Tudják-e, hol működtek Pozsony fotóműtermei, és ki volt a város első fényképésze? És arról hallottak-e, hogy Izabella főhercegnő legkedveltebb időtöltése a fotózás volt? A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás gondozásában megjelent Pozsonyi fényírók című kötetében a főváros múltja a kamerák lencséjén keresztül elevenedik meg.
A régi korok mestereinek megannyi eszköze volt arra, hogy megörökítsék a körülöttük nyüzsgő világot. Voltak, akik ecsetet és festéket ragadva zárták vászonba az élet apró pillanatait, mások tollal a kezükben vetették papírra a fontosnak vélt eseményeket. Voltak azonban olyanok is, akik a fénnyel állítottak emléket az utókor számára. Ők voltak a fényírók, azaz fotográfusok, akik sajátos látásmóddal, egy kezdetben forradalmian új találmánnyal rögzítették városuk látványosságait, mindennapjaik múló mozzanatait. A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás egy rendkívüli kötetben emlékezik meg Pozsony fényképészeti örökségéről, és az emberekről, akik a kamera mögött álltak.
A Pozsonyi Fényírók borítója.
Minden fénykép egy időkapszula. Fekete-fehér fotókat szemlélve pedig mi is közelebb érezzük magunkat az elmúlt korok embereihez és egy letűnt világhoz, amelyet másként nem ismerhetnénk meg. Így érezhettek mindazok, akik szeptember 16-án, a pozsonyi Rómer-házban részt vettek a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás legújabb kötete, a Pozsonyi fényírók bemutatóján.
A könyv szerzői, ifj. Papp Sándor és Sipos Forgon Szilvia, valamint Macsicza Máté grafikus nemcsak a könyv előkészületeinek és megvalósításának hosszas folyamatába engedtek betekintést, hanem Pozsony múltjának egy olyan sajátos szegmensébe is, melyet a város gazdag fotótörténeti tudásanyaga örökít meg.
A pozsonyi könyvbemutató szereplői: Sipos Forgon Szilvia, Paszmár Lívia, Macsicza Máté és ifj. Papp Sándor. Ifj. Papp Sándor Pozsonyban született és nevelkedett. A gimnázium elvégzése után a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen végzett történész szakon. 2004 és 2015 között a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának munkatársa volt. 2010-ben Bolemant Évával közösen megalapította a Pozsonyi Kifli Polgári Társulást, és azóta is szabadúszó történészként, projektmenedzserként, kultúraszervezőként és a pozsonyikifli.sk internetes magazin főszerkesztőjeként tevékenykedik.
Hiszen minden fénykép beszédes, és nem csupán a lencsevégre kapott tárgyat rögzíti, de ezzel együtt mutatója is az adott kor embereinek, a városban bekövetkező változásoknak, s általuk a fényképészet fejlődése is nyomon követhető.
A könyv is ennek a fejlődésnek a kronologikus vonalát követi, négy fejezetben taglalva a pozsonyi fotózás megjelenését és alakulását, a 20. század modern irányzatainak kibontakozását, valamint a szlovákiai magyar sajtófotózás jelentőségét a rendszerváltás időszakáig.
Ifj. Papp Sándor (48, Pozsony) elmondása szerint a kötet megalkotását hosszas kutatómunka előzte meg, és a több ezer összegyűjtött régi felvétel közül végül közel kétszázat válogattak be az albumba. Magának a könyvnek az ötlete régi képeslapokkal kezdődött.
„Amikor tizenhat éve megalapítottuk az egyesületet, több, mostanra barátunkká lett magángyűjtővel vettük fel a kapcsolatot – magyarázza ifj. Papp Sándor. ‒ Elsőként a néhai Juraj Horváth ajánlott fel egy 6000 darabszámból álló képeslapgyűjteményt. Majd összeismerkedtem Julius Cmorejjel, a régi Pozsony egyik nagy szakértőjével, aki több publikációnkhoz adta a kollekcióját. Miután elkezdtem digitalizálni és rendszerezni ezeket a képeslapokat, s beazonosítani a rajtuk szereplő helyszíneket, felfigyeltem arra, hogy a legtöbbje régi pozsonyi fotográfusok felvételeiből készült.”
Abrahamovits Ferenc műtermi felvétele az 1860-as évekből
Sándor kutatni kezdte a 19. század fényképészeinek munkásságát, ezt a kezdeti időszakot ő sajátosan a pozsonyi fényképészet őskorszakának nevezi. Kiderítette, hogy a legrégebbi pozsonyi fotós Abrahamovits Ferenc volt, akinek a Hosszú utcában működött műterme.
Abrahamovits egyik dagerrotípiája elő is került a bécsi Albertinából, ez a női portré lett a könyv első fotója. „A dagerrotípia a fotózás legelső technikája, mely ezüstös rézlemezekre készült. Tenyérnyi nagyságú fényképekről van szó, melyek megragadják a tulajdonos identitását. Apró relikviák ezek, melyeket nem lehetett sokszorosítani, nagyon értékesek.” – teszi hozzá Sándor.
Pozsonyban ezután szárnyra kapott a fényképészet, és komoly hivatássá vált. Egyre több nívós fotóműterem nyílt a városban, mint például Kozics Ede és Körper Károly stúdiója.
Ők azonban nem elégedtek meg a gondosan elrendezett díszletek között készített portréfotókkal, hanem kameráikat a városra irányították és Pozsony dokumentációjába kezdtek.
Körper Károly: Pozsony főtere, 1880 körül. A belváros központi tere a városi reprezentáció egyik kiemelt helyszíne.
Ezek a felvételek pedig máig kimagasló jelentőséggel bírnak, bemutatva a fővárosnak egy olyan oldalát, mely másként rejtve maradt volna.
Körper Károly: A pozsonyi Sétatér, 1880 körül. A parkosított városi tér hátterében a pozsonyi vár és a Szent Márton-dóm tornya rajzolja ki Pozsony ikonikussá vált városképét.
A fényírásból pedig a hölgyek is kivették a részüket. Izabella főhercegnő a kor egyik legtehetségesebb amatőr fotósa volt, aki az arisztokrácia mindennapjait kapta lencsevégre.
Izabella főhercegnő fényképezés közben, 1905 körül. A felvételen a főhercegnő állványos kamerával dolgozik, mellette segédje látható, aki az üveglemezek kezelésében működött közre. A legenda szerint Jelfy Gyula, a korabeli sajtófotózás egyik ismert alakja tanította meg fényképezni. A jelenet a főúri amatőr fényképezés ritka dokumentuma. (Magyar Nemzeti Múzeum, europoena.eu.)
Kilovaglás a Duna ligetfalui oldalán, 1910 körül. Lovas társaság a Duna bal partján, a ligetfalui réteken. A csoport közepén Izabella főhercegnő látható. A jelenet feltehetően egy szabadtéri fényképezéshez kapcsolódik. A háttérben a pozsonyi vár sziluettje rajzolódik ki. (Magyar Nemzeti Múzeum, europoena.eu.)
A polgári családból származó Neulinger Augusta Gucki pedig egy sokkal bensőségesebb, a pozsonyi középosztály hétköznapjait dokumentáló felvételeket rögzített.
Mitzi Neulinger a kutyájával, 1910 körül. A fiatal nő egy villa teraszán áll, miközben a kutyája két lábra ágaskodva figyel rá. A felvétel túlmutat a beállított portrén: a kompozíció tudatossága és a mozdulat természetessége a tehetséges amatőr fotográfus érzékenységéről árulkodik.
„A két, nagyjából ugyanabban az időszakban élő női fotográfust párhuzamosan mutattuk be – magyarázza ifj. Papp Sándor ‒, az egyik egy arisztokrata főhercegnő a Grassalkovich-palotából, a másik pedig a Szárazvámon lakott, szerényebb körülmények között. Általuk egy nagyon szép, ám ellentétes kép rajzolódik ki a régi Pozsony múltjáról.”
A Neulinger lányok a pozsonyi dunai hajófürdőben, 1910 körül. Nini, Mitzi és Gucki a Duna-parti hajófürdő öltözőépülete előtt. A felvétel a századfordulót követő időszak női fürdőruhadivatját és a fürdők társasági jellegét dokumentálja. A jelenet a városi polgárság nyári szabadidős életének egy pillanatát rögzíti.
A 20. század fordulópontot jelentett. Nemcsak az 1918 után bekövetkezett történelmi és társadalmi változások miatt, melyek következtében fővárosunk az egykori Pozsonyból Bratislava lett (ahogy erre a könyv egyik fejezetének címe is utal), de Sipos Forgon Szilvia szerint a fotográfia történetében is új korszak nyílt meg. Korszerű technikák és látásmódok jelentek meg.
Míg a század elején még a festői kompozíciót nyújtó fényképészet uralkodott, addig az 1920-as évektől az avantgárd vonulatok és a szociofotós áramlatok lettek népszerűek Pozsony fotósai körében.
Később a magyar nyelvű sajtó fényképészei is hozzájárultak a város fotótörténetéhez, és a pozsonyi magyar szerkesztőségekben olyan tehetséges fotósok dolgoztak, akik ‒ Sipos Forgon Szilvia szerint ‒ föl tudták venni a versenyt a szlovák kollégákkal, és nemzetközi szintenis elismertek lettek. Elég itt Tóth Pál Gyula vagy Huszár Tibor nevét megemlíteni.
Pozsony fotótörténeti dokumentálása napjainkban sem áll meg, és máig megannyi élesszemű fotográfus örökíti meg a város képének folyamatos alakulását és aprónak vélt mozzanatait. Talán egy napon majd a Pozsonyi fényírók lapjaira is rákerülnek, de addig is érdemes lapozgatni ezt a páratlan kötetet, és elmerülni a régmúlt emlékeit megidéző fotográfiák között.
TOVÁBBI KÉPEK A KÖNYVBŐL ALÁBB LÁTHATÓK!
Különleges portré a Samarjay család hagyatékából, 1860-as éve. Ovális, színezett albumin fénykép. A festett háttér és a kézi utószínezés a korai műtermi portréfotográfia jellegzetes megoldásai.
Magyar Királyi Állami Felsőbb Leányiskola diákjai, Kozics-műterem, 1898. A gondosan komponált csoportkép a pozsonyi polgári leánynevelés világába enged betekintést. A fiatal nők egységes öltözete, fegyelmezett testtartása és a könyvek jelenléte a műveltséget, az erkölcsi nevelést, valamint a társadalmi szerepre való felkészítést hangsúlyozzák. A nagy méretű fénykép a pozsonyi Bertha család tulajdona.
A Kozics-műterem kabinetképei a 19. század második feléből. A kabinetkép (cabinet card) kb. 11×16 cm-es kartonra kasírozott fénykép volt. A korábbi vizitkártyáknál nagyobb méretű és reprezentatívabb formátumként a műtermi portrézás igényesebb változatát képviselte. A díszes, gyakran aranyozott vagy nyomott feliratú kartonok a műterem rangját és a megrendelő társadalmi státuszát is hangsúlyozták.
Jelmezes műtermi felvétel, Pozsony, 1900. A képen Aixinger Mariska és barátnője látható. A felvétel Kozics Ede sétatéri műtermében készült, és a századforduló játékos, jelmezes portrédivatját szemlélteti.
Gyermekportrék a Kozics-műteremből (Pozsony, Sétatér 9.), 19. század vége. A portrék a századforduló polgári családi fotográfiájának kiforrott formanyelvét képviselik. Ezek a felvételek már túlmutatnak a puszta dokumentáláson. A gyermek nem díszletben áll, hanem személyiségként jelenik meg. A gondosan kivitelezett karton és az 1878-as párizsi világkiállításon nyert érem feltüntetése a műterem szakmai rangját jelzi.
Körper Károly: Souvenir de Pressbourg díszdoboza. A fennmaradt példányok és források alapján feltételezhető, hogy a Souvenir de Pressbourg több változatban és kiadásban is létezett, és egyes motívumai más-más formátumokban – kisebb méretű vizitkártyákon, később képeslapokon – is megjelentek.
Anton Šmotlák: A pozsonyi vízisíelés kezdetei, 1959. A Dunán sikló vízisíelő mögött a pozsonyi vár és az alatta fekvő, ma már nem létező városrész látképe rajzolódik ki. A felvétel a korszak egyik legismertebb városi sportfotója.
Lőrincz János: Lángosozók a PRIOR áruház előtt, 1990. Egy pillanatfelvétel a pozsonyi hétköznapokról.
