Gyerekként az egyik kedvenc mesém a Hupikék Törpikék volt. Igazi csapásként ért, mikor a felnőttek közölték: az aranyos, pöttyös, piros kalapos gomba, melyben a törpök laknak, a valóságban mérgező, ráadásul a rettenetes légyölő galóca nevet viseli.
Lelkesedésem szertefoszlott, majd közel három évtizedet éltem le úgy, hogy gombákkal csak a tányéromra tévedő csiperke képében találkoztam. Mígnem anya olyan gombakrémlevest tálalt elénk az egyik vasárnap, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána. „Mitől ilyen finom?” – álmélkodtunk, mire kiderült, hogy egy gombaőrleménytől. Így jutottam el a csodafűszer készítőjéhez, Németh Simonához (29), aki gyermekkora óta elkötelezett hobbigombász. S aki olyan tisztelettel beszél állatról, növényről, gombáról, hogy azt hallgatni kész boldogság.
Németh Simona (29) táplálkozástudományt tanult Nyitrán, a Szlovák Mezőgazdasági Egyetemen. Számlázási ügyintézőként dolgozik. Párjával Récsén, a Kis-Kárpátok lábánál élnek, ami ismert gombalelőhely. Simi – ha épp nem gombászik – főz és köt, valamint évek óta röplabdázik. A gombászást nagyszüleitől tanulta, a kert és az állatok szeretetére pedig a szülei nevelték: Hegyétén óriási kertjük van.
„Van, aki lovagol vagy fest, én pedig az erdőt járom, és gombát szedek!”– kezdi Simi, aki kis túlzással az erdőben cseperedett fel. A gombák világába nyitrai nagyszülei vezették be, s azóta is kosarat ragad, ha kezdődik az őszi gombaszezon! Mi teszi a jó gombászt? – kérdeztük tőle.
– Sok gyereket visznek ki a szülei az erdőbe, mégsem lesz mindenkiből gombász. A te eseted miért más?
– Hegyétén nőttem fel, nem gombás vidéken, de már kiskoromtól gombászom. Nagyszüleim mindig elutaztak Garamszécsre a barátaikhoz, s ilyenkor túráztak és gombásztak. Másfél éves lehettem, amikor először magukkal vittek. Azt mesélték, hogy már akkor imádtam az erdőben jönni-menni. Később szinte észrevétlen megtanultam a gombagyűjtés első számú szabályát: az ismeretlen gombák inkább maradjanak érintetlenek. Papáék mindent szépen elmagyaráztak. A nagyszüleimtől hozom azt is, hogy tisztelni kell a gombákat – hiszen ők is az erdő gyermekei.
– Hogy adhatjuk meg a tiszteletet a gombának?
– Szlovákiában nem szabályozza rendelet a gombászást, de vannak etikai szempontok, amelyekre minden jóérzésű gombász ügyel. Ilyen az, hogy a gombáról még ott, helyben eltávolítjuk a földes részeket, megtisztítjuk a kalapját – a kosárba már így kerül! –, az élőhelyét pedig gondosan betakarjuk. Nem egy gombász sárosan, mohásan viszi haza a szerzeményét (így pedig úgy néz ki, mint egy rakás szemét). Arra is nagyon haragszom, amikor küblibe, ne adj’ Isten, nejlontáskába gyűjtenek! A gombákról tudni kell, hogy 80-95 százalékban vizet tartalmaznak: zárt térben hamar befulladnak, a vödörben tehát szenvednek! Csakis lyukacsos, jól szellőző kosárba szabad őket gyűjteni.
– Azt mondják, eső után nő a gomba. Ősszel hányszor mész ki gombászni?
– Évente húsz-huszonöt alkalommal biztosan. Majdnem minden hétvégén az erdőt járjuk, gombaszezonban pedig szabadságot veszek ki. Van egy szlovák weboldal, a nahuby.sk, ahová a gombászok feltöltik a zsákmányukat, hol mit találtak, így be tudjuk lőni, merre érdemes elindulni. Gyakorlott gombászként pedig pontosan tudjuk, mit hol keressünk: van gomba, amelyik a víz mellett érzi jól magát, mások pedig a fák tövében vagy épp a fákon nőnek.
Olykor megesik, hogy semmit sem találunk. És olyan is van, hogy csak sétálni megyünk, s kincsekre bukkanunk. Ilyenkor bosszankodunk egy sort, hogy miért nincs nálunk kosár! A gombászáshoz szerencse is kell, éppen ettől izgalmas az egész.
– Többes számot használsz: kivel járod az erdőt?
– Nagy szerencsém van, mert a párom ebben is partner: az utóbbi években együtt gombászunk. Ő azelőtt hegyibiciklizett. Egyszer aztán az erdőt járva egy szép domb mellett megállítottam az autónkat: „Szerintem itt lehetnek gombák!” Rögtön láttam rajta, hogy neki is tetszik a „kincskeresés”. (Mosolyog.) Egyébként az anyukám és a lánytestvérei is lelkes gombászok.
– Mi az, amit nekünk, laikusoknak tudni illik a gombaszezonról?
– Az ősz a gombák ideje, de a sok csapadék hatására sokszor előbb dugják ki a fejüket. Őszi gombának számít a barna tinóru, a barna gyűrűstinóru, a lila pereszke, a késői laskagomba és az őzlábgombák. A szezon egyébként már kora tavasszal elkezdődik, de például a kínai levesbe való júdásfülgomba télen gyűjthető. Február végén az ízletes kucsmagomba nyitja a sort, nálunk is van a Duna mellett. Tavasszal a céklatinóru és a változékony tinóru indulnak be, júliustól pedig a sárga rókagomba és a vargányák: a nyári vargánya, az ízletes vargánya, a vörösbarna vargánya és a bronzos vargánya. A legtöbb nyári gomba egyébként ősszel is megterem, csak máshol. Ami nyáron a domb alján nőtt, az hűvösebb időben feljebb, a domb tetején: itt több napfény éri. Az őszi gombászás azért nyerő, mert a hűvös idő nem kedvez a kártevőknek – a tetveknek, a hernyóknak és a fonálférgeknek –, így egészségesebbek a gombák. Az időjárás sokat számít. Emlékszem, papa mindig azt mondta, hogy minden negyedik évben teremnek csak szép gombák.
– Meddig élnek a gombák?
– Megfelelő körülmények között, vagyis eső után, melegben két-három nap után előbújnak: egy gomba akár több centit is képes nőni egy nap. S minél frissebb a szedés, annál jobb! Két-három nap után már kezdenek öregedni, majd elhalnak.
– Hogy néz ki nálatok egy átlagos gombászós nap?
– Többnyire egynapos túrákat szervezünk. Hajnali három körül felkelünk, bepakoljuk a kosarakat és a kulacsokat – és a napkelte már az erdőben talál bennünket. Ha forgalmas helyre megyünk, sietni kell, hogy nekünk is jusson valami. Fontos a megfelelő öltözet: a zárt ruházat és a gumicsizma. Ez véd a kullancsoktól, de hazaérve azért átnézzük magunkat! A gombák a nedves területeket szeretik, így alaposan átfésüljük a patakpartokat és az erdei tavacskák mellékét. Van, hogy 17 kilométert gyalogolunk hat-nyolc óra alatt, hegynek felfelé, lefelé pedig plusz tíz kilóval a hátunkon. De semmit nem sajnálunk, minden perc élmény! Teleszívjuk a tüdőnket a friss erdei levegővel, közben csodáljuk a természetet – gombát találni pedig óriási öröm! Úgy látom egyébként, hogy egyre többen fedezik fel a gombászsport szépségét: az erdőben sok fiatal jön velünk szembe.
– Kockázatos hobbiról van szó. Hiszen elég egy apró tévedés, és máris megvan a baj...
– Bizony, a gombászás nem játék. Én gyerekkorom óta gombászom: bízom a tudásomban, mégis vannak gombák, amiket száron hagyok. Pontosan tudom ugyanis, hogy mennyire könnyű összetéveszteni őket a mérgező fajokkal. Hogy néhány példát is említsek: a piruló galóca például ehető, de nagyon hasonlít a párducgalócára, amelyik viszont mérgező. Vagy ott a gyomor- és bélpanaszokat okozó sátántinóru, amit össze lehet keverni az ehető céklatinóruval. Egyszer az egyik gombász ismerősöm nyári vargányát szedett, de véletlenül egy epeízű tinóru is a kosarába került. Utóbbiról tudni kell, hogy elképesztően keserű gomba: elég egy apró szeletke, s mehet a kukába az étel. Ugyanakkor egy gyógyhatású gombáról beszélünk, amelyik megfelelően elkészítve jótékony hatású.
– S mi a helyzet a mesékből ismert légyölő galócával?
– Ebből tinktúrát készítenek. Ám mérgező gombákkal csak szakértő bevonásával próbálkozzunk! Kevesen tudják, hogy a legtöbb ehető gombafajtára nem tanácsos alkoholt fogyasztani, mert ez is előidézhet mérgezéses tüneteket: hányást, hasfájást, hasmenést. A legveszélyesebb gombánk pedig egyértelműen a gyilkos galóca, amely fogyasztása a legtöbb esetben halálos. Gombászáskor még a könnyen beazonosítható fajtáknál is alaposan át kell vizsgálnunk a gomba részeit: a kalapot, a tönköt, a lemezeket. Csak így lehet biztosra menni.
Nemrég olvastam, hogy egy férfi nagy büszkén szedett egy nagy kosár gombát, de szerencsére volt annyi esze, hogy megmutatta egy szakértőnek: a végére csak két gombája maradt! A többi mind mérgező volt! Ez egyfelől szerencse, másrészt szomorú. Ha hamarabb tájékozódik, ezek a gombák érintetlenek maradnak. A mérgező gombák ugyanis fontos részei az ökoszisztémának: lebontó szerepük van, azaz segítenek tápanyagokká alakítani az elhullott növényi anyagot.
– Mennyire kell résen lenni az erdőben a vadállatok, például a medvék miatt?
– Töredelmesen bevallom: a legnagyobb félelmem, hogy egyszer találkozom egy medvével. A gombászcsoportokban rengeteg medvés történetet olvashatunk: egy illetővel például megesett, hogy bocsokat látott, de el tudott menekülni, mert az anyamedve nem törődött vele. Mi is láttunk már medvenyomot, sőt előfordult, hogy a szembejövők figyelmeztettek: a domb másik oldalán medve jár. Gombászás közben mindig zajt csapunk, fütyülünk, tapsolunk, hangosan szórakozunk, hogy ezzel is jelezzük az állatoknak: itt vagyunk. S még sötétedés előtt igyekszünk végezni, hiszen este még veszélyesebb az erdő. De más állatokra – például a keresztes viperákra – is figyelni kell! Ezért is fontos a magas, zárt cipő, na meg az, hogy mielőtt leülnénk, mindig nézzünk magunk alá! Különben rengeteg szarvast, őzet, nyulat és mókust is látni az erdőben: ha a viperában nem is, bennük azért lehet gyönyörködni. (Mosolyog.)
– Mindig ugyanazokat a gombákat szeditek?
– Van 15-20 gombafaj, ami állandó, de minden évben tanulok valami újat. A túraútvonalakkal ugyanez a helyzet: megvannak a jól bevált helyek, néha viszont muszáj kicsit kilépi a komfortzónánkból. Egyelőre csak itthon gombásztunk, de nem tartom kizártnak, hogy később a gombaországok, Ausztria vagy Svédország felé vegyük az irányt: ott vannak csak csodás lelőhelyek!
– A gyűjtéssel még nem ért véget a nap... Mi minden vár rátok otthon?
– A szortírozás 5-6 órába is beletelik néha. Először kipakoljuk a kosarakat, hogy a gombák ne nyomódjanak meg, majd megtisztítjuk és megpucoljuk őket. Megvan, hogy melyik gombát mire használjuk. Befőzésre például az apró, kis méretű gombák a legalkalmasabbak. A közepeseket lefagyasztjuk, a nagyokat pedig szárítógépben megszárítjuk. Papáék annak idején a napon szárítottak: ez a legjobb, hisz ilyenkor az illatanyagok is intenzívebbek – a gépben szárítás persze gyorsabb. A kemény gombákat porrá őröljük, adunk hozzájuk egy kis sót, szárított zöldséget és borsot, amiből a végén nagyon finom fűszert kapunk. A fagyasztott gombából pedig szinte bármilyen étel készíthető! Nekem nagy kedvencem például az őzlábgomba, amely rántva, vajon pirítva, de darált hússal megtöltve is kiváló.
– Sose fordult elő, hogy eltévedtetek az erdőben?
– Jaj, dehogynem! Mivel sok helyen nincs térerő, nem árt, ha jól tájékozódik az ember. A malackai erdőben a múltkor kicsit megijedtem. Felnéztem, s mindenütt egyforma fákat láttam, ugyanúgy nézett ki minden. (Nevet.) Találomra elindultunk, s közben eszünkbe jutott az útvonal.
– Van valamiféle gombászálmod?
– Nagy álmom, hogy egyszer találjak egy óriáspöfeteget, amelyik olyan, mint egy nagy, fehér gömb: ötkilósra is megnőhet, és állítólag isteni íze van. (Azt mondják, olyan, mint a sajt.) S annak is örülnék, ha haza tudnám magammal vinni az erdei levegőt, mert annak nincs párja! (Nevet.) Az erdőben mindig azt érzem: hazaértem. Ám van egy szomorú hírem is: egyre több a szemét, a műanyag flakon, a pléhdoboz és a cigicsikk – így a szorgos gombász az erdőben nemcsak gombát, de szemetet is gyűjt!
