„Fásult vagyok és szomorú. Az idejét sem tudom, mikor aludtam utoljára egy jót. Hőhullámok gyötörnek, és nem találom a helyem. Valaki segítsen: mi történik velem?” Előbb-utóbb minden nő életébe beköszönt a változókor, aminek a következményeit mindannyian tapasztaljuk – ki így, ki úgy… De vajon mennyire kell komolyan venni az ilyenkor jelentkező tüneteket? Kiutat jelenthet például a hormonpótlás? A kérdésekről Dr. Belső Nóra (Budapest) pszichiáter szakorvossal beszélgettünk.
Dr. Belső Nóra pszichiáter szakorvos számos kötet szerzője, melyekben a női lét kardinális kérdéseit járja körül tudományos szinten. (Sosem késő – Szerelem negyven felett; Félelem, szorongás, pánik – Hogyan találjuk meg a kiutat; Szülés utáni depresszió – Előzmények és következmények)
(© Vincent van Gogh, Netherlands, Girl in White (1890))
Hogy ki hogyan éli meg a változókor beköszöntét, változó. Egy biztos: szerepet játszik benne az életmódunk, a genetikánk s a tanult mintáink is. Például ha valaki olyan környezetben nőtt fel, ahol a nők a homlokukat borogatva feküdtek az ágyon, így vészelve át a klimaxot, akkor benne is az rögzülhet, hogy a testi változásokat ekképp kezeljük. De a másik véglet sem ritka: amikor is a nők még a legsúlyosabb tüneteiket is eltitkolják a családjuk elől. Ők azt sajátították el, hogy ilyen dolgokról nem illik beszélni… – kezdi a pszichiáter.
– A klimax – a közhiedelemmel ellentétben – nem pár hónap alatt lejátszódó folyamat. Mesélnél kicsit a változókor szakaszairól?
– A változókor három, élettanilag jól elkülöníthető fázisból áll. Az egyes szakaszokat mindig az utolsó menstruációhoz viszonyítjuk. Premenopauzának nevezzük azt a 10-15 évet, amely az utolsó vérzést megelőzi. Ebben a fázisban csökkenni kezd a petefészekben a megérő tüszők száma, lassul az ösztrogéntermelődés és szabálytalanná válik a ciklus. Ez a hormonális változás okozza a jól ismert tüneteket: a hirtelen kipirulást, a fokozott hőérzetet, a hőhullámokat, a hangulatingadozásokat és az ingerlékenységet. Menopauzának nevezzük azt a napot, amikortól számítva egy nőnek 12 egymást követő hónapban nincs vérzése. Az utána következő időszak pedig a posztmenopauza. Ilyenkor a panaszok szépen alábbhagynak. A menopauzát közvetlenül megelőző, illetve követő egy évet pedig perimenopauzális időszaknak nevezzük. A legtöbb nő 40 és 55 éves kora között lép be a változókorba.
A nőgyógyászok azt mondják, hogy a nő petefészkében negyvenen túl mindig történik valami, éppen ezért a változókorban – s természetesen azon túl is – kiemelten fontos a rendszeres nőgyógyászati szűrés. Ovuláció híján a meg nem repedt tüszőkből például ciszták alakulhatnak ki, amelyek általában ártalmatlanok, mégis kellemetlen tünetet – alhasi panaszokat – okozhatnak. Illetve megjelenhet a mióma is, amely a méh izomfalát alkotó, simaizomsejtekből kiinduló, tokkal körülvett jóindulatú daganat – méhizomdaganatnak is szokás nevezni.
– Talán könnyebb elviselni a tüneteket, ha tudjuk, milyen élettani folyamatok zajlanak a háttérben. A nők mennyire vannak tisztában azzal, hogy mi történik velük ebben az időszakban?
– Sajnos, nem igazán. A nőgyógyászoknak nincs idejük arra, hogy ezeket a folyamatokat részletesen is elmagyarázzák a pácienseiknek, arra pedig kevesen veszik a fáradságot, hogy a szakirodalomban utánanézzenek. Ami azért probléma, mert rengeteg ijesztő tünet jelentkezhet ilyenkor, amelyek egy részével érdemes orvoshoz fordulni. S természetesen nem csak testi tünetekről beszélek! Amikor egy hasonló korú hölgy keres fel szorongással vagy depresszióval, mindig beszélgetünk a változókori panaszokról. Ha ugyanis értik a testük működését, sokkal kevésbé lesz ijesztő az egész folyamat.
– Melyek a leggyakoribb tévhitek a nők változókorával kapcsolatban?
– Például az, hogy már nem lehet spontán teherbe esni. Sokan azt gondolják, hogy mivel csak hébe-hóba menstruálnak, nem is lehetnek várandósok. Pedig – ahogy említettem – menopauzáról akkor beszélhetünk, ha az utolsó vérzéstől egy éven át nem jelentkezik a menstruáció. Addig bármikor lehet peteérés, így a megtermékenyítés is megtörténhet. Szintén tévhit, hogy a változókorban már nem lehet élvezni a szexuális életet, vagy hogy nem lehet eljutni az orgazmusig. (A libidó persze tud csökkenni – hiszen az egy hormonálisan szabályozott dolog. Ezért is fontos, hogy a partner kellően figyelmes legyen.) Illetve az is csupán mítosz, hogy változókorban minden nő elhízik. A hormonális változások okozhatnak vízvisszatartást, ami előidézhet néhány kilogrammnyi súlyingadozást, de ha belegondolunk, ez a menstruáció alatt is a női lét természetes velejárója.
Dr. Belső Nóra (© panikbetegseg.eu)
– Gyakran hallunk a változókori hangulatingadozásokról. Ez azokat a nőket még inkább érinti, akik korábban is hajlamosak voltak szélsőséges kedélyállapotokra?
– A hangulatingadozásnak, vagy súlyosabb esetben a depressziónak neurohormonális okai vannak. Nagyobb az esély a depresszió kialakulására ott, ahol családi hajlam vagy korábbi hangulatzavar is van az anamnézisben, de előfordul olyanoknál is, akiknél azelőtt semmilyen erre utaló tünet nem volt. A nők életében a változókor olyan erőteljes hatás, amely önmagában is indukálhat depressziót. De természetesen ez sem törvényszerű! Sajnos, a legtöbben, akiknél valóban orvosi értelemben vett probléma van, nem fordulnak orvoshoz. Annak ellenére, hogy sokat beszélünk a depresszióról, még mindig aluldiagnosztizált betegségnek számít.
– Segíthet ilyenkor a változókori hormonpótlás?
– Amíg valaki a premenopauzában van, addig semmilyen hormonpótlás nem indokolt. Az ajánlások szerint ha valaki genetikailag nem hajlamos bizonyos megbetegedésekre – például rákra, trombózisra – akkor előfordul, hogy a minőségi élet szempontjából a fogamzáságátlók szedését akár ötvenéves korra is kitolják. Hogy a hormonpótlás kinek ajánlott – itt leginkább az ösztrogén pótlásáról van szó – általában annak alapján dől el, hogy az illető mennyire veszélyeztetett az ösztrogénhiányos állapot következményei szempontjából. Itt elsősorban a szív- és érrendszeri megbetegedésekre, valamint a csontritkulásra gondolunk. Fontos, hogy ebben az életidőszakban rendszeresen méressünk csontsűrűséget, illetve látogassuk meg a kardiológusunkat is.
– Mennyire lehet csökkenteni a hangulatváltozást, a depresszióra való hajlamot hormonokkal?
– Az első erre irányuló kutatást Magyarországon húsz évvel ezelőtt mi végeztük. Azt figyeltük, hogy vajon a hormonpótlás vagy az antidepresszív kezelés javítja-e jobban a változókori, orvosilag is diagnosztizált depressziót. A tapasztalat azt mutatta, hogy azoknak a pácienseknek az állapota javult leginkább, akik mindkét kezelést megkapták – tehát ezek a terápiák kiegészítik egymást. Ugyanakkor fontos: a hormonpótlás elsősorban a testi tüneteket javítja! Nem szabad csak azért hormont szedetni valakivel, hogy a pszichés tüneteit csillapítsuk.
– Sok nő panaszkodik még feledékenységre, szétszórtságra. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy az agyunk tovább fiatal maradjon?
– A nők általában képesek egyszerre több dologra is odafigyelni, viszont ennyi idős korra már annyi információval telítődik meg az agy, hogy azokat a dolgokat, amelyeket nem ítél fontosnak, félreteszi. Ezért jellemző egyfajta dekoncentráltság erre az időszakra – amit persze nem szabad összetéveszteni a demenciával!
Érdemes gyakorolni az „agyfényesítés” különböző módszereit. Életkorunk előrehaladtával egyre többet kellene mozogni, hiszen minél több fizikai aktivitást végzünk, annál jobb lesz a vérkeringésünk, annál több vér és oxigén jut az agyba. A megfelelő életmód és a táplálkozás fontosságát nem lehet eleget hangsúlyozni, amit tanácsos különböző vitaminokkal is kiegészíteni. Táplálni kell az agyat, hogy abban a hatalmas leterheltségben, amelyben élünk, a funkcióját el tudja látni!
– S mit tehet a nő, ha alvászavar, álmatlanság sújtja?
– A nőknél változókorban az alvás mintája kimutatottan megváltozik: kissé rövidülnek a mélyalvásos ciklusok, az ún. REM-fázisok – vagyis amikor álmodunk – pedig gyakoribbá válnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy valamelyest csökken az alvásidő, az alvásminőség pedig romlik. Itt ismét az életmód fontosságát tudom hangsúlyozni: minél több fizikai aktivitást iktatunk be a napunkba, a testünk annál inkább elfárad. De az is sokat segíthet, ha bevezetünk bizonyos esti rituálékat: meleg fürdő, levendulaillat stb. A népi gyógyászat számos ilyen praktikát ismer, nem feltétlenük kell ezt gyógyszeresen szabályozni! Természetesen ha rendszeresen kevesebb, mint öt órát alszunk, azzal érdemes orvoshoz fordulni.
– Mit tanácsolnál azoknak a nőknek, akik ebben a korban úgy érzik: már nem vár rájuk semmi? Például nem mernek újat tanulni, pályát módosítani?
– A bátorság egyéni adottság. Én azt gondolom, hogy akinek az életében van legalább egy olyan terület, amelyen ennyi idős korára elért bizonyos eredményeket és az átlagnál nagyobb tapasztalatot, az méltán lehet büszke magára. Azt is hiszem, hogy nem kell mindig önmagunkban gondolkodni, hiszen számos olyan terület van, ahol a fiatalabbakkal összeállva csapatként is teremthetünk remek dolgokat. Az ember minden életszakaszában megtalálhatja a maga szerepét, azt a szerepet, amelyben jól érzi magát, amelyben kreatív lehet és kiteljesedhet. Ha például a pedagógusi pályára gondolunk, akkor véleményem szerint egy középkorú, tapasztaltabb tanító néni valószínűleg sokkal nagyobb rutinnal tud foglalkozni a gyerekekkel, de ugyanez jut eszembe az orvosi pályáról is. Tisztában kell lenni ugyanakkor azzal is, hogy a fiatalok rengeteg új tudással rendelkeznek, tehát jó az, ha hajlandóak vagyunk tanulni és fejlődni még negyven- és ötvenévesen is. Én hiszem és vallom, hogy sosem késő belekezdeni valami újba, ha azt tényleg őszintén és szívből szeretnénk csinálni.
