Nők vagyunk. Nehéz bennünket úgy elképzelni, hogy nem lesz gyerekünk. Pedig néha nem lesz... 

Ritkán tapsolják meg egymás munkáját
A képen látható Olympe de Gouges csinos nő volt, és nagyon bátor. Volt egy fia, és anyja megtanította a szalonbéli viselkedés szabályaira. Mégis nyaktiló alatt végezte, pontosan azért, mert nagy volt a szája. Nem akarta elfogadni, hogy egy nő kevesebbet ér, mint egy férfi. Nagy hős volt, aki a nagy francia forradalom idején megszövegezte „A női és polgárnői jogok nyilatkozatát“. Semmi mást nem akart, mint ugyanolyan jogokat a nőknek, mint amilyenekkel a férfiak rendelkeznek. Nézetei miatt üldözték, s végül 1793-ban kivégezték. Olympe azt írta, hogy „a nők több rosszat tettek, mint jót. Ami érthető, hisz kényszer alatt éltek, s agyafúrt, bájaikat fegyverként használó teremtményekké váltak.“ Máshol így ír: „A nők önmaguk ellenségei. Ritkán tapsolják meg egymás munkáját...“

olympe.jpg

Olympe óta sok víz lefolyt a Dunán
Tanulhatunk, autót vezethetünk, és több a társadalmi értékünk, mint négy kecskének. Cicink és méhünk van – és ma már döntési jogunk is. Ám még mindig nehéz kérdésekkel szembesülünk. Íme, néhány: Akarok-e gyereket? Ám előbb tanulnom kéne, szakmát szerezni, mert miből fogok élni? Hol van az a nyavalyás tökéletes pasi? Összeházasodhatnánk, de nem akar elvenni. Mi lesz, ha magamra hagy a gyerekkel? Mi lesz a karrieremmel? Fogom lelkileg győzni a gyereket és a munkát is? Nem kéne megvalósítani inkább az álmaimat? S mi ez a hatalmas nyomás, hogy miért nincs még gyerekem? Minimum kettő...

Gyermektelen nők
Vannak nők, akik nem tudnak vagy nem akarnak szülni. Tanács Eszter pont ezekről ír „Nők gyermek nélkül“ című könyvében. A könyv nagy sikert aratott, és pont azért, mert olyasmiről szól, amivel a mai harmincas nők nap mint nap szembesülnek. Még az idegenek is ezzel zaklatják őket: Mikor jön a baba?
A könyv két részből áll. Az első részben maguk a történetek kaptak helyet, a másodikban pedig szakértők szólalnak meg. Páratlan kötet ez. Felteszi azt a bizonyos, gyerekkel kapcsolatos kérdést, mégsem otromba módon, mert engedi azt, amit a kérdezők nem. Engedi, hogy rálássunk a teljes történetre. 

konyvborito.jpg

A megszólalók közül sokan maguk döntöttek a gyermek nélküli élet mellett. Igazságtalannak tartjuk, hogy míg mások szenvednek azért, hogy gyerekük szülessen, addig ők önként lemondanak a gyerekről. Ezért önzőnek tituláljuk őket. Pedig a döntés sokszor fájdalommal jár. A legtöbb megszólaló még nem töltötte be a negyvenedik életévét sem, mégis olyan megrázó események történtek velük, amelyek nyomait egész hátralévő életükben viselni kénytelenek. Bocskor Bíborka nyíltan beszél az endometriózisáról; Gyöngyvér bekapcsolódott a lombikbébiprogramba, és már több vetélésen is átesett; Rózsavölgyi Zsuzsa a bolygót félti; Kincső a drogproblémás öccsét vette magához, Julianna másban látja a kiteljesedést; Virágot egy rossz házasság, majd betegség gyötörte meg; Vera még nem döntött a jövőjéről; Csákányi Eszter a színház szerelmese lett; Kőbán Rita úgy érzi, hogy ha nem adatott meg neki a gyermekáldás, annak oka van; Gabi depresszióval küzdött, Ilona túl sokáig várt az igaz szerelemre; Lotti több női műtéten is átesett; Regina attól retteg, hogy gyermekei durva és bántalmazó édesapjára hasonlítanának; Katalin az alkotásnak él; Fruzsina a családi betegség továbbadásától fél...
A történeteket sokszor megkönnyeztem, mégis elvarázsolt az olvasmány bátorító üzenete: a legmélyebb gödrökből is ki lehet mászni! És nem egyedül küszködik az, akinek nem lehet gyermeke, és nem ér kevesebbet az, aki nem vállal gyereket. Az abortusz, a vetélések és az örökbefogadás témája is felbukkan a könyvben. Nyersen beszélnek róla – mi pedig elképzelni sem tudjuk, hogyan képes valaki ép ésszel kibírni, amikor az orvosok elmondják neki, hogy a gyermeke koponyája nyitott... Vagy három napon keresztül vajúdik, mégse láthatja meg és foghatja a kezébe a babáját. 

web-bannerek-hirlevel-02_2.jpg

Ahány nő, annyi történet, mégis, mindegyik nő élete teljes. Nem hagyták ugyanis, hogy veszteségeik vagy döntéseik szerencsétlenné tegyék őket. És mi ez, ha nem a sokszor kegyetlen élet legfontosabb tanulsága?

– Honnan jött az ötlet, hogy egy olyan tabutémáról írj, mint a gyermektelenség? kérdezzük Tanács Esztert. 

– Miután csatlakoztam a harmincasok táborához, tapasztaltam az elvárást, hogy családot alapítsak. Kellemetlenül érintett, mert én még nem érzem magamban a vágyat az anyaságra. Először csak baráti körben vetettem fel a témát, mire sorjáztak a leghihetetlenebb történetek a szülői praktikákról. Akinek nincs tartós párkapcsolata, annak amiatt rágják a fülét, hogy találjon már magának párt, akinek meg van, annak a gyerek miatt. Elképesztő nyomás nehezedik a harmincas nőkre. 

– Mára tíz évvel kitolódott az első gyermek vállalásának az ideje. 

– Igen, de ennek van kockázata. A korral járó termékenységcsökkenésről alig lehet olvasni. Pedig míg 25 éves korban az ivarsejtjeinknek csak a 30-35%-a selejtes kromoszomálisan, 35 éves korban már a 40-45%-uk. 40 éves kor felett pedig már eléri az 50-60%-ot, tehát petesejtjeinek már csak a harmada egészséges. A korral a vetélés veszélye is emelkedik, és a reprodukciós eljárások is kevésbé sikeresek. 

– Német nyelvterületen a párok 10%-a tudatosan nem vállal családot. Ezt hogy látod?

– Nálunk 3-5% az aránya azoknak, akik saját döntésből eredően nem vállalnak gyereket. Kizárt, hogy a két térség között ekkora legyen a különbség. Valószínű, hogy sokan a társadalmi elvárások miatt nem mondják ki, hogy ők nem szeretnének gyereket. Csákányi Eszter leplezetlen őszinteséggel mesélte, hogy abban a pillanatban, amikor terhes lett, tudta, hogy ő nem alkalmas az anyaszerepre. Számára már akkor is a színházcsinálás volt a legfontosabb. És nincs hiányérzete. Sok nő pedig elmesélte, hogy bizalmatlanok a férfiakkal szemben. Sok a válás, és nem hiszik, hogy képesek lennének egyedül felnevelni a gyereket... Ezek a nők, persze, nem roskadnak magukba, karriert csinálnak, megtalálják az életcéljukat. Írás közben rájöttem, hogy a gyermektelen nők ugyanannyira sokfélék, annyiféleképp gyermektelenek, mint ahányfélék az anyák.

– Nem lehet, hogy a döntést negatív családi minták is befolyásolják? 

– Nem feltétlenül kell a háttérben traumát keresni. Persze, sokan cipelnek nehéz lelki terheket, ezeket sokszor nehéz felfejteni. Egy hölgy például arról számolt be, hogy édesanyjának több vetélése is volt, és emiatt benne a várandósság a halál képével társul. Aki szeretetlenségben és elutasításban nőtt fel, az attól fél, nehogy megismételje a szülői mintát... Az emberekben él egy idealizált anyakép, pedig nem minden nőben működik az anyai ösztön. Nemegyszer találkoztam az elavult nézettel, miszerint azért kell a gyerek, hogy legyen valaki, aki majd öregkorunkban a gondunkat viseli. Szerintem nem „fair“ azért gyereket vállalni, hogy egyszer majd benyújtsuk neki a számlát. Nem lehet elvárni senkitől, hogy a saját élete rovására a szüleit gondozza. Önként vállalt elköteleződésként kellene tekinteni a gondozásra, nem elvárásként – különben megnyomorítja a nők életét. Mert mindig ők azok, akiknek áldozatot kell hozni a család érdekében.

– A meddőséggel is foglalkoztál. Mihez kezd ilyenkor egy nő?

– Sok nő az egész életét arra teszi fel, hogy ő majd anyaként fog kiteljesedni. Rágörcsölnek, és ott állnak kétségbeesve, hogy mit is kezdjenek az életükkel, mert soha nem fogalmazódott meg bennük egy B terv. Egy 45 éves nő azt mondta: úgy érzi magát, mint kamaszkorában, amikor ki kellett találnia az életét. A kapcsolatot is megsínyli a hormonpótlások hullámvasútján töltött sok-sok év. Néha elképesztő játszmák dúlnak a családi színfalak mögött. A másodlagos életterv hiánya miatt kerülnek padlóra azok a nők is, akiknek elköltöznek otthonról a gyerekeik. Nem tudnak mit kezdeni a hirtelen rájuk szakadt szabadsággal, ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy harmincas gyerekük otthon maradjon a mamahotelben. 

– Mivel magyarázható az a női attitűd, hogy ítélkezünk a gyermektelen nők felett? 

– Nekem még senki nem panaszkodott arra, hogy férfi lett volna vele szemben tapintatlan vagy lekezelő a gyermektelensége miatt. Inkább arra panaszkodtak, hogy az első gyerek után azonnal jöttek a tolakodó női kérdések: Mikor jön a kistestvér? Mások meg arra panaszkodtak, hogy azért kritizálják őket, mert apa nélkül vállaltak gyereket. Szóval, sehogy nem jó. A többség úgy próbálja igazolni, hogy az ő élete a jó (pedig lehet, nem is érzi jól magát benne), hogy minden más életformát rossznak nyilvánít. 

– Vajon mindenhol így van ez, vagy csak Európa keleti végeire jellemző? 

– Pont a könyv egyik szereplője mesélte, hogy Erdélyben, ahol felnőtt, a székely közösségekben a nők mennyire szolidárisak egymással. Összetartanak, nincs köztük irigység, talán, mert egymásra vannak utalva. A Facebookon több olyan női csoport is működik, mint a lombikosoké, amelyiknek a tagjai támogatják egymást. A beültetések utáni időszak ugyanis megterhelő minden szempontból. Érdekes módon a férfiak meddőségét a nők könnyebben tolerálják: elfogadóbbak velük, mint saját magukkal szemben. Pedig: „A lényeg valahogy az lenne: ajándéknak tekinteni az életet, és nem elvárni a sorstól azt, amit magunknak kitaláltunk.” 

Király Anikó és Janković Nóra

web-bannerek-hirlevel-01_2.jpg