Tegnap éjjel boldogan száguldottam az autópályán a schwechati reptér felé, a lányom jelezte érkezését. Közben elgondolkodtam arról, amiről ez az írás is szól, vagyis hogyan neveltem fel a fiaimat. Jobban mondva: hogyan sikerült felnevelnem három fiút az egy szem lányom mellett?
Kati nagymama. Heti kétszer vigyáz az unokájára. Se többet, se kevesebbet. Pedig az ő gyerekére az ő anyukája éjjel-nappal vigyázott, az életét adta volna érte! Pedig Kati a dolga felől ráérne, mert most éppen nem dolgozik.
A Facebookot megtöltik a gyerekeket etető, a gyerekekkel játszó, sportoló, sétáló, nevetgélő apák képei. Éppen olyan mesterkéltek, mint azok a nők, akik a trendi fotókon mosolyognak. Ma divat lett apának lenni!
Ritkán képzeljük bele magunkat igazán a gyerekek helyébe. Számukra még nem értelmezhető a jó és a rossz fogalma. Pláne nincs „házasság" meg „válás", csak apa van és anya, akiktől ők lettek, és ez a lényegét tekintve megváltoztathatatlan.
Mire van a legnagyobb szükségük a mai gyerekeknek? A szülőre. Milyen szülőre? – kérdezhetnénk, hiszen ma, a „kváziszülőségek” és sorozatházasságok korában a gyereknek sokszor több szülője is van. S néha egy se igazán.
A mai gyerekeket irigyelni lehet. Mennyivel több jut nekik mindenből, mint a szüleiknek! És itt főleg a tabletre, a bionarancsra vagy az angol nyelvű óvodára gondolunk.
"A december általában mindig sötét és sivár, de ha az embernek van karácsonyfája, meg egy csomó dísze és karácsonyfaégője, akkor igazán hangulatos lesz."