Erre nincs recept, hiába állítják bizonyos sikerkönyvek. Arra viszont van, mit kell tennünk, hogy gyermekünk céltudatos, szorgalmas és kitartó emberke legyen.
Gondoljunk a tortára, amelyet elsőszülöttünk első születésnapjára sütöttünk! Mennyit dolgoztunk vele, hogy feldíszítettük, hogy kicicomáztuk! És mit tett a kis ünnepelt? Első dolga volt, hogy könyökig belemélyessze kezét a dús tejszínhabba. Akkor még nem tudta, hogy az ajándékot először meg kell köszönni, agyba-főbe dicsérni... Ezután illik egy finom szeletkét levágni belőle, és kiskanállal szép illedelmesen megenni... Közben illik nem sietni, mert, persze, már az jár a fejében, hogy milyen ajándékot kap majd...

A felnőttekkel ellentétben a gyerek megelégszik a pillanatnyi örömmel. Ő még nem tervez, nem dolgozza ki fejében a stratégiát és taktikát, nem lavíroz, hogy végül mégis elérje a célját. A gyerek az „itt és most”-ban él!
Viszont ez az az időszak, amikor a gyerek lelke mindent befogad, ilyenkor ébreszthetjük fel benne a céltudatosságot. Ilyenkor lehet őt igazán motiválni, ösztönözni! A szülő erős akaratán és következetességén múlik, hogy egy jövendő atlétát, bankárt – vagy egy mamlaszt tart-e karjában. Magunk is csodálkoznánk, ha tudnánk, hogy akár egy icipici megjegyzés is mennyire tudja inspirálni a gyereket – felnőttkoráig!
Ez az út vezet valahová
Mikor kezdi érteni a gyerek, hogy a jövőnek dolgozik? Talán akkor, amikor türelmetlenül az apja kezébe adja a kisvasút darabjait, hogy rakja össze a szőnyegen. A papa teljesen belemerül a játékba, végül elindítja a vonatot... És a gyerek megérti: sokat dolgoztak rajta, de most készen áll a mű, és elutazhatnak akár a világ végére is. Ezzel együtt azt is megérti, hogy érdemes dolgozni, érdemes törnie a fejét. Mi, felnőttek már tudjuk, hogy a minket hajtó motiváció magában hordozza a célt, az örömet, hogy a munka meghozza gyümölcsét. A felnőtt tudja, hogy nemcsak jelen van, hanem jövő is, amelyet igyekezetünkkel befolyásolni tudunk.
Azt is tudjuk, hogy néha a cél olyan távoli, hogy nem is látjuk. Néha feladjuk, mert a feladat már nem érdekes többé... De a gyerek mindenbe egyforma lelkesedéssel veti bele magát. És ha a célt magáénak érzi, semmilyen akadályt nem érez majd legyőzhetetlennek.
A fecskének könnyű
Milyen szomorú a szülő, amikor kislánya először utazik el osztálykirándulásra. A szöszi kis fej az autóbusz ablakából néz ki, a kis kéz integet, és mi legszívesebben vele utaznánk. Végül mégis túléljük azt az egy hetet. A gyerek épségben hazatér, a szülő kitárja a karját, hogy magához ölelje csemetéjét... A szülő feladata az, hogy segítsen felfedezni gyermekének a világot – mondja a pszichológus. A sült galamb nem repül magától a gyerek szájába, meg kell tanulni elejteni azt a bizonyos galambot! Egy ötéves gyerek helyett ne a mama válaszolgasson a doktor bácsinak, a hetedikes gyerek helyett ne a papa írja meg a fogalmazást! Ha a tizenhárom éves nagylány szombaton délig heverészik az ágyban, akkor bizony nagy a baj! Mennyivel könnyebb dolga van a fecskének! Megtojja a tojásokat, kikölti, eteti a fiókákat. Azután néhányszor megmutatja a fészek szélén állva, hogyan kell elrugaszkodni, hogyan kell fel-le szállni – és kész.
Az embernek, sajnos, egyetlen év nem elég ahhoz, hogy felnevelje utódját. Hosszú éveken keresztül kell tanítgatnunk, gyakoroltatnunk, bátorítanunk, motiválnunk, dicsérnünk és korholnunk csemetéinket, amíg azok a maguk lábára állnak. S akkor még egy szót se szóltunk arról, hogy számukra mi vagyunk az élő példa a nap minden percében. A minta! S nemcsak jó perceinkben nyújtunk példát, hanem a kritikus, nehéz percekben is (azzal, ahogy fogadjuk a rossz híreket, ahogyan reagálunk rájuk). A legnehezebb pedig: a tiltásban megtalálni az arany középutat. A túlzott tökéletesség épp az ellenkező eredményt hozhatja. A kínosan rendszerető anya gyereke vészesen hanyag, az italt megvető apa gyereke alkoholista, a túlzottan ambiciózus akadémikus gyereke autószerelő lesz.
Cukorba mártott orvosság
Hogyan ösztönözzünk, motiváljunk egy tizenévest, hogy rakjon rendet a szobájában? Megvető kérdésére, hogy „minek?”, legszívesebben odavágnánk, hogy „csak!”, vagy lekernénk neki egyet. Ehelyett azt mondjuk: „Ha rendet csinálsz, betelepítem a számítógépedbe azt a játékot, amelyet a múltkor láttál a tévében.” Az elsősöknél jól bevált a következő érvelés: „Ha szépen megtanulsz olvasni, már nem kell a nagyinak könyörögnöd, hogy olvassa el neked a kecske mamát.”
Könnyebb a dolga annak a szülőnek, aki kezdettől fogva megszoktatta a gyerekét, hogy hazajövetelkor első a lecke, második a rendrakás, aztán jöhet a tévé és a játék. A világos parancsok, a tömör, érthető mondatok megkönnyítik a gyerek számára az engedelmességet. – Nem szabad túl sok feladatot adni – mondja a pszichológus. – Azonkívül mindig a gyerek korához kell igazítani őket.
Mindenki tudja, hogy a gyerekek szívesen végzik azokat a feladatokat, amikor önállóan dolgozhatnak, és „nagy”-nak érezhetik magukat. Vegyünk erőt magunkon, és egy hétvégén bízzuk meg a kislányunkat azzal, hogy készítse el a reggelit az egész családnak! Vagy a karácsonyi sütés alkalmával ne törekedjünk tökéletességre, és hagyjuk, hogy a gyerek szaggassa ki a süteményt! És eszünkbe ne jusson a vendégek előtt szabadkozni: „Ez a sütemény azért olyan sete-suta, mert Mónika műve!”
A dicséret ugyanis a legerősebb motiváció. Elég egyszer-kétszer kiejteni a szánkon, hogy „de ügyetlen vagy”, és a gyerek soha többé nem fog csinálni semmit, hiszen „ő úgyis olyan ügyetlen”! És pár év múlva már hiába fogjuk bánni, hogy keveset dicsértük, eszébe se fog jutni, hogy húsvétkor eljöjjön, és megmossa idős anyjánál az ablakot.
Egy neves díszkerttervező büszkén mesélte, hogy alig volt nyolcéves, amikor a szüleitől egy darab földet kapott a kertben, és azt ültethetett oda, amit akart. Ráadásul ez a „kiskert” épp a bejárat mellett volt, úgyhogy minden látogató ezt pillantotta meg legelőször. Gyönyörű tulipánokat és nárciszokat nevelt, és az ágy közepén ott díszelgett egy hatalmas csalán, mert a szomszéd bácsi és néni mindig megdicsérték, hogy ez a csalán a múlt héttől milyen nagyot nőtt!
Az anya védő karja
A dicséret igen hatásos motiváció, csakhogy a minket körülvevő világ bizony nem tesz lakatot a szájára. Gyermekünk, természetesen, a szomszédokat, az osztálytársait, a tanárait és a főnökét is meg akarja győzni saját zsenialitásáról. A szülő dolga az is, hogy megértesse gyermekével: ezzel bizony nem mindenki fog egyetérteni! A gyerek arra már nem emlékszik, hányszor elesett, amíg megtanult járni. Így aztán fel kell készíteni, hogy épp annyiszor, sőt többször el fog esni, amíg megszerzi a lakását, a doktori titulusát és az első millióját. Ilyenkor juttassuk eszébe azt a győzelmes kiáltást, amikor először tipegett oda hozzánk, amikor először vette fel (fordítva) a cipőjét...
A dicséret nem zárja ki, hogy figyelmeztessük: a bal cipőcskét a jobb lábára húzta! Végül azonban csak megtanulja. És nem csupán azt, hogy melyik cipő melyik lábra való, hanem azt is, hogy nem kell mindig segítséget kérnie, mert magától is rájön a helyes megoldásra! Hasonlóképpen nem kell a földbe döngölnünk a gyereket, ha „ly” helyett „j”-vel írja a gólyát, és nem kell egekig dicsérnünk a rosszul vetett cigánykerékért... Inkább magyarázzuk el neki, mit csinált rosszul. Csak ebben az esetben bízhatunk abban, hogy később is mi maradunk a legjobb tanácsadói, nem pedig a kétes barátok. Dobog a szívünk, mikor a park bokrai mögül lessük, hogyan gyakorolja gyerekünk szinte orrvérzésig a cigánykereket, míg végül aztán sikerül neki! Higgyük el, ez a törekvés meg fog maradni benne, s további törekvéseiben is elkíséri...

A szülő nyolcparancsolata
- Neveljük önállóságra a gyereket!
- Segítsünk neki, és mindig az ő pártján álljunk!
- Bátorítsuk, amikor fél vagy valami nem sikerül neki!
- Éreztessük vele, hogy felelősségteljes és ügyes gyerek!
- Fogjuk vissza magunkat, és ne avatkozzunk közbe, ha valami nem sikerül neki!
- Ha valami új dologba belefog, hagyjuk, hogy gyakorolja, amíg meg nem tanulja. Kis eredményeiért is dicsérjük meg!
- Dicsérjük meg, ha sikerül neki valami. A sikertelenségek felett el kell siklani!
- Figyeljünk oda arra, mivel foglalkozik a gyermekünk. Hallgassuk meg problémáit, és tanítsuk meg arra, hogy szavakba öntse az érzelmeit!
A kicsi gyerek...
...nem tudja, mi az a jövő,
...nem érti az elvont kifejezéseket, például mi a helyes, és mi nem,
...az eseményekből nem tudja levonni a következtetést,
...nem szeret függeni a felnőttől,
...utánozza a környezetét.










