Régi orvosi tapasztalat, hogy a gyermek nem kicsinyített felnőtt. Ez vonatkozik a két korban előforduló betegségekre is, magyarán: a felnőttek ellátásában bevált gyógyszerek, módszerek nem vihetők át mechanikusan a gyermekkor hasonló kórképeinek gyógyítására. Az elmondottak meggyőző példája a cukorbetegség (diabétesz).
A gyermekkorban fellépő cukorbaj legsajátosabb jellegzetessége, hogy a betegség egy állandó növésben és fejlődésben levő szervezetben zajlik.
Ennek következtében a cukorbeteg gyermekek a különböző életkorban más-más, igen speciális ellátást igényelnek. Ezt a gondozást csak a gyermekkori cukorbaj ellátására specializálódott diabetológus által vezetett, irányított munkacsoport tudja biztosítani.
A gyermekkori diabétesz másik jellegzetessége az ún. pszichoszociális környezettől való függőség, ami elsősorban a szülők által biztosított családi háttér, ill. a nap jelentős részében az otthont pótló óvoda, majd iskola szerepét emeli ki. Ebből következik, hogy amíg a felnőttkori cukorbaj esetén az életvitellel, diétával, s az inzulinkezeléssel kapcsolatos kérdések oktatásának egyetlen alanya általában maga a beteg, addig a gyermekkorban kezdődő diabéteszben az oktatást ki kell terjeszteni legalább a szülőkre, nagyszülőkre.
Hasznos lenne azonban mindazon személyek (óvónők, tanítók, játszótársak, edzők) oktatása is, akik a leggyakrabban kerülnek kapcsolatba a beteggel.
Minél korábbi életkorban jelentkezik a cukorbaj, annál nagyobb érzelmi megrázkódtatást jelent mind a beteg, mind a szülők számára. Ezt a megrázkódtatást enyhíti az a tudat, hogy a cukorbaj ma már jól gyógyítható betegség, és a jól karbantartott kis beteg életkilátásai ma már alig maradnak el a nem beteg kortársaitól. Az esetek döntő többségében ún. 1-es típusú diabéteszről van szó, amelynek lényege az inzulinhiány, ezért a kis beteg azonnal rendszeres inzulinpótlásra szorul.
Az inzulinnak bőr alá bejuttatása – a hagyományos fecskendők mellett – ma már egyre gyakrabban inzulinadagoló tollak (pen) segítségével történik. Az inzulinkezelés fortélyait a szülő, vagy ha már elég értelmes, maga a beteg gyermek általában a kórházban sajátítja el. Már ekkor, ill. a rendszeres ellenőrzések során a diabetológusnál tanulják meg a diéta szabályait is, melyek ma már – az inzulin birtokában – nem túl szigorúak.
A diétának a felnőttnél az a fő funkciója, hogy biztosítsa a jó anyagcsere-egyensúlyt, a gyermeknél viszont legalább ennyire fontos a kívánatos mennyiségű kalória bevitele az ideális növekedés és fejlődés fenntartására. A gyermeknél betegség nélkül is meglévő pszichoszociális függőség miatt hatványozottan fontos a nyugodt, kiegyensúlyozott családi háttér.
A cukorbeteg gyermeknek inkább árt, mint használ a túlzott gondoskodás. Nem azt kell vele lépten-nyomon éreztetni, hogy ő beteg, ezért más, mint a többi gyerek. Arra kell nevelni őt, hogy tudatosíthassa: a betegségből eredő kisebb-nagyobb hátrányok ellenére ugyanolyan teljes értékű életre képes, mint kortársai.
