A kritikusok „mamipornónak” is nevezik az erotikus trilógiát, mert egy 51 éves, kétgyerekes anyuka írta (aki csak részmunkaidőben dolgozott a tévénél). E. L. James bevallása szerint azt szerette volna bemutatni, mi történik, ha egy ártatlan lány olyan valakivel találkozik, aki jártas a BDSM világában.

Így nevezik a kikötözős-fegyelmezős és szadomazo szexjátékokat. A szerző elutasítja a vádat, miszerint az erőszakot és a nők alávetettségét propagálná. Mint mondja: inkább azt szerette volna elérni, hogy a nők szexuális fantáziája kicsit meglendüljön, és új dolgokat is ki merjenek próbálni. A felmérések szerint is elsősorban azért olyan sikeres a könyv, mert „a nők számára értelmezhető keretek között mutatta be a pornót és a nő nem hagyományos vágyait”.

szurke-50-arnyalata-kezdo.jpg
Dakota Johnson és Jamie Dornan, A szürke ötven árnyalat főszereplői (© TODD PLITT, USA TODAY)

A bemutató után a film dübörgött a mozikban, és kiadták újra a könyvet is. E. L. James pedig első volt a Forbes magazin által összeállított, legjobban kereső írók listáján. A siker azonban nem felhőtlen, mert a vita a bemutató után (is) fellángolt.

A genderista és női szervezetek bojkottot hirdettek, hangsúlyozván, hogy a film és a könyv is a bántalmazó viszonyt és a nők párkapcsolati elnyomását népszerűsíti. Nem is a fenekelés miatt bántó és fájdalmas, hanem mert idealizál egy viszonyt, amelyben a nőt mindenben korlátozzák. Ezért a bojkotthoz csatlakozók nem nézik meg a filmet, nem olvassák el a könyvet. A fanyalgók pedig azért, mert szerintük snassz minden ilyen kasszasikergyanús mozit megnézni. Hiszen mindenki mondja, mekkora üresjárat! A valóságban farkast kiáltanak ott, ahol csak egy kivert kutya didereg. Legalábbis a filmben.

Az alaptörténet: Christian Grey, a dúsgazdag seattle-i aranyifjú elcsábítja, és szadomazo játékokba vonja be a fiatal és szép bölcsészlányt, Anastasia Steele-t. Jön a herceg fehér lovon, elcsábítja a lányt, és egy nem egészséges kapcsolatban ajándékokkal jutalmazza alávetettségét, miközben a nőnek az a feladata, hogy megszelídítse ezt a patologikusan viselkedő férfit. 

Ha egy könyvnek ekkora sikere van (a férfiak között is), akkor az jócskán beletenyerelt valamibe. Vagy éppen olyasmivel játszadozik, ami örök recept a sikerre. (Ne feledjük, a trilógiát egy unatkozó háziasszony jegyzi.) Valószínűleg mindkét állításban van valami igazság. Hiszen mióta elkezdődött a szexuális forradalom (1968 óta), még a csapból is szex folyik, újabb és újabb szexuális tabuk omlanak le, s nem csupán a férfiak, a nők számára is. Ahogy telnek az évek, egyre kíváncsibbá és merészebbé váltak a nők: az Elfújta a szélben még a merész csókjeleneten borzongtak, A szürke ötven árnyalatában már Anastasia fura szerződésén. Az aláírás során, mint az egyik méltatásban olvashatjuk: „Anastasiát a szánalom és a kíváncsiság vezérli... Ha megtudja, hogy mi okoz élvezetet az érzelmileg sérült férfinak, talán arra is rájöhet, hogyan segíthet a szerencsétlen lúzeren.”

A film sikere, az ismeretlen világra ajtót nyitó szadomazós jeleneteken túl, inkább annak köszönhető, hogy a női fantáziát és vágyképeket ábrázolja igencsak újszerű formában. A nőszervezetek óvják a nőket attól, hogy betegyék a lábukat a moziba – teljesen feleslegesen.

elofizetes_uj_no_0.png

Mert kinek fájdalmas a film? A nőknek, akik nézik, biztosan nem. A filmben benne van minden, amire a nő, mióta csak az eszünket tudjuk, vágyik. Ezekre a klisékre épít minden lektűr, ponyva és sikeres női regény.

  1. A férfi dúsgazdag, hihetetlenül jóképű, sármos, magasan a nő felett áll, ahova felemeli a nőt. És valahogy mindig jobban tudja, mi kell a nőnek.
  2. A nő a férfi szívének a királynője, aki minden porcikáját, még lába kicsi ujját is imádja.
  3. Igaz, a szex jócskán „extrákkal” szerepel benne – de csak a nő engedélyével, tehát a játékszabályokról a nő dönt.
  4. A nő örök vágya: megváltoztatni a férfit. Ez az óhaj a könyvben maradék nélkül teljesül. A nő feloldozza a férfit, megváltja undormányaitól és kísérteties múltjától.
  5. Happy end, mert a könyvtrilógia végén boldogság vár mindkettőjükre.

Bárány Tibor, a fikcióelméletek, a kortárs irodalomkritika módszertani kérdései, magasművészet és populáris kultúra megkülönböztetésének kutatója írja: „A film igazából egy (tini) vígjáték, amely arról szól, hogy Anastasia, a tiszta lelkű fiatal lány az elfogadás erejével, nagy érzelmi munka árán megszelídíti a furcsa, autisztikusan viselkedő Christian Grey-t. A film a tinifilmek dramaturgiája szerint építkezik: mulatságos jelenetek stb. Vicces kommunikációs ballépések sorozatán át a kilencvenedik percre eljutunk odáig, hogy kiderüljön, Christiannak nehéz gyerekkora volt, és ezért van ez a furcsa szokása, hogy ... szóval szereti a kikötözősdit.

Ám az is fontos neki, hogy konszenzuális legyen a kapcsolat, ezért szerződést köt azokkal, akik hajlandóak belemenni a dologba a kedvéért... A film csúcspontján Anastasia odaadja magát a férfinak, belemegy a szerződés szerinti legdurvább BDSM-tevékenységekbe (bár ez a jelenet rendkívül szelídre van hangszerelve a filmben) – ez azonban a film dramaturgiája szerint nem más, mint egyfajta jótékonykodó szex.” A főhősnőt a segíteni akarás vezényli, mert ha megtudja, mi okoz élvezetet a férfinak, talán arra is rájön, miként tud rajta segíteni.

A film összemossa a szerelmes figyelmet a patologikus viselkedéssel (Christian kérés nélkül eladja a nő kocsiját, ruhákat vesz neki, melyek a férfinak tetszenek, és a többi). Korlátozza a nő saját testére, saját szobára, saját pénzre és saját döntésre való befolyását. Ezért a női szervezetek felháborodtak! A BDSM-kapcsolatban Christian a felettes, Anastasia pedig az alávetett. Ezzel nincs is semmi baj, ha a kapcsolat a közös megegyezésen alapul. A gondjuk azzal van, hogy a játékszabályok itt a játszószobán kívül is érvényesek.

Miért óv egy férfi pszichológus A szürke ötven árnyalatától?

A nők egy olyan férfit akarnak, mint Christian, akik parancsolgat és durva.
Nem. Egy pszichológiailag egészséges nő elkerüli a fájdalmat. Biztonságban akarja érezni magát egy olyan férfi mellett, aki tiszteli, és akiben megbízik. Menyasszonyi fátyolról álmodik, és nem bilincsekről.

A férfiak olyan nőt akarnak, aki szende és bizonytalan.
Nem. Egy pszichológiailag egészséges férfi olyan nőt szeretne maga mellé, aki képes kiállni önmagáért. Ha épp nincs formában, akkor szeretné, ha a nő helyre rántaná.

Anastasia a szabad választás jogával élve döntött úgy, hogy beleegyezik a bántalmazásba, tehát senkinek sincs joga ítélkezni a döntése felett.
Helytelen logika! Természetesen Anastasiának volt választási lehetősége – és rosszul választott. Egy öndestruktív döntés pedig rossz döntés.

szurke-50-arnyalata-belso.jpg
A film egyik plakátja

Anastasia Christiannal kapcsolatban megfontolt, és objektív módon hoz döntéseket.
Vitatható. Christian folyamatosan alkohollal látja el Anastasiát, amivel megbénítja a nő ítélőképességét. Ezzel egyidejűleg Anastasia szexuálisan aktívvá válik Christiannal – ami az első szexuális élménye lesz – nem sokkal a találkozásuk után. A neurotudományok szerint az intimitás ugródeszkát jelent a bizalma, ragaszkodása és érzelmei számára még azelőtt, hogy Christian azt kiérdemelte volna. A szex egy hatalmat hordozó élmény, főleg akkor, ha az elsőről van szó. És végül Christian manipulálja Anastasiát, hogy írjon alá egy szerződést, mely megtiltja, hogy valaha bárkinek is elmondja azt, hogy Christian bántalmazta. Az alkohol, a szex és a manipuláció együttese nem úgy hangzik, mint az objektív és átgondolt döntések meghozatalához szükséges hozzávalók.

Christian érzelmi problémáit meggyógyítja Anastasia szerelme.
Csak a mozivásznon. A való világban Christian nem változna számottevő mértékben. Ha Anastasia szeret érzelmileg zavart embereken segíteni, akkor pszichológus vagy szociális munkás lenne.

Jó dolog a szexualitással kísérletezni.
Talán csak egy egészséges, hosszú távú, monogám és komoly kapcsolatban, amit „házasságnak” is lehetne nevezni. Máskülönben a nemi úton terjedő betegségek, a nem kívánt terhesség és a szexuális erőszak élményeiben nagyobb eséllyel részesülhetsz. Nagyon meg kell választani, hogy kit engedsz magadhoz közel érzelmileg és fizikailag egyaránt, mert akár egyetlen találkozás is mindent végleg megváltoztathat. A lényeg az, hogy A szürke ötven árnyalata által közvetített ötletek veszélyesek, és rossz döntésekhez vezethetnek. Az egészséges és egészségtelen kapcsolatok között óriási különbségek vannak, de a film ezt a határvonalat elmossa, és elkezdesz azon gondolkodni, hogy mi egészséges, és mi nem egy kapcsolatban. Mi a beteges? A szürkének annyi árnyalata van... Én ebben nem vagyok olyan biztos. Egy olyan kapcsolat, amelyben jelen van a bántalmazás − mindegy, hogy konszenzusos vagy nem −, teljességgel elfogadhatatlan. Ez csak fekete és csak fehér. A szürkének egyetlen árnyalata sem létezik itt.

–nagyvendégi–
Cookies