A mai egy gondoskodó apanemzedék. Határozottan nem olyan apák a maiak, mint a régiek, mikor is a férfiak leparkoltak a focipályán vagy a söröskioszk mellett, és nem törődtek a gyerekeikkel. Persze, ma sem minden apa jó apa...
Nem dúl-fúl, nem lóg a többiekkel, nem füvezik, nem bulizik. Ideje nagy részét otthon tölti, a szobájában. A mai tinik egész más okok miatt okoznak gondot a szüleiknek. Ezek a gondok azonban nem kisebbek, mint a fenti gondok.
Mert nyerni a szülők szeretnek. Sok szülő robotot nevel a gyerekéből. Egyest hozol haza, gólt lősz – jutalmat kapsz. Apa szeret, mert gólt lőttem. A gyerek nem nyerni akar, hanem játszani. Nyerni a szülők szeretnek.
Az utolsó cseppet sok csepp előzi meg! A bullying, zaklatás, szekálás – ahogy a fekete pedagógia is – nehezen behatárolható fogalmak. Hisz valaki érzékenyebb, míg másról minden lepattan.
A mai gyerekek már kétévesen jobban kezelik a távirányítót, mint nagyszüleik sokat tapasztalt generációja. Nagy az öröm, csak egy-egy (utálatos) ünneprontó rokon sóhajt fel csendben: – Te jó ég, mi lesz ennek a vége!
Sok évvel ezelőtt Berlinben tátott szájjal néztük, ahogy a fiatal lányok egymás szájára adják a puszikat. Mi, lányok, pfujoltunk, a fiúknak meg csurgott a nyála...
Miközben minden felelősséget az anyára halmozunk, hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a gyereknek az apjára is szüksége van. Nagyon nagy szüksége.
"Szép Tündérország támad föl szívemben, ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, ilyenkor decemberben."