Egész nap várod, mégis, amikor hazaér, mintha ideges lennél és haragudnál rá. Ismerős?
Ha egy nő egész nap várja a párját, hogy végre hazaérjen, könnyen felhalmozódik benne egy sereg érzelem: hiány, várakozás, feszültség, magány. „Csak érjen már haza!”
Amikor pedig a férfi tényleg belép az ajtón, furcsa módon nem mindig az öröm jelenik meg elsőként, hanem az ingerlékenység vagy harag. A hiány könnyen átfordulhat neheztelésbe.
„Szükségem lett volna rád, de nem voltál itt!” Még akkor is, ha a nő pontosan tudja, hogy a másik dolgozott, és semmi rosszat nem tett.
A várakozás felépít egy érzelmi képet. A nő elképzeli a találkozást, az ölelést, a figyelmet. Ha a másik fáradtan ér haza, a valóság hirtelen kevésnek érződhet. A közelség iránti vágy néha tiltakozásként jelenik meg.
A felszínen a nő azt mondja: „Hagyjál!” Alatta az van: „Végre itt vagy, szükségem van rád!” Minél fontosabb valaki, annál erősebben tudja aktiválni az érzelmeinket. Ezért leszünk ingerlékenyek azzal, akit a legjobban vártunk.
