Az anyák már sokszor a gyerek születése előtt megveszik a telefontartót, hogy a gyereket majd lekössék a képernyővel. Itt tartunk ma, s nem szólal meg a vészcsengő. A gyerek telefont kap a kezébe, és mindjárt kevesebbet fog legózni, rajzolni, gyurmázni, fára mászni, s ezek a készségei nem fognak fejlődni.
Nemrég jelent meg Jantek Gyöngyvér Pisztrángok, szevasztok! című könyve. Jantek Gyöngyvér (37) klinikai szakpszichológus, négy gyermek édesanyja. A pornográf tartalmak, az internetes zaklatás, a nemet mondás mellett a közösségi média torzító hatása és a függőségek is helyet kaptak a könyvben. Minden felelős szülőnek ajánljuk. Jantek Gyöngyvér Szlovákiában is előad, hogy segítse a szülőket a döntéseikben.
Jantek Gyöngyvér
A gyerek egy percig sem unatkozhat, tartja a mai szülő. Jantek Gyöngyvér (Budapest) szakpszichológus segít felkészíteni a gyerekeket arra, hogy biztonságban tudják használni az okoseszközöket. Pisztrángok, szevasztok! címmel nemrég könyvet írt a témáról.
– Miért pont pisztrángok?
– A pisztráng egy szimbólum, mert az árral szemben úszik. Ahhoz, hogy az ember tudatosan, jó emberként éljen, nagyon sokszor nem teheti meg azt, hogy a könnyebbik utat válassza. A gyerekben is azt kell erősíteni, hogy ki tudjon állni magáért. Ebből sok esetben a többséggel szembeni kiállás is lesz. Persze nehéz nemet mondani a túlzott képernyőhasználatra – ezt a nemet jelenti számomra a „pisztránglét”. Amihez egy nagyon erős önbizalmat kell kiépíteni a gyerekben, akinek meg kell tanulnia, hogy mi a helyes, mi a helytelen. Sőt, belülről is meg kell tapasztalnia, hogy mi tesz jót neki.
– Ám nehéz nemet mondani, mert senki sem szeret kilógni a sorból.
– Valóban nehéz, mert amikor ott áll öt fiú az öltözőben, s mind a telefont nézik, mert az a menő, akkor te hogyan mondjál erre hatodikként nemet? Tréningezni kell a gyereket arra, hogy lesznek ilyen helyzetek, és hogy valószínűleg emiatt kis időre akár kívül is maradhat a közösségen. Fontos, hogy legyenek megelőző beszélgetések, például mit csináljon akkor, ha valaki olyan tartalmat mutat neki, amivel még nem találkozott. A könyv feladatai pontosan erre ösztönzik a családot.
Közelíteni kellene egymáshoz a két szétcsúszott világot, a való és a virtuális világot. Az életben nagyobb szabadságot, a virtuális térben pedig nagyobb védettséget kellene adni a gyerekeinknek. A gyerekek zöme kizárólag az online játékban éli meg azt az izgalmat, amit kint, a világban kellene.
– Hogyan alakította át a gyerekkort a digitalizáció?
– Az eddigi játék- és élményalapú gyerekkor teljesen megváltozott. Az okostelefonok megjelenésével lecsökkent a szabadban, mozgással és kortársakkal töltött idő.
– Ami nem jól hat a gyerekek fejlődésére...
– Bizonyított, hogy az okoseszközök túlzott, illetve korai használata negatívan hat a gyerekek alvásmintázatára, figyelmére, tanulmányi teljesítményére, önértékelésére. Nézzük meg, hogy mi történik a gyerekek idegrendszerében az első 15 évben – és mi az, ami nem történik meg? Vagy mit mulasztunk el azzal, ha az egyéves elé telefont teszünk? Az egyéves gyereknek csak az anyukájára, az apukájára, a plüssmacijára meg a szabad levegőre van szüksége. A képernyő bele fog szólni az anya-gyerek kapcsolatba, a kötődésbe, sok mindenbe, még a mozgásfejlődésbe is. A kötődés emberi mivoltunk lényege, s ha egy eszköz elvonja a figyelmünket, akkor zavar keletkezik. Akár a gyerek szeretne megosztani valamit a szülővel, akár fordítva, ha az okostelefon ott van közöttük, akkor nem tudnak kapcsolódni egymáshoz. Ott valami nagyon lényeges nem történik meg.
– Ezért született meg a könyv ötlete?
– Maga az ötlet már két-három évvel ezelőtt megvolt. A pornográfia káros hatásairól szerettem volna írni, mert a gyerekek nagyon korán találkoznak felnőtt-tartalmakkal. Nem tudtam, hogyan beszélhetnék erről a gyerekeimmel, nehezen találtam meg hozzá a szavakat. Rájöttem, ha nekem pszichológusként ennyire nehéz, más szülőknek is az lehet.
– A könyvet a 6-12 éves korosztálynak ajánlod. Nem korai olyankor még ilyen témákról beszélni?
– Tudom, miről szól a realitás. Attól, hogy az én gyerekeimnek nincs okostelefonja, az osztálytársainak már van. S akinek nincs, az a szülő telefonján is belefuthat ijesztő vagy pornográf tartalmakba. A megelőzés akkor hatékony, amikor még nincs baj. A védettséget nem úgy kell elképzelni, hogy felmegyünk egy pornográf oldalra, és megbeszéljük a gyerekkel a pornográfiát. Mindezt más oldalról, testünk védelme és szeretete felől kellene megközelíteni. Gyerekünk testhatárait csak így erősíthetjük meg. Ezt ildomos már óvodáskorban elkezdeni a fehérneműszabállyal. Meg kell a gyerekeknek magyarázni, hogy a saját testük felett csakis ők rendelkezhetnek, és senki nem érintheti meg őket az engedélyük nélkül. Ez a nulladik szint, itt kezdődik minden.
– Hogyan tudunk erről úgy beszélni, hogy ne keltsünk bennük félelmet?
– Van egy rész a könyvben, mikor a kirándulás végén lerobban az autó, és a család kiköt egy autószerelő műhelyben, ahol meztelen nőket ábrázoló plakátok függenek. Az apuka látja, hogy a kilencéves fia ettől zavarba jön. Elég felolvasni ezt a fejezetet, akkor 6-7 éves gyerekünk már tudni fogja, hogy van ilyen – és erről igenis lehet beszélni. És ha lát egy meztelen képet, azzal kapcsolatban bizony érzései lesznek. Lehet, hogy érdekesnek találja, lehet, hogy nem, de az is lehet, hogy az a kép kíváncsivá teszi. Azt is meg kell tanítani a gyerekekkel, hogy kivel milyen képet oszthatnak meg, kinek mit mutathatnak meg. Ezekre mind fel kell őket készíteni.
A Pisztrángok, szevasztok! című könyv (© Facebook/Jantek Gyöngyvér - klinikai szakpszichológus)
– Túl korán vagy túl későn: a szülőnek főleg ezzel kapcsolatban vannak kétségei... Mikor beszéljünk a káros tartalmakról?
– Gondoljunk csak bele, hogy az online világban mekkora szabadságban élnek a gyerekek! Itt szülői felügyelet nélkül barangolhatnak, miközben az offline életükben nagyon is korlátozva vannak. Pedig régen nagyon sok mindent egyedül végeztek a gyerekek. A fülembe csengenek a nagyapám történetei, aki 13 évesen, a második világháború alatt Székesfehérvár mellől elgyalogolt a lovaiért, mert azokat elvitték az oroszok. Ráadásul ma – s ezt én ebben a formában nem tartom helyesnek – úgy tekintünk a gyerekre, mint egy törékeny mimózára, akit mindentől meg kell kímélni, az élet zökkenőitől, nehézségeitől is. Ez a szemlélet különösen a fiúk természetével összeegyeztethetetlen. A valóságban még a fára se engedjük felmászni, nem csinálhat semmit egyedül, az iskolakapuig kísérjük, míg aztán az online térben megleli a szabadságát, hiszen onnan jön az adrenalin, a játék.
– Mégis a képernyőt választják a mozgás helyett. Mitől ilyen addiktív az online világ?
– Az alkalmazások fejlesztői arra törekednek, hogy minél több időt töltsünk a képernyő előtt. Vagyis igyekeznek az agy jutalmazási központját úgy meghekkelni, hogy az online világ elképesztően érdekes és izgalmas legyen számunkra.
– ...ugyanolyan, mint a TikTok, vagyis a közösségi média.
– Így van! A közösségi médiának nagyon magas a függőségi potenciálja. Minél elérhetőbb valami, annál könnyebben okoz függőséget: sosem fogy el, folyamatosan jelen van, és mindig új. Pont annyira színes-szagos, mint amennyire veszélyes. Kis erőbefektetéssel jutunk nagy dopaminlökethez, kellemes érzésekhez. Egy könyvnél sokkal több idő kell ahhoz, hogy elérjük ugyanazt az örömszintet, amit seperc alatt elérünk egy online mesénél. Sokan addig jutnak el, hogy csak káros tartalmat ne fogyasszon a gyerek.
Miközben ha túl hamar gyermekünk kezébe adjuk a telefont, ő a telefonhoz fog hozzászokni. Egyszerűen azért, mert így működünk mi, emberek. A gyerek pedig egyre kevesebbet fog legózni, rajzolni, gyurmázni, fára mászni – és ezek a készségei nem fognak fejlődni.
– A mérték a lényeg?
– Igen. Kellenek a korlátok. Ha megengedném, a gyerekeim egész nap csokit ennének. A kereteket mindig a szülőnek kell megszabnia.
– Mikortól kezdődjön a képernyőhasználat?
– A nemzetközi ajánlások szerint kétéves kor alatt nulla képernyőidő ajánlott. A skandináv országokban ezt öt évre emelték, szerintem három év lenne az ideális, de akkor is csak kivételes helyzetekben ajánlom. Ha van egy elvünk, ami mentén haladunk, és néha-néha eltérünk ettől, az nem olyan nagy baj, mintha úgy gondoljuk, miért is ne nézhetne egy cuki, fejlesztő mesét az egyéves. Apropó, nagyon sok szülőt pont ezzel a „fejlesztő” jelzővel lehet megfogni...
– Nálatok mennyi a megengedett képernyőidő?
– Észrevettük, hogy amikor nincs képernyőidő, akkor is erről szól minden: hogy mikor lesz, mennyi lesz. Rengeteg alkudozás kerekedett ebből. Ekkor hoztunk egy szabályt, miszerint hét közben nulla a képernyőidő. A gyerekeimnek három napig elvonási tünetei voltak. Kiborultak, cirkuszoltak, de aztán ez is elmúlt, és beállt a rendszer. Megdöbbentő volt látni, hogy még az esti meseidő megvonása is megrázza a gyerekeket. Manapság hétvégén nézhetnek mesét, és a tízéves maximum 2 órát játszhat a számítógépen.
(© Facebook/Jantek Gyöngyvér - klinikai szakpszichológus)
– Egy végső kérdés: hogy vannak most a fiatalok?
– Minden korábbi időszaknál rosszabb állapotban. Amióta a kutatók ezeket a felméréseket végzik, azóta kifejezetten romlik a mentális egészség. Megnőtt a szorongás, a depresszió, több a hangulati zavar. Mindig is voltak nehéz időszakok az emberiség történetében, de a 2010-es évek közepe óta látunk egy erőteljes romlást a mentális egészség terén. Akkor vált elterjedtté az okoseszközök használata – és megteremtődött a képernyőalapú gyermekkor. A tévének és az internetnek is volt már negatív hatása – azzal a különbséggel, hogy azt nem lehetett zsebre tenni, és mindenhová magunkkal vinni...
– Jobb lenne a világ okoseszközök nélkül?
– Nem arról van szó, hogy dobjuk a kukába a digitális világot, és éljünk az erdőben. Azt kell megértenünk, hogy a saját okoseszköz egy vízválasztó, hiszen ezután a szülő egyre kevesebbet fog tudni arról, hogy mit csinál, mit néz, kivel beszél a gyerek, milyen hatások érik őt 7-8 évesen. Ezért is érdemes erősíteni gyerekeink belső erejét, hogy biztonságban tudjanak működni a digitális világban is. Emellett fontos lenne a közösségek újrateremtése. Mindenki szenved, mert nehéz egyedül gyereket nevelni. Szerintem minden korábbi időszaknál jobban szeretnénk gyereket nevelni, sok szülő mégis nagyon elveszettnek érzi magát... Sok a helikopterszülő, aki állandóan ott köröz a gyermeke körül, nem ad neki szabadságot. Ma már a sarki boltba sem mehet le egyedül a gyerek – aki aztán a korlátlan szabadsággal járó online világban éli ki magát. Pedig ott sokkal-sokkal több a veszély, mint kint az utcán.
