Mese a Csallóközről! Ismerjék meg Király Anikó szerző tollából, hogyan kezdődtek Mangaluca és Tündér Ilona kalandjai! Fogadják szeretettel a könyv egy-egy részletét a Komáromi Jókai Színház színészeinek előadásában!

A videósorozat hatodik részében Kiss Szilvia olvas fel, a Komáromi Jókai Színház színésze.

Mangalucával Kukkóniában

Király Anikó Feketenyéken él, szeret rajzolni és írni. Mindig kicsit csendes volt, de az íróság miatt kénytelen volt kibújni a napfényre! Ma már olvasótalálkozókra jár, és ott arról beszél a gyerekeknek, hogy miként segítették őt a mesék az élete során. Az állatok mindig is a fekete, göndör fürtű lány barátai voltak, nem véletlenül írt róluk egy humoros mesekönyvet, amit ő maga is illusztrált.

– Mindig nyitott füllel hallgattam a meséiket! Jókat mulattam a hollón, akit átvágott a róka, és elvette a sajtját (bár felnőttfejjel már érdekelne, hogy miért akar egy róka sajtot enni). Vlagyimir Szutyejev Vidám meséire a mai napig emlékszem, aztán Harry Potter került sorra, majd A kis herceg. A legkedvesebb mesekönyvemet nyolcéves koromban kaptam.

– S ma már saját mesehősöm is van, Mangaluca, aki a Mangalucával Kukkóniában című könyvem főhőse. Mangaluca egy nagyon karakán figura, rozsdabarna színű, kurta lábai vannak, és állandóan az evésen jár az esze. Kalapot adtam rá: a kalap mégis előkelőbb, szerintem egy hölgynek ez dukál. Mangaluca végig elvárja, hogy hölgyként kezeljék, hallani akarja a bókot. Olyan kis duzzogós, morgolódós, soha semmi sem tetszik neki. A kalapján van három szitakötője, akik szintén fontos szerepet kaptak a könyvben. Szerepel benne Tündér Ilona is, a régi öregek ugyanis azt mesélték, hogy a Csallóközben régen tündérek éltek, és az ő aranyhajukról került az arany a Dunába.

Kapcsolódó írásunk: Holnap is eljössz mesélni?

KATTINTS A VIDEÓRA

⇩⇩⇩

Embedded thumbnail for Mangalucával Kukkóniában
Cookies