A halloweenre sokan amerikai szokásként tekintenek. Az ünnep múltja azonban sokkal régebbre nyúlik vissza ‒ egészen az ősi kelták és ókori rómaiak világáig. Lássuk, honnan ered a világító töklámpás és a jelmezes ijesztgetés hagyománya!
Az október az elhunyt szeretteink megemlékezésének a hónapja. A temetőkben letisztítjuk a sírköveket, kitesszük a gömbölyű krizantémokat, és meggyújtjuk a halottak napi mécseseket. A tiszteletadás, a megemlékezés és befelé fordulás időszaka ez. Október 31-e azonban nem mindenhol a csend ünnepe, hanem éppen ellenkezőleg: a szórakozásé, a nevetésé és a csínytevésé. Ugyanis halloween napja ez, amikor más bőrébe bújva egy napra kiszakadhatunk a hétköznapokból. De mégis honnan ered ez a rémisztő, mégis mulatságos ünnepnap?
A halloween nálunk leginkább az amerikai filmekből ismerős, és azt gondolhatnánk, hogy megünneplése még a tengeren túlon is újkeletű, modern szokás. Míg mi október 31-én a mindenszentek temetőlátogatásának előkészületeit végezzük, addig az Egyesült Államokban és más nyugati országokban a felnőttek sütőtököt faragnak, a gyerekek pedig rémisztő vagy mókás jelmezbe bújva házról házra járnak cukorkát gyűjteni. Látszólag ellentétes szokások, mégis ugyanazon ősi hagyományból ered mindkettő.
Samhain
A halloween a kelták ősi aratóünnepéből, a samhainból ered, melyet november 1-jén és 2-án tartottak meg. A szó jelentése „nyár vége”, hiszen ebben az időszakban értek véget a földeken való munkák, a termést betakarították, az állatokat istállókba hajtották. Ugyanakkor ez számított az új év kezdetének is, mikor a világosságot felváltja a sötétség, a hideg téli hónapokra pedig visszavonulnak otthonaikba az emberek.
Mindemellett úgy hitték, ezen a napon elmosódik a határ az emberi és természetfeletti világ között ‒ a holtak lelkei visszalátogatnak egykori otthonaikba, de velük együtt ártó szellemek és cselszövő tündérek is szabadon garázdálkodnak. Az emberek ezért tábortüzeket gyújtottak, amelyek nemcsak irányt mutattak az elhunyt családtagok lelkeinek, de távol tartották a rosszakaró lidérceket is. Azért, hogy a túlvilági lények ne ismerjék fel az élőket, állatokat vagy rémisztő szörnyeket ábrázoló maszkokba és öltözékekbe bújtak az emberek.
Sokan úgy tartják, hogy miután a rómaiak leigázták a Brit-szigetek kelta népeit, a kertek és gyümölcsösök istennőjének, Pomonának szentelt saját aratóünnepségüket összekapcsolták a kelta samhain szokásaival. Vannak, akik úgy vélik, hogy az alma ezért is vált az őszi időszak egyik szimbolikus gyümölcsévé, hisz egykoron a római istennő jelképeként tartották számon.
A kereszténység térhódításával ezt a pogány ünnepet is átformálta az egyház. Kezdetben a mindenszentek május 13-ára esett, végül IV. Gergely pápa volt az, aki 835-ben Samhain napjára, november 1-jére tette át az ünnepet. November 2-a pedig halottak napja lett, az üdvösségre váró elhunytakra való megemlékezés ideje.
A samhain hagyományait Írországban és Skóciában azonban továbbra is megőrizték, mindenszentek előestéje pedig egyre nagyobb jelentőséget kapott az ünneplésben ‒ ez lett az All Hallows Eve, azaz röviden halloween. Az 1840-es években az ír és skót emigránsok az Egyesült Államokba vitték át néphagyományaikat, az új hazában pedig a halloween korábban nem látott népszerűségre tett szert. Napjainkban pedig az egyik legkedveltebb és leginkább várt ünnep Amerikában.
A töklámpás
A halloweenről szinte azonnal az ijesztő mosolyú, faragott sütőtökök jutnak eszünkbe. Nem is gondolnánk azonban, hogy kezdetben nem is tököt, hanem tarlórépát használtak a halloweeni lámpásokhoz. Miután azonban az ír telepesek Amerikába költöztek, áttértek a sütőtökre, hiszen az nemcsak bőségesen termett a vidéken, de üreges belsejének köszönhetően könnyebb is volt kifaragni, mint a gumós tarlórépát. De mégis honnan ered a zöldséglámpás hagyománya?
A szokás az ír néphagyomány egyik népszerű történetéhez köthető. Stingy Jack (fukar Jack) egy naplopó, iszákos, ám roppant agyafúrt alak volt. Egyik este magával az ördöggel nézett a pohár fenekére, de kifizetni már nem akarta a saját italát. Rávette hát az ördögöt, hogy változzon éremmé, és azzal állják a számlát. Jack azonban egy ezüstkereszt mellé helyezte az érmét, így az ördög nem tudott visszatérni eredeti alakjába. Jack csak azzal a feltétellel engedte szabadon, ha megfogadta, egy évig nem háborgatja, és lelke a halála után sem kerül a pokolba.
Egy év múlva az ördög visszatért, hogy bosszút álljon, de Jack megint túljárt az eszén: felcsalta egy almafára, majd keresztet vésett a fa törzsébe, hogy ne tudjon lemászni. Ezúttal csak akkor engedte ismét útjára az ördögöt, ha az megígérte, soha többet nem keresi fel őt. Jack ezután saját sikerének tudatában nyugalomban élt, ám halála után sem a mennyország, sem a pokol nem akarta befogadni. Lelke így két világ között bolyongott, s csupán egy égő szenet kapott, amely megvilágította útját a sötétségben. Ezt az égő szenet Jack egy kifaragott tarlórépába helyezte.
Az emberek, hogy elriasszák Jack kóborgó lelkét, tarlórépa-, majd töklámpásokat helyeztek otthonaik ablakába. Innen ered a halloweeni töklámpás angol elnevezése is: a lámpás Jack, azaz Jack-o’-lantern.
Csokit vagy csalunk!
Az Egyesült Államokban és más nyugati országokban a gyerekek jelmezeikbe bújva kosarat vagy zsákot ragadnak, hogy házról házra járva becsöngessenek a szomszédokhoz, és „Csokit vagy csalunk!” felkiáltással cukorkát, csokoládét és más nyalánkságot gyűjtsenek.
Feltételezhető, hogy ez a hagyomány is a kelta időkbe nyúlik vissza. Annak idején ugyanis gyakori volt, hogy samhain estéjén az emberek elemózsiát hagyjanak kint a visszalátogató családtagok lelkeinek, és még az ajtó elé is kitettek egy-egy falatot, hogy a sötétben ólálkodó tündérek, koboldok és lidércek megbékéljenek a ház lakóival, és ne ártsanak nekik.
A házalás szokása minden bizonnyal a középkorban kezdődött meg. A Cambridge School tanulmánya szerint halottak napján a szegény sorsú gyerekek jelmezbe bújva a jómódú otthonok ajtajain kopogtattak be, hogy ételért és pénzért cserébe dalokat énekeljenek és imát mondjanak az elhunytakért. Ezt a szokást „souling”-nak nevezték, az énekért kapott finomságot pedig „soul cake”-nek, azaz léleksüteménynek. Ez a kerek, lapos édesség rendszerint zabból készült, és mazsolával, aszalt gyömölcsökkel és fahéjjal ízesítették, a közepébe pedig egy keresztet rajzoltak. Ez a hagyomány sokáig fennmaradt a keresztény közösségekben.
A szokás lassan elvesztette spirituális és vallási jelentőségét, és a házról házra járás a szórakozás és móka jegyében telt. Édességért és zsebpénzért cserébe a gyerekek gyakran rövid, mulatságos jeleneteket játszottak el, vagy pedig kisebb csínyekkel ugratták az otthonok lakóit. A csokit vagy csalunk szokása az 1950-es években kezdett igazán népszerűvé válni Amerikában, és nemsokára elmaradhatatlan rituáléja lett a halloweeni ünneplésnek.
Ősi hagyományok
Az utóbbi évtizedekben nálunk is egyre elterjedtebb a halloween – bár megünneplése sokkal inkább a boltokban kirakott dekorációban, felnőtteknek szóló jelmezes partikban és újabban az iskolákban is megjelenő beöltözős mulatságokban nyilvánul meg. Talán nem túlzás azt mondani, hogy Kelet-Európában talán soha nem lesz a halloweennek olyan hagyománya, mint nyugaton, és sokan még ma is ódzkodnak az eseménytől ‒ akár vallási okokból, akár azért, mert komolytalan, „amerikai” szokásnak tartják.
Pedig mind a halottak napja, mind a halloween ugyanazon ősi hagyományokból ered, és minden szimbóluma egy-egy régi népi mondához, hiedelemhez és jelképhez köthető. Így a mindenszentekkor és halottak napján szokásos befelé fordulás és megemlékezés mellett talán érdemes az időszak mókásan rémisztő oldalát is kipróbálni. Faragjunk sütőtököt, nézzünk meg egy ijesztő filmet és hagyjunk kint süteményt a hazalátogató szeretteink szellemének.
