Izmaink működését az agyunk irányítja. Ha az izomhoz tartozó energiapályán (meridiánon) kibillen az egyensúly, az izom meggyengül. Mindezt a jelenben és a múltban elszenvedett traumák okozzák. Az egyensúly visszaállításához kisebb korrekciókra van szükség, hogy az energia újra áramolni tudjon.
Ma már számos kineziológiai ág létezik. Lássunk ezekből néhányat!
A Touch for Health, vagyis a gyógyító érintés technikája George Goodheart tanítványának, dr. John Thie-nek köszönhető. A módszer kidolgozójának az volt a víziója, hogy minden családba kell egy kineziológus, aki segíteni tudja önmagát és a környezetét. A gyógyító érintés által ugyanis felmérhetővé válik a testünkben lévő energiapályák állapota, illetve azok kiegyensúlyozására is megoldást kínál. A technika segítségével megelőzhetővé válnak a pszichés problémák, oldani tudjuk a stresszt, javul a testtartás, az izmok működése korrigálhatóvá válik, emellett fájdalomcsillapító hatással bír. Thie szerint a módszert a laikusok is könnyedén megtanulhatják, ezáltal aktivizálhatják a szervezet öngyógyító hatását.
A Bach-virágterápiát egy angol orvosnak, dr. Edward Bachnak köszönhetjük. A növények virágaiból készült esszenciaközvetlenül hat az ember lelkiállapotára. A 38 darab magas rezgésű virág segít megtalálni a békét önmagunkban. A virágesszenciák terápiájában mindig az egyén lelkiállapotát kell meghatározni, mely a virágok kiválasztásával történik. A Bach-virágterápia esszenciái mellékhatástól mentes szerek, így nem alakulhat ki allergiás tünet. Bármilyen hagyományos orvosi vagy természetgyógyászati terápia mellett is alkalmazható. Gyermekek és felnőttek számára egyaránt biztonságos kezelési módszer.
Egyre nagyobb teret hódít a holisztikus gyógyítás, mely a testet, az emberi elmét és az érzelmeket összekapcsolva segíti az egyént fizikai és szellemi állapotának feljavításában.
A SIPS (Stress Indicator Point System, vagyis stresszindikátorpontok rendszere) az érzelmekkel és a test energetika-rendszerének egyensúlyba hozatalával foglalkozik. A módszer az utóbbi évek leginnovatívabb kineziológiai technikája, melyet Ian Stubbings ausztrál kineziológus alkotott meg. Az akupunktúrás pontok által mélyebb stresszekhez is hozzáférhetünk, vagyis a technika által azonosíthatóvá válnak egyes stressztípusok. Ez a technika feltárja a megrekedt érzelmeket, támogatja a test hormonális egyensúlyának helyreállítását, segíti a kognitív funkciókat, emellett csökkenthető általa a testben lévő fájdalom.
A LEAP agyintegrációval a testünkben lévő neurológiai blokkokat szüntethetjük meg. Az akupresszúrás pontok gyengéd érintésével összekapcsolhatóvá válik a két agyfélteke, mely által a tanulásban, a problémamegoldásban, a gondolkodásban és különböző élethelyzetekben sokkal hatékonyabban tudunk működni.
A One Brain technika az érzelmi stresszt célozza meg. Stresszhelyzetben ugyanis a bal agyféltekénk pániküzemmódbakapcsol, mely a jól ismert „üss vagy fuss” reakciót váltja ki az emberből. Az oldási korrekció – melynek alapja szintén az izomtesztelés – az önbizalom felerősítésére, a szorongás oldására, tanulási és kommunikációs nehézségek javítására és kapcsolatteremtési problémák feloldására ajánlott.
A Brain Gym dr. Paul Dennison nevéhez köthető, aki évtizedeken keresztül foglalkozott gyermekek tanulási nehézségeinek megfigyelésével. Az egyszerű energetizáló gyakorlatok által a gyermekek könnyedén vissza tudnak térni a játszva tanulás állapotába. Az agyféltekék összehangolásával a tanulás könnyebbé válik, a koncentráció megnövekszik.
A fülakupunktúrás addiktológia elsősorban szenvedélybetegségekben segít, mint a dohányzás, alkoholproblémák, kábítószer, túlevés, vásárlási vagy játékszenvedély. A fülakupunktúra ezenkívül számos egészségügyi problémára jól alkalmazható módszer, ilyen a stresszoldás, az alvási zavarok és a meddőség.