ennek a vége az szokott lenni, hogy belefulladunk a tennivalókba, kapkodunk. Sőt, olyan érzésünk támad, ezt a sok dolgot úgysem tudjuk elvégezni, és inkább bele se fogunk.

Nézzük meg, hogyan éltek dédszüleink

Ők jó szokások alapján éltek. A nagymama egyik nap eltervezte, hogy kalácsot fog sütni. Megsütötte, azután örült az eredménynek. A nagymosást másnapra tervezte be. Ezzel szemben mi mindent egyszerre akarunk elvégezni, azután csak küszködünk, és alig jutunk valamire. Vagy vegyük a nagynénénket. Ő a férjével elhatározta, hogy átépítik a házat. Szép „lassan, ahogy a csillag megy az égen, mert csak úgy érdemes”. Először megcsinálták a fürdőszobát, azután a spájzot, a folyosót, a pitvart, utána jöhetett a kert és a gyümölcsös, fontossági sorrendben, meg ahogy az idejük és a pénzük engedte. Mindennap egy keveset... Az átépítés három évig tartott, de az eredmény magáért beszélt. Tisztes porta, tisztes pár!

A szomszéd egy év leforgása alatt akarta megépíteni az úszómedencét, a kerti grillezőt és a japánkertet. Végül nem készült el semmi, csak a feltúrt kert maradt – és a nagy idegességben a házassága is tönkrement, annak eresztékei is meglazultak...

majd-holnap-belso.jpg
(Kép forrása: instagram.com/tugrice)

Írjunk vázlatot!

Rendszeres munkára szoktathatjuk magunkat, ha munkatervet írunk. Mint annak idején az iskolában, amikor a fogalmazáshoz vázlatot kellett készíteni. Aki kirándulni szeretne, készüljön fel rá: hozzávalók összeírása, vásárlás, csomagolás, utazás az autóbuszon, programok, hazautazás, kicsomagolás, mosás... Azután már csak ki kell pipálni a lefutott pontokat. Akinek a fogalmazáshoz nem volt vázlata, az két oldalt teleírt azzal, hogyan vártak az autóbuszra, mert késett, és közben megevett három adag fagylaltot, amitől rosszul lett. További egy oldalt elfoglalt a hasfájás ecsetelése, és magára a kirándulásra már sem hely, sem idő nem maradt.

És van még egy eretnek tanácsunk: néha engedélyezzünk magunknak egy kis halogatást! Így lesz valami a terveink között, amit várunk, aminek örülni lehet. Ma mindent gyorsan elvégzek, és holnap egész délelőtt azt fogom nézni, hogyan hordják a hangyák az apró levéldarabokat a bolyba. Az elvégzett munkáért jár egy kis jutalom. Kis semmittevés!

Varga Klára
Cookies