– Anyu, hol terem a pénz? – kérdezi gyermekünk, mi pedig próbálunk válaszolni.
Régen elég volt zsebpénznek heti pár euró. Ma esetleg egy tölcsér fagylaltot vagy egy negyed mozijegyet lehet venni rajta. A mai gyerekeket sokkal több dolog csábítja, mint szüleiket, ezért sokkal korábban kell megtanulniuk bánni a pénzzel. A gyerek nem szóból, hanem példából tanul. Hiába mondjuk neki, hogy drága a csokoládé, ha a szomszédos trafikban egy doboz cigarettáért szó nélkül kiadjuk a pénzt.
Az első zsebpénz
Megtanítani pénzzel gazdálkodni azt, akinek nincs pénz a kezében, ugyanolyan reménytelen vállalkozás, mintha valakit úszni tanítanánk víz nélkül. Az első zsebpénzt akkor kell odaadni a gyereknek, amikor már tudja, hogy ne a szájába, hanem az agyagmalac nyílásába dugja. Tehát öt-hat éves korban. Az interneten ilyen tanácsot adnak: a 6–10 éves gyereknek száz-kétszáz koronát, 15 éves korig két-háromszáz koronát, a középiskolásnak pedig három-hatszáz koronát havonta.
A fizetés erkölcse
A zsebpénz a szülő számára egyfajta kötöttséget jelent: mindig időben, akkor kell odaadni a gyereknek, amikorra ígértük. Ha azt mondtuk, hogy mindig szombaton fogja megkapni a zsebpénzét, akkor ezt még akkor is tartsuk be, ha kölcsön kell kérnünk rá. Nem szabad beleszólni abba, hogy a gyerek mire költi a pénzét – kivéve természetesen, ha valamilyen veszélyes vagy tiltott dolgot akar vásárolni rajta. Harmadszor pedig: a zsebpénz nem a fegyelmezés eszköze.
Nagy a tét: a gyermek irántunk való bizalma. Ha nem bánunk jól a pénzzel, akkor rossz példával járunk elöl.
Honnan van a pénz?
A kisgyerekek nem törik a fejüket azon, honnan veszik szüleik a pénzt. „Az én anyukám a bankautomatában veszi a pénzt” – árulja el az ötéves Karcsika, és elengedi a füle mellett, hogy szülei a pénzt munkával keresik. Szabály viszont, hogy még mielőtt a gyerek iskolába megy, meg kell tanulnia, honnan származik a pénz. Nem kell kiselőadást tartani neki, elég egyszerű szavakkal elmagyarázni, hogy a pénzt a szülők az elvégzett munkáért kapják. Azt is meg kell mondani neki, hogy a különböző bankjegyeknek és érméknek más-más az értékük. Ha gyermekünk már tud egy kicsit számolni, akkor elemi szinten beavathatjuk a családi költségvetés titkaiba. Ezzel elérhetjük, hogy megértse: nemcsak szórakozásra kell a pénz.
Elsősorban be kell fizetni a lakbért és a telefont, meg kell venni az élelmiszereket, törleszteni kell az autó részleteit, egy bizonyos összeget félre kell tenni, és ki kell fizetni az életbiztosítást. A család tagjainak minden hónapban szükségük van valamire: cipőre, kabátra, színes ceruzára és egyebekre. Ha ügyes a szülő, azt is megértetheti harmadikos gyermekével, hogy vannak halaszthatatlan kiadások – lásd fent –, és vannak olyanok, amelyek várhatnak. Sajnos ez utóbbiak közé tartozik az alvóbaba és a kisautó is.
De vigyázzunk! Sose mondjuk a követelőző gyereknek, hogy „önző vagy”, sem azt, hogy „most nincs pénzünk ilyen butaságokra”. Inkább türelmesen magyarázzuk el, hogy egy Barbie baba áráért meg tudjuk venni a család egyheti élelmiszerét.
Hagyjuk, hogy maga gazdálkodjon
Az elsős kisgyereknek a zsebpénz mellé nem adunk füzetet, hogy tüntesse fel benne a „kapok–adok” tételeket. A takarékosság fogalmát a kisgyerek kilencéves kora körül érti meg, amikor már jól tud számolni. Ekkor fogja fel például azt is, hány tölcsér fagylaltról kell lemondania, hogy megvehesse a kék plüssmacit. A zsebpénz célja az, hogy a gyerek kielégíthesse apró igényeit. A folytonos kutakodás tehát nem helyénvaló. Arra sem szabad kényszeríteni a gyereket, hogy tanszereket vegyen a zsebpénzén.
A pénz nem nevel
Nem volna szabad, hogy a havi zsebpénz a nevelés eszközévé váljon. Épp ellenkezőleg: élje túl a családi viharokat, még az ötösöket és az igazgatói megrovást is. Egyetlen okból szabad megvonni a zsebpénzt: ha a gyerek anyagi kárt okoz. Például betöri az ablakot vagy kiszakítja a nadrágját. De még ilyen esetekben is jó megegyezni a részletfizetésben. Törlesztés fejében még a bíróság sem veszi el a felnőtt egész fizetését!
Annyi zsebpénzt adjunk, amennyit elbír a családi költségvetés. A gimnazistának se adjunk több pénzt, mint amennyit nélkülözni tudunk. Ne törődjünk vele, mennyit ad csemetéjének a szomszéd.
A tizenéves gyerek már elég érett ahhoz, hogy megértse: a fényképezős mobiltelefonra vagy a márkás farmerre neki is spórolnia kell. A gyerekek saját hibáikból tanulnak. A fiúk és a lányok nem egyformán költik el a pénzt. Ezzel minden gyakorló szülő tisztában van. A lányok ruhákat, kozmetikumokat és cipőt vesznek, a fiúk inkább számítógépes játékokra vagy CD-re adják ki a pénzt.
Ne kritizáljuk a gyerek választását. Tizenhét éves lányunk hónapokig spórolt, és háromezret adott egy farmerért? Aztán egy hónap múlva rá se néz? Az ő baja, hogy ennyi pénze ráment. Legközelebb majd jobban meggondolja.
