Hogyan ismerhetem fel, hogy autistával van dolgom? – kérdezik sokan. Bizonyára mindenki látta az Esőember című filmet. A film azt sugallja, hogy minden autista zseniálisan számol, és kívülről fújja Shakespeare összes műveit. Pedig ez nem igaz... Az autisták közé tartoznak a kissé „kocka” gyerekek, a furcsán viselkedő különcök és az egész nap ágyuk szélén ringatózó, a környezetükkel nem kommunikáló emberkék. Az első és legfontosabb szabály: nem létezik két egyforma autista. Éppen ezért az autizmusnak nincs pontos definíciója.

Cikkajánlónkban az autizmus spektrumzavart és az ADHD-t járjuk körbe alaposan.

minden-az-autizmusrol-kezdo.jpg

TUDNIVALÓK AZ AUTIZMUSRÓL

Óva intenénk mindenkit attól, hogy felcímkézze a kollégáját, aki az irodában sosem néz rá – és mindig pontosan 12 óra 0 perckor ebédel. Ez még nem jelenti azt, hogy ő autista! A diagnózist alapos vizsgálatok alapján csakis pszichiáter adhatja meg. A napjainkban használt megfogalmazás szerint: az autizmus spektrumzavar. A spektrum szó arra utal, hogy az autizmusnak számtalan megjelenési formája lehet.

tudnivalok-az-autizmusrol-kezdo_0.jpg

Az autizmus nem gyógyítható

Bizonyos kísérő tünetei persze kezelhetők gyógyszerekkel, és számos fejlesztő foglalkozás elérhet sikereket. Igazából egy idegi-fejlődési rendellenességről van szó, eredete mind a mai napig ismeretlen. Az autizmus olyan enyhe is lehet, hogy a kívülálló nem ismeri fel a rendellenességet. Némelyek szerint az autizmus egy körhöz hasonlít, melyben apró foltokban a világ összes színe megtalálható. Olyan ez, mint egy kaleidoszkóp: soha nem ugyanazt a mintát látjuk, mint az előző kukucskáló.

Olvass tovább: Tudnivalók az autizmusról

minden-az-autizmusrol-elvalaszto.png

5ÓRAI TEA AZ ÚJ NŐVEL – ADHD, A LÁTHATATLAN ZAVAR

Mit csinál egy gyógypedagógus, s miért van rá hatalmas szükség? Mit is jelent pontosan az ADHD? Miért olyan gyakori? Milyen vele felnőttként együtt élni? Miben nyilvánul ez meg a mindennapok során?

nevtelen_terv-109_0.png

A mai modern korunkban nagy szükség van jó szakemberekre. Íme, egy közülük: Melecski Júlia. Júlia az egyik legérdekesebb ember, akivel volt szerencsénk beszélgetni. Őt is ADHD-val diagnosztizálták. Az ADHD angol mozaikszó: figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart jelent.

Júlia a gyógypedagógiai alapszakot a győri Apáczai Csere János Karon végezte el tanulásban akadályozottak szakirányon, mesterdiplomáját pedig a budapesti ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon szerezte. Jelenleg a párkányi Kiwi fejlesztőközpont gyógypedagógusaként és vezetőjeként dolgozik.

Videó megtekintése: 5órai tea az Új Nővel – ADHD, a láthatatlan zavar

minden-az-autizmusrol-elvalaszto.png

AUTISTA A KISLÁNYOM

Bármikor is megyek a Kajan-Bogár családhoz, mindig csöngetni kell, a nyolcéves Lorien ugyanis ehhez van szokva. Az autisták számára a rituálék szentek és sérthetetlenek. Nyílik az ajtó, az édesanya, Niki széles mosollyal az arcán fogad, Lori pedig kíváncsian szalad utána. Különleges kézmozdulattal fejezi ki örömét, ráadásként pedig megsimogat. Persze, csak ha éppen jókedve van.

auti-kezdo_0.jpg

Nikit gyerekkorom óta ismerem, mindketten komáromiak volnánk. A mai napig nevetve emlegetjük, mennyire megdöbbentem, mikor megmutatta a fia képét a telefonjában. Kiült az arcomra a meglepetés, mert sehogy sem jött ki a matek! Mindketten 17 évesek voltunk, a fiúcska pedig kétéves. Kiderült, hogy Niki 15 éves korában szülte a fiát.

Szinte a kezdetektől végignéztem, ahogy a velem egykorú lány Márkból vagány kamaszt nevel. Nikire később rátalált az igazi szerelem, idén ünnepelték nyolcéves házassági évfordulójukat Dusival. Emlékszem, hogy az esküvőjükön milyen boldogok voltak; és hogy már úton volt a kis hercegnő. Lori szép kislány volt már kisbaba korában is. Akkor még nem sejtettük, hogy nagyon más lesz, mint kortársai.

– Lori egészségesnek született – kezdi a beszélgetést Niki. – A szülés indítással történt, azóta mindenkit csak óvni tudok attól, hogy ezt a módszert válassza! Lehet, hogy már ott elcsúszhatott a dolog, mindenesetre nem tudni. Ahogy teltek a hónapok, Lori sokat betegeskedett, antibiotikumos kúrák tömkelegén esett át. Egy szó, mint száz, nem jöttek rá az orvosok, hogy allergiás az anyatejben is megtalálható kazeinre. A gyulladás az orra után a fülére is ráment. Egyéves koráig tizenhárom alkalommal volt beteg, erős gyógyszereket írtak elő neki. A mai álláspont szerint a folyamatos gyógyszerezés leblokkolhatta az agyi fejlődését.

Olvass tovább: Autista a kislányom

minden-az-autizmusrol-elvalaszto.png

MIT CSINÁL A GYÓGYPEDAGÓGUS?

Mit csinál egy gyógypedagógus, s miért van rá hatalmas szükség? A gyógypedagógia sokak által ismeretlen terület; sokan hajlamosak felesleges dologként tekinteni rá, pedig a mai modern korunkban nagy szükség van jó szakemberekre. Íme, egy közülük: Melecski Júlia.

melecski-juli.jpg

– Saját gyerekeimmel nagyjából öt éve voltam otthon anyaságin, mikor már biztosan éreztem, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni – kezdi Melecski Júlia, a párkányi Kiwi fejlesztőközpont alapítója. – Nagy álmom volt, hogy míg otthon vagyok, és vigyázok a kicsikre, addig elvégzem a pszichológiát. Azonban akkoriban csak nappali tagozaton indult ez a szakirány. Közben előjöttek a kétségeim: a kislányom fejlődése ugyanis nem volt egészen tipikus. Semmiféle kirívó probléma nem állt fenn, azonban anyukaként éreztem, hogy valami máshogy van nála, mint a több gyereknél. Ez akkor vált igazán világossá, mikor megszületett a fiam is, hiszen nála minden a megszokott kerékvágásban folyt. Így kerültem a gyógypedagógia bűvkörébe.

– Anyaként kaptál választ a kérdéseidre?

– A lányomat hiába látta gyógypedagógus, speciális pedagógus, pszichológus, mindenki azt mondta, hogy nincs semmi baj... Teljesen rendben van a gyerek. Bizonyára egyenetlenül érik az idegrendszere, de aggodalomra semmi ok. Ehhez képest 18 éves korában kapott egy Asperger-szindróma diagnózist; és sok dolog könnyebb lett volna, ha ez előbb kiderül. (Az Asperger-szindróma az autizmus spektrumzavar egyik legenyhébb formája – a szerk. megj.) Ez a személyes történetem tett igazán elszánttá. A mai napig nagyon jól tudom hasznosítani a munkámban a tapasztalataimat, hiszen képes vagyok azonosulni a szülők szempontjaival is. Tudom, hogy milyen gondolatok kavarognak az érintett szülők fejében. Ráadásul az én időmben nagyon nehéz volt szakembert találni. Ma már több esetet sikerül feltárni – de még jócskán van min dolgozni. Ráadásul nekem is van egy ADHD-diagnózisom, így még inkább mondhatom, hogy a saját bőrömön tapasztaltam meg a nehézségeket.

Olvass tovább: Mit csinál a gyógypedagógus?

minden-az-autizmusrol-elvalaszto.png

ADHD – A LÁTHATATLAN ZAVAR

Az ADHD-sokat figyelemzavarosnak nevezik. Hiperaktivitás is társulhat hozzá. Az ADHD esetében hiány van figyelemből és koncentrációból. Túlmozgásossággal is járhat, és tanulási nehézségeket okoz.

adhd-a-lathatatlan-zavar-kezdo_0.jpg

Csak figyelemzavar és feledékenység?

Az ADHD-nak ezeken kívül még sok jele van: hiperaktivitás, mehetnék érzés, túlzott beszédesség, újdonságkeresés.

Miért gyakori?

Sokan azt mondják, hogy a gyorsan pörgő idő miatt ma gyakoribbak ezek a rendellenességek. Sok család szétesik, különválik. A szétesett családok gyermekei pedig nem bírják, és nem értik ezt a mai világot. Egy szeretethiányos és figyelemhiányos világban nem véletlenül vannak figyelemzavaros gyerekek.

Olvass tovább: ADHD – A láthatatlan zavar

elofizetes_uj_no_233.png

Új Nő csapata
Cookies