Manapság a szülő kér engedélyt a gyerekétől, hogy bemehessen az üzletbe...

Egyre több szülő tart a saját gyermekétől. A kínos dolgokat csak suttogva merjük közölni vele (mégsem jönnek át Zsuzsikáék), és lábujjhegyen osonva jelentkezünk be nála, hogy már ideje volna hazajönni. Félünk, nehogy kiboruljon a gyerek...

ne-fogd-a-gyerekre-kezdo.jpg

Elfojtott indulatok, ki nem mondott igazságok!

Férj neheztel a feleségre, anya neheztel a nagyszülőre. Ritkulnak a találkozások, szégyenkezünk a gyerek viselkedése miatt. Egyik igen kedves barátnőm beismeri, hogy éveken át a gyerek diktált, ő tartotta kezében a gyeplőt. Rá is ment a házassága. „Lívikéhez igazítottuk az egész életünket, tőle függött, mikor indulunk, vagy megyünk-e egyáltalán valahova. Haptákban álltunk minden percben. A család kettészakadt, mindenért egymást hibáztattuk.” Extrém példa, de sok szülőpáros annyira kiszolgáltatja magát a gyermeknek, hogy már a kistesó gondolatától is elfárad: „Eggyel sem bírunk!”

Bea a sógornőjével, Ágival odáig jutott, hogy már csak karácsony előtt találkoznak. Minden akkor kezdődött, mikor Bea kislánya, Niki öntudatra ébredt. Ha pattogatott kukoricáért nyafogott, az apuka autóba pattant, majd utána lehajtott fejjel hallgatta, ahogy édes kislánya mégis tojásért bömböl. „Aki látta a Harry Pottert, és abban Dudley-t és a szüleit, nagyjából el tudja képzelni, mi folyt a házban” – mesélte fejcsóválva Ági. Niki nyolcéves nővére alakította a filmbeli Harry Pottert. Szegény lányt folyton lehurrogták: miért nem adod neki, ő a kisebb!? Mikor még Ági is a nagylány védelmére kelt, Beánál betelt a pohár. „Azzal, hogy ezt-azt szóvá tettem, csak a gyereknek akartam jót. A kényeztetésnek meglesz a böjtje, a nagylány elnyomás alatt él. Az embernél egy idő után betelik a pohár” – mondta Ági, aki egyáltalán nem örül, hogy sógornőjével idáig jutottak.

Sajnos, családon belül nem tudunk nem beleszólni a nevelésbe. Higgadtan megbeszélni? Hogyisne! Ahhoz az kéne, hogy el tudjuk fogadni: mi is hibázhatunk. A legkisebb kritika is szíven üt, hisz úgy érezzük: mi nem tehetünk semmiről, jogtalanul támadnak bennünket.

Pedig amikor egy gyermeket ültetünk a vádlottak padjára (ő nem hagy, ő nem hajlandó), nem árt végiggondolni: nem vagyunk-e tettestársak? A hárítás mellett gyakori az önsajnálat („Miért van nekem ilyen rossz gyerekem?!”) és a racionalizálás („Katusnak azért fogadnak szót a gyerekei, mert mázlista. Úgy könnyű!”).

Három a kislány!

Három kislány anyukája vagyok, és sokan úgy képzelik, hogy mást sem csinálunk a lányokkal egész nap, mint babákat fésülünk, este meg Marry Poppins módjára dalolgatok, hogy időben menjenek lefeküdni. Ezzel szemben középső lányommal hosszú hónapokig ugyanazt a leckét tanítottam: miszerint ő nem egy kismajom, és a játszás nem úgy néz ki, hogy a másik fejére mászunk. (Ő mászott az én fejemre!) A siker érdekében hegyeket kellett elhordani. Egy belső hang azt súgta, minden helyzeten lehet javítani. És persze, rontani is.Gyakran találkozom profi kibúvókkal, melyekkel igazolni tudjuk vagy megideologizálni a gyermek bosszantó iselkedését.

Aki keres, az talál! Előbb-utóbb felbukkan egy magyarázat, és legalább egy tünet passzolni fog. Rosszul alszik a baba? Nyugi, a Columbia Egyetem tudósai kimutatták, hogy az intelligens baba kevesebbet alszik. Állandóan nyűgös, nem érdeklik a játékok? Ne is erőltesd! Brit tudósok megállapították, hogy az ilyen gyerekekből művészek vagy vezető személyiségek lesznek. Olyan írással is találkoztam, ahol – tízparancsolat gyanánt – leírták a boldog gyerek ismérveit. Ha nem lett volna ott a cím, a leírtak alapján egy neveletlen gyermekre gyanakodtam volna. De hát mindent meg lehet magyarázni! (Lásd Karinthy Frigyes Magyarázom a bizonyítványom című írását.) Nem az a baj, hogy bizonyos állítások igazak-e vagy sem, mert akár azok is lehetnének. Hanem hogy a túlzásba vitt racionalizálással akkor is a könnyebb utat választjuk, amikor nem kéne!

hirlevel_web_banner_1_306.jpg

Persze, sosem volt könnyű kiigazodni a nevelési útvesztőben. Zavarosak már maguk a fogalmak is: úgymint liberális nevelés, kényeztetés, szigor. A mai liberális nevelés a szabadságot tartja a legfőbb értéknek, hogy a gyermek saját élményén keresztül tapasztalja meg a jó és rossz dolgokat. Hiába mondjuk el neki, hogy nem szabad pocsolyába lépni, mert attól sáros lesz, ahhoz, hogy elhiggye, bele kell lépnie... Maga az elgondolás helyes is. Néhány elemét gyerekpszichológus ismerősöm, Bogi is alkalmazza két kislánya nevelésénél. „Fontosnak tartom, hogy a gyerekek valóban értsék az összefüggéseket, például a rossz idő és a meleg ruházat között. Gyakran megbeszéljük a dolgokat, kíváncsi vagyok a véleményükre. Hajlok a kompromisszumra, ám ha valamire nemet mondok, akkor az úgy is marad. A belső szabadság csak tanulás és mintakövetés útján teremthető meg. Korlátok híján a gyermek szorongóvá válhat.”

A fenékre ütés megvolt!

Egyik anyuka csodálkozik, hogy minden ismerőse szerint „ők aztán elkényeztették” a kislányukat. Ő maga nem így érzi. A kényeztetés ugyanis nem egyenlő az odafigyeléssel. Egyenlő viszont a túlzott engedékenységgel, vagy azzal, hogy a gyermeket minden erőfeszítéstől szeretnénk megóvni. Sok szülő szájából hallani, hogy ő „bizony ettől szigorúbb már nem is lehetne... Annyit veszekszik, hogy az nem igaz, sőt, már a fenékre ütés is megvolt. A siker mégsem jött el.”

Kinga tényleg nem bíz semmit a véletlenre. Különböző „bünti” feladatokat talál ki. Kezdettől fogva sokat foglalkozik Petikével – mesél neki, játszótérre járnak. A gyermek ennek ellenére csak akkor fogad szót, ha úri kedve úgy tartja. Kinga pedig erőtartalékainak a végén jár. Otthon puskaporos a levegő: férje szerint túl szigorú. Kinga pedig a férje miatt forgatja a szemét. Sokan úgy gondolják, hogy a kiabálás és a pörölés egyenlő a szigorúsággal. Ezért kiabálnak és pörölnek.

Valójában a következetesség a kulcs, ami nélkül a büntetés nem sokat ér. Ha valamit elnézünk a gyereknek, máskor meg lehurrogjuk érte, nem fogja tudni, mihez tartsa magát.

Első 3 év!

Sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget az első éveknek – a gyermeket túl kicsinek tartják, aggódnak, hogy mély lelki sebet ejthetnek a gyermek bontakozó lelkén. Mégis sok szülő pont a gyermek hároméves korára jut el a „tele a hócipőm” szintre. A család azt hitte, már túl van a nehezén, ám ilyenkor jön a feketeleves. A hétköznapokban képtelenség lazítani, a családi programok meg idegborzolók. Persze, egy kisgyermek nem lehet néma kisangyal, de hogy átálljon az ördöghöz?

Gergő parancsol!

Imre nemrég azt mesélte, hogy szégyen ide, szégyen oda, már rosszul van a szombat délutánoktól. A nagyszülők fáradságot nem kímélve tüsténkednek az unoka körül. „Nem csoda, hogy Gergő annyit nyafog. Ha csak félrenéz, már mindenki ugrik, nehogy unatkozzék. És mennek vele kóborolni, vagy mesét keresnek neki a tévében. Ezzel csak azt akarjuk, hogy csendben legyen, viszont így sosem fog rendet tanulni” – meséli frusztráltan.A szülők előtt olykor felsejlik, hol csúsztak el a banánhéjon, ám elhessegetik maguktól a sanda gyanút. Az sem segít, hogy ma az egyik legismertebb szlogen az, hogy könyvből nem lehet gyereket nevelni. A jó anya érzi, mit kell tenni!

ne-fogd-a-gyerekre-belso.jpg

Első lányom születése előtt magam is ezen elvet vallottam. Aztán hónapok elteltével azon kaptam magam, hogy baba-mama fórumokat böngészek. Az anyukák a „kérdezz-felelek” után már vitatkoztak (és vitatkoznak ma is). Van az okoskodó, a kötözködő, a precíz, az ősanya, az ökomami, a laza, a modern. A bizonytalanságot tapintani lehet a levegőben. Szlogen ide vagy oda, az anya komplett nem érzi, hogy mit kellene most tennie. Illetve nem hiszem, hogy az anyai ösztön jót súg, amikor a négyéves gyermek kamaszoknak való vad filmeket néz estélig, vagy csokival „kell lefizetni”, másként nem hajlandó papucsot húzni.

Azt mondják, saját gyermekünket mi ismerjük a legjobban. Lehet, de ne feledjük, hogy mi, felnőttek is voltunk gyerekek, s ami ott és akkor történt velünk, az most befolyásolja szülőségünket. Néha lehetetlenséget akarunk a gyerektől vagy épp magunktól. (Hogy elsőre felmondja a leckét, minden pillanatban tudjuk szeretni – akkor is, mikor undok...) De nem megy. Fontos tudni, hogy almafából nem lesz barackfa (tehát a gyerek temperamentumán nem tudunk változtatni). Viszont nem mindegy, hogyan gondozom a „fát”. Végső soron pedig nem is a nevelési elvek fontosak, hanem, hogy vállaljuk a felelősséget, és baj esetén ne fogjunk mindent a gyerekre. Hisz ahogy egyik kedvenc Ranschburg Jenő-idézetem is mondja: „...mert nevelés voltaképpen nem létezik. Önmagammal azonos hatékony együttélés van csak. A gyerek úgyis azt veszi le belőlem, aki én vagyok, nem azt, amit prédikálok.”

Deák Csáky Julianna