Avagy történetek nagymamákról és unokákról! Zsuzsu és édesanyja nemigen voltak jóban. A kislányt az anyja egész gyerekkorában ellátta feladatokkal, folyton kritizálta és minden kicsiségért, rosszabb jegyért büntette. Zsuzsu két öccsének viszont mindent megengedett, és nem kellett segíteniük semmilyen házimunkában.
Ez főleg a serdülőkorban lett szembetűnő. Egyszer még a kislány el is szökött otthonról – azzal, hogy ő a fiújához költözik, mert vele sokkal jobb. Később sem javult a helyzet. Zsuzsu havonta csak egyszer-kétszer meglátogatta az anyját, pedig nem messze laktak egymástól.
(© Iwona Chmielewska)
Aztán Zsuzsu férjhez ment, és gyors egymásutánban született két kislánya. Hirtelen annyi munka szakadt a nyakába, hogy beleegyezett: néha-néha az anyja vigyázzon a lányokra. „Ez észszerű megoldásnak látszott, bár az anyámmal ekkor sem volt túl sok mondanivalónk egymás számára. De jobb megoldás volt, mint pénzért idegenre bízni a gyerekeket” – mondja Zsuzsu.
Ahogy nőttek a kislányok, Zsuzsu észrevette, hogy valami megváltozott az anyja és őközte. „Amikor láttam, mennyit játszik a lányaimmal, milyen kedves hozzájuk, mennyit főznek együtt, és hogy a lányok milyen boldogan szaladnak feléje, amikor megjelenik nálunk, fölfedeztem valamit, amit én magam sohasem éreztem. A gyengédséget és a törődést. Kezdtem megszeretni és tisztelni az anyámat. És megbocsátottam neki azt, ahogy velem bánt annak idején.”
Kutatások és mindennapi megfigyelések igazolják: a nagyik és az unokák között sokszor erősebb az érzelmi kapocs, mint a szülők és gyerekeik között. Hát ez hogy lehet?
A nagyi jobb?
A tudomány sokat foglalkozik a nagyszülők és unokák közti kapcsolattal. Például James Rilling antropológus a kutatásai alapján kijelentette, hogy a nagymamák jobban megértik a gyermekek érzésvilágát és erősebb érzelmi kapcsolatot tudnak kialakítani velük. A múlt század 60-as éveiben a tudósok azzal az elmélettel álltak elő, hogy a társadalom sokat profitál a nagymamákból, mert fiaiknak és lányaiknak sokat segítenek a gyermekek nevelésében...
Sőt, a szociális és gazdasági segítségen kívül nagy szerepet játszanak az érzelmi nevelésben is: egyes tanulmányok szerint stabilabbak azok a családok, amelyekben jelen vannak a nagymamák.
Ráadásul a nagyik lelkileg és fizikailag teherbíróbb gyerekeket nevelnek. "Mi az unokatesóimmal egész nap a kertben bóklásztunk, a kutyaólban ültünk, a csibéket hajtottunk, játszottunk. A nagyi közben főzött, leszedte a cukorborsót, kigyomlálta a kertet. S mi még a mozdulataiból is tanultunk, hogy töri fel a tojást, törli bele a lisztes kezét a kötényébe" – meséli Vera. "Időnként mesélt a régi időkről, a nagypapiról, akinek elfagyott a lába az orosz fronton, a szomszéd kislányról, akiből orvos lett, mert mindig könyvtárba járt, sokat olvasott, és jól tanult... S mi ittuk a szavait, megjegyeztük: ha orvosok akarunk lenni, akkor sokat kell olvasnunk!"
A mai pszichológusok is egyetértenek abban, hogy a nagyszülőknek nélkülözhetetlen szerepük van a családok életében. Ők a kapocs például múlt és jelen között – gondoskodnak arról, hogy ne legyenek homályos foltok a családi legendáriumban. A nyári csillagfényes estéken elmesélhetik az unokáknak, miféle ősökkel rendelkezik az ő családfájuk. Ez pedig segíti a gyerekek egészséges önképének és identitásának – ki vagyok én, honnan jövök? – kialakítását.
„Egy mai fiatal nőnek rengeteg feladattal kell megbirkóznia. Sok dolgot kell megoldania egyszerre: mindez bizonytalanná teszi a mai anyát, mert mindent a legjobban akar csinálni. Például tökéletes gyereket akar nevelni. Ez pedig nem megy, mert nincs tökéletes gyere!” – mondja a pszichológus.
Hozzáteszi még, hogy a nagyszülőknek több a tapasztalatuk; és türelmesebbek is, mint az anyák. Meg persze a felelősségük is kisebb, nekik semmi más kötelességük nincs, mint szeretni az unokákat. Felelősséget az unokák jövőjéért már a szülők vállalnak – ezért egy szülő mindig szigorúbb a gyerekkel, mint a nagymama.
A nagyinál lehet este nyolc órakor is palacsintát enni, otthon nem. De ez nem is baj, mert ez a helytelenkedés csak a nagyihoz kötődik. Nem baj, ha más a gyerek "nagyis élete", mint az otthoni élete. Az élet édességét mindig a nagyinál töltött napok jelentik...
Az unoka mint lehetőség
A nagymamaszerep egy kicsit pótló és kisegítő szerep – helyettesíti a szülőt szorult helyzetekben. Ugyanakkor lehet játékos, szórakoztató, minden kötöttség nélkül. A nagymama – és természetesen ugyanez vonatkozik a nagypapára is – vissza tud helyezkedni a fiatal éveibe... Vidám, van fantáziája, nem fél egy kicsit bolondot csinálni magából. A nagyszülők elnézőek, nyugodt, támogató légkört képesek teremteni az unokának.
Az élet már bölccsé tette őket, megtanította őket a türelemre és elfogadásra. Már azzal is, hogy a hibáikat, félrelépéseiket levezekelték. Értik és tisztelik az élet lényegét. Mindez megfizethetetlen tapasztalat! Mert az életben igen fontos az alázat, a tisztelet és a megbocsátás. Egyáltalán nem helyes azt várni a nagyszülőktől, hogy „neveljék” az unokákat. A nevelés a szülők dolga, ez az elsőrendű kötelességük. A nagymama és a nagypapa inkább a helyes viselkedésre tanítja a gyerekeket, s ebből példát mutatnak nekik.
Átadják a tapasztalataikat, beszélnek az élet folyásáról általában, majd a saját szüleikről, nagyszüleikről. A nagyszülői nevelés olyan, mint a selyempapírba csomagolt ajándék. A nagymamák megérzik, ha az unokának gondja van, ha valami nincs rendben. Megértik őket, magyarázatot adnak, támogatják és szeretettel irányítják a gyerekeket. Ezt mondják a pszichológusok, és ugyanerre a véleményre jutottak az Amerikában végzett felmérések is.
(© Norman Long)
Ezek a felmérések kimutatták, milyen erős a kötelék a nagymamák és az unokák között. Elindítottak egy érdekes kísérletet. Kiválasztottak ötven nagymamát, és mágneses rezonancia segítségével követték az agyműködésüket, miközben az unokáik, majd a szülők, idegen gyermekek és idegen felnőttek fényképeit nézegették. Kiderült, hogy az unokák képeinek szemlélése közben nagyon erősen aktiválódnak az érzelmi intelligencia és az empátia agyi területei. Ez azt bizonyítja, hogy a nagymamák úgy vannak beprogramozva, hogy ugyanazt érezzék, amit az unokáik éreznek. Ha a kisgyermek nevet, a nagymamában boldogságérzet alakul ki, és fordítva – amikor a gyermek sír, a nagymami intenzív fájdalmat érez, kifejezetten szenved.
Krumplileves késő este
Amikor Tomika kicsi volt, édesanyja egy ideig egyedül élt. Sokat kellett dolgoznia, hogy fizetni tudja a lakbért meg a többi kiadást, ezért elég gyakran előfordult, hogy elvitte fiát a nagyszülőkhöz. A kisfiú lelkesen mesélte neki, hogy a nagyi még este fél tízkor is főzött neki krumplilevest és sütött palacsintát. Bármilyen kicsi volt, tudta, hogy otthon más szabályok érvényesek, és lefekvés előtt bizony sose ehetett volna palacsintát. A szakemberek szerint normális, hogy a nagyszülők hajlamosak elkényeztetni az unokákat, ugyanis a nevelés már nem az ő feladatuk. Ezért a szabályokat sem veszik túl szigorúan.
A nagymamák úgy vannak beprogramozva, hogy ugyanazt érezzék, amit az unokáik éreznek. Ha a kisgyermek nevet, a nagymamában boldogságérzet alakul ki, és fordítva. Amikor a gyermek sír, intenzív fájdalmat érez, kifejezetten szenved... Ezt egy kísérlet is bebizonyította!
A mai nagymamák is tudják, hogy sokkal elnézőbbek az unokáikkal szemben, mint annak idején a saját gyerekeikkel voltak. És hogy szeretik elkényeztetni a kicsiket. „A gyerekek nagyon szemfülesek, rögtön észreveszik, hogy a nagyi más, mint az anyjuk. És ezt ügyesen ki is használják” – mondja a pszichológus.
Nagyi, mesélj!
Mindenki tudja, hogy a nagymamák és nagypapák türelme végtelen. Ennek fő oka az, hogy a nagyszülők többnyire már nyugdíjban vannak, nem kell munkába járniuk – tehát a szülőkkel ellentétben van elég szabad idejük. A nagyszülők általában szeretnek sokat beszélni, tele vannak történetekkel, és ezek a régmúltban játszódó események kicsit titokzatosak is a gyerekek számára. Hát még ha sok mindent hozzá is képzelnek!
(© Galya Popova)
„Igazán négy kilométert kellett gyalogolnotok térdig érő hóban, hogy eljussatok az iskolába? Igaz, hogy fával tüzeltetek, és csak szombaton szoktatok megfürödni? És a dédpapi cséplőgépét elvették a kommunisták?” Az ehhez hasonló történeteknek nagy jelentőségük van abban, hogy a gyerekek eligazodjanak a család történetében. A régen volt események ismerete megerősíti őket a gyökereikben. A nagyszülők "régimódi" könyvekről is mesélhetnek nekik, elmagyarázhatják, hogy milyen volt a régi világ, s ők miért is szerették ezeket a könyveket (például Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön, A körtemuzsika, vagy Molnár Ferenctől A Pál utcai fiúk).
A nagymamák a gyerek értelmi szintjéhez igazodva beszélnek, vissza tudnak emlékezni a saját gyermekkorukra, emlékeznek a régi eseményekre, és tréfás vagy tanulságos történeteket mesélnek. Ha egy gyerek megérzi, hogy az ő nagyijával mindenről lehet beszélni, akkor egy idő után arra is rájön, hogy a nagyijában életre szóló támogatóra és bizalmasra találhat. A gyerek fejlődése szempontjából megfizethetetlen az effajta, szívbéli megértés – és korlátlan bizalom.
